Hírek téma szerint
Huszonkét érvényes pályázat érkezett az illegális hulladéklerakó telepek felszámolására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormany.hu honlapon kedden.
A természeti erőforrások igénybe vételének mértéke továbbra is meghaladja hosszabb távú regenerálódásuk ütemét, tovább csökken a biológiai sokféleség.
A használt sütőolaj az egyik legveszélyesebb otthon keletkező hulladék, de egy kémiai eljárással bioüzemanyaggá is alakítható.
A B&P Braun & Partners elektronikai gyártókat elemző kutatása szerint bőven van még hová fejlődni a jó hírnév építése terén…
Mintaprojekt arra, miként lehetséges, hogy a hulladék a lerakók helyett újrahasznosítva fejezze be életét…
Jogszabálysértő és szembenáll a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának elvével, ha a hulladékkezelést végző közszolgáltatók a helyi rendeletek előírásai ellenére is csak korlátozott számban biztosítanak kisebb gyűjtőedényt a kevesebb szemét elszállítását igénylő lakosok számára – állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Összesen 116,6 millió forintra pályázhatnak Magyarországon bejegyzett, környezet- és természetvédelmi céllal és/vagy feladattal létrejött közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetek, alapítványok a Vidékfejlesztési Minisztériumtól.
Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. figyelemfelkeltő és környezettudatosságra nevelő kampányt indított, melynek célja, hogy az elhasznált kompakt izzókat, fénycsöveket, lámpatesteket a lakosság a jövőben szelektíven gyűjtse, és azok ne kerüljenek a kommunális hulladékba.
Az Ökoszolgálat a boltot látogatók igényeinek megfelelően megváltoztatta nyitvatartását: ezen túl Hétfő és Kedd között 9-től 18 óráig, míg pénteken 9-től 15 óráig várják a kedves vásárlóikat.
Panelgyerekként sokszor ábrándoztam a mesékben olvasott és filmekben látott fák koronájába bújó házikókról. Egy jógaiskola a Börzsöny mélyén egy egész "falut" valósított meg belőlük.
Mint hulladékgazdálkodással foglalkozó társadalmi szervezet, a Humusz is benyújtotta javaslatait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felé az Energiastratégia 2030 c. dokumentumhoz. Javaslataink célja, hogy a dokumentumban megfogalmazott paradigmaváltás a környezeti szempontból is fenntartható fejlődés felé vigye hazánk energiagazdálkodását.
Az európai állampolgárok környezethez való hozzáállása címmel statisztikai jelentést adott közre az Eurobarometer és az Európai Bizottság. A statisztikából két dologra lehet gondolni: a statisztika készítői szándékosan tettek fel abszurd kérdéseket, vagy ők maguk sincsenek tisztában a fenntartható erőforráshasználat fogalmával és gazdasági következményeivel.
2011. június 27-én este elfogadta a Parlament az új környezetvédelmi termékdíj jogszabályt. A változások egyik része 2011. szeptember 1-től, másik része 2012. január 1-től lép életbe a szabályozásban.
2011. június 27-én este elfogadta a Parlament az új környezetvédelmi termékdíj jogszabályt. A változások egyik része 2011. szeptember 1-től, másik része 2012. január 1-től lép életbe a szabályozásban.
Elkészült a Kormány előterjesztése a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáról, melyet véleményezésre bocsátott a Vidékfejlesztési Minisztérium.A tervek olyan környezetvédelmi ipar megalapozására irányulnak, ami növeli a foglalkoztatást, az ország versenyképességét.
A Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi vitára bocsátotta a Nemzeti Vidékstratégiát. Az agrárstratégia megalkotásával és végrehajtásával a tárca a vidéki Magyarország egészének megújítására törekszik. Ennek érdekében négy átfogó területről; az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszergazdaságról valamint a környezet védelméről határoz meg tennivalókat.
Hamarosan elérhető lesz a Nemzeti Ipari Szimbiózis Program honlapján egy „Piactér”elnevezésű webes felület, amelyen a látogatók maguk is regisztrálhatják rendelkezésreálló, vagy épp keresett hulladékaikat. A rendszer előnye, hogy a hulladékot termelő cégek által felkínált anyagok (hulladékok) listája a honlapon kereshetővé válik, így a hasznosítók könnyedén megtalálhatják az általuk hasznosított, keresett anyagokat. Július-augusztus folyamán egy műhelymunka-sorozat is zajlik a programhoz kapcsolódóan.
"Firenzében a Piazza della Signoria terén újonnan felállított kútnál helyiek és turisták ingyen ihatnak egy pohár hideg vizet, simát vagy buborékosat. A kánikulában frissít, és nem kell érte fizetni, mint az akár három euróért is árult palackozott vízért." - adta hírül Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) rendszeresen elkészíti "Jelzések" című kiadványát, amely minden évben néhány kiemelt témakört körbejárva tájékoztatja a döntéshozókat és a széles közönséget a környezetpolitikai aktualitásokról. A legújabb kötetet, amely idén A globalizáció és a környezet szerepe az ön életében címet viseli, Szentendrén mutatták be, miután itt tartották a magyar uniós elnökség keretében az Európai Fenntartható Fejlődési Hálózat éves konferenciáját.
Gondoltad volna, hogy valaha uszoda állt a Parlament előtt és bárki beugorhatott a Dunába? Vajon melyik állatról hitték, hogy varázslatos férfierőt ad, és segít az ágyban? Kik voltak a dunavíz árusok? Mit alkot egy street art művész két fehér dobozból? Hol lehet végigdőlni egy óriási nyugágyon a belvárosban? Ha kíváncsi vagy a válaszokra, és egy kellemes séta közben rácsodálkoznál Budapest kincseire, vár a Duna Tanösvény október 3-ig.
A Zöldövezet Társulás és az ÖKO-Pannon szelektív hulladékgyűjtési rendszeréhez hét nyári fesztivál csatlakozik idén.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt tízmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-re
Mintegy 430 millió forintból, száz százalékos pályázati támogatással valósult meg Gyulán az egykori szilárdhulladék-lerakó rekultivációja.