A fenntartható fejlődés stratégiájának érvényesítése az EU-ban

Az Alapító Szerződés szerint a fenntartható fejlődés az Európai Unió távlati, a társadalmi-gazdasági fejlődés valamennyi részterületére kiterjedő célkitűzése. Az ezzel kapcsolatos, 2006-ban módosított uniós stratégia a hosszú távú fejlődést hivatott folyamatosan összehangolni a gazdasági növekedés, a szociális kiegyenlítődés valamint a környezet- és természetvédelem célkitűzései alapján – különös tekintettel az éghajlatváltozás kezelésére. Az Európai Bizottság a fenntartható fejlődés stratégiájának közösségi szintű érvényesítéséről 2009-ben kiadott beszámolója azonban megállapítja, hogy a kétségtelenül megfigyelhető pozitív fejlemények dacára egy sor területen továbbra is fenntarthatatlan tendenciák a meghatározóak.

A természeti erőforrások igénybe vételének mértéke továbbra is meghaladja hosszabb távú regenerálódásuk ütemét, tovább csökken a biológiai sokféleség, az ökoszisztémákra nehezedő nyomás egyre fokozódik. A közlekedés energiafelhasználása még mindig nő, miközben globális méretekben is fennmaradt a szegénység – a pénzügyi-gazdasági válság szerteágazó ártalmas hatásai mellett ezért különösen fontos hosszabb távon is nagyobb mértékű gazdasági növekedést és fenntartható közjólétet lehetővé tévő, a jövőben elterjesztendő képességeket és technológiákat hasznosító, egyben környezetkímélő fejlesztési programok megvalósítása. Az EU-nak ki kellene aknáznia a válság kapcsán kínálkozó lehetőségeket a pénzügyi és ökológiai fenntarthatóság egyidejű elérésére, alacsony szén-dioxid kibocsátása mellett is dinamikus, erőforrás-hatékony, tudás-orientált és globális léptékben kölcsönösen elfogadó társadalmi viszonyokra épülő fejlődés megvalósítására.

Ezt szolgálja a gazdaság- és szociálpolitikai célkitűzések integrálása és az egyes döntések költséghatékonyságának javítása, amit egyre hatásosabban segítenek a Bizottság által szorgalmazott előzetes hatásvizsgálatok, amelyek felmérik az egyes jogszabály-tervezetek és fejlesztési programok integrált gazdasági, szociális és környezetvédelmi hatásait. A karbon-szegény és erőforrás-hatékony gazdasági tevékenységek kiterjesztésében számottevő szerepet kezdenek játszani a Strukturális Alapok, nemkülönben az alapvető érdekcsoportok közötti koordinációra alapozott felelős vállalati hozzáállás (Corporate  Social Responsibility-CSR)is. Karbon-semleges beruházások, ágazatokra lebontott „karbon-mérleg” (carbon budget), energia audit, valamint számos konkrét energiatakarékossági intézkedés és fejlesztés szolgálja már most is az ökológiai fenntarthatóság ügyét.

Az Európai Bizottság honlapján e témának szentelt rovatban szereplő értékelés szerint a fenntartható fejlődés közösségi szintű stratégiája jelentős figyelmet fordít az éghajlatváltozásra és a „tiszta” energiaforrások hasznosítására. Bár az EU üvegházhatású gáz (ühg) kibocsátása 2005-től már csökkenő tendenciát mutat, a megújuló energia 2012-re előirányzott 12 százalékos részesedését a teljes energiafelhasználásban nem sikerült elérni. Pedig 2008 decemberében az EU egyoldalúan vállalta (és megfelelő belső jogszabályokat is fogadott el), hogy 2020-ra a közösség ühg-kibocsátását 20 százalékkal csökkenti és ugyanekkora lesz a részaránya a megújuló energiának is. Ezt hivatott elősegíteni többek között az épületek és az energiát felhasználó eszközök energiafogyasztásának mérséklésére vonatkozó új szabályozás is. Noha az EU előreláthatólag teljesíteni tudja a Kyotoi Jegyzőkönyv keretében vállalt kibocsátás-csökkentési célkitűzését, a 2050-re globálisan elérendő, az 1990-es szinthez képest legalább 50 százalékos ühg kibocsátás-csökkentés megvalósításához jelentős erőfeszítéseket kellene tennie a világ többi régióinak is.

A fenntartható közlekedés irányában azonban nincs előrelépés: bár a közösségi szintű GDP növekedési üteme meghaladta a közlekedés energiafelhasználásának növekedéséét, csak a személyszállítás nőtt lassabban a GDP-nél, míg a teherszállítás az utóbbit meghaladó ütemben bővült. Ugyanez vonatkozik a közlekedés okozta légszennyezésre és zajártalomra is. Mivel 2020-ra az EU közlekedési hálózatainak energiafelhasználásában a bio-üzemanyagok, a megújuló forrásokból előállított elektromos energia és az itt felhasznált hidrogén együttes részesedésének el kell érnie a 10 százalékot, a bio-üzemanyagok bekeverési arányait kötelező érvényű irányelvek írják elő. Ezen túlmenően a közlekedés „zöldítésére” vonatkozó intézkedés-csomag számol a járművek (mindenekelőtt a nehéz teherkocsik) okozta „externáliák” számottevő mértékű ellentételezésével is. Szigorítják az új személygépkocsik műszaki paramétereit és 2012-től a kibocsátási jogok kerekedési rendszere (ETS) alá vonják a nemzetközi légiközlekedést is.

A fenntartható fogyasztás és termelés ügye már meglehetősen vegyes képet mutat. A gazdasági növekedés, illetve a környezet állapotának romlása és a természeti erőforrások igénybe vételének mértéke közötti kapcsolat ugyan valamelyest lazult, a fogyasztói szféra energiafelhasználása – eltérően a termelésben kirajzolódó kedvező tendenciától – továbbra is kedvezőtlen. Energia- és öko-címkék kiterjedtebb alkalmazásával (elterjedésük ésszerű formákban és mértékben történő állami támogatásával), a fogyasztók jobb tájékoztatásával lehetne csökkenteni a fogyasztói szektor ökológiai „lábnyomát”. Az Európai Bizottság a közbeszerzések „zöldítésére” vonatkozó önkéntes tagállami vállalással is szeretné elősegíteni a környezetterhelés csökkentését – adott esetben a programhoz csatlakozó tagállam 2010-től vállalja, hogy éves közbeszerzéseinek felét környezetkímélő módon valósítja meg. Ezt szolgálja az öko-innovatív fejlesztések számára a megszabott határt 10 százalékkal meghaladóan adható állami támogatás nyújtásának lehetősége is. (Mindezeket azonban ki is kell akarni és tudni használni, amiben a hazai közbeszerzés és más szabályozás messze hátul kullog).

A természeti erőforrások védelme és felhasználása terén a víz és a levegő tisztaságát illetően érzékelhető ugyan bizonyos javulás, de a biológiai sokféleség és a természetvédelmi területek kiterjedése tovább csökken.  A természeti erőforrások iránti igényt a népességnövekedés (2050-re várhatóan 9 milliárdan leszünk e bolygón) is fokozza, ami a jelenlegi trendek folytatódásával már mintegy 30 százalékos erőforrás túlhasználathoz vezetne. Mindazonáltal az EU-ban 2010-ben sem sikerült megállítani a biodiverzitás csökkenését, ami évente 50 milliárd euróra becsülhető veszteséget okoz, a 2050-re emiatt valószínűsíthető kumulált GDP-csökkenés 7 százalék. A közösség erdőgazdálkodása ugyan az előző évekhez viszonyítva stabilizálódott, a viharok, erdőtüzek, a kártevők és más, az éghajlat változásához köthető kockázati tényezők komoly fenyegetést jelentenek az éghajlat szélsőségeinek tompításában, az erdők által a biológiai sokféleség fenntartásában és más formákban nyújtott „szolgáltatások” realizálása terén. Az EU az ehhez szükséges vetőmagok és szaporító anyagok elterjesztése és kereskedelme megfelelő szabályozásával, illetve a hulladék irányelvet megújítva a másodlagos nyersanyagok előtérbe állításával próbálja segíteni a természeti erőforrások hatékonyabb felhasználását. Ez utóbbi például 2020-ra a lakossági hulladék esetében 50 százalékos, az építési-bontási hulladéknál pedig már 70 százalékos újrahasznosítást ír elő.

A madarak és az élőhelyek megóvását ugyan speciális irányelv alapján valósítják meg, a Natúra 2000 hálózat még korántsem teljes mértékben jött létre, és megfelelő intézkedések hiányában kudarc fenyegeti a víz keret irányelv előirányzatait is – mindenekelőtt a víztisztaságot rontó vegyi anyagok tekintetében. 

Az EU polgárainak egészségi állapota jelenleg meglehetősen vegyes képet mutat. Bár egészséges állapotban vérható élettartamuk lassan ugyan, de folyamatosan nő – miközben csökken a krónikus megbetegedések, a munkahelyi balesetek és az öngyilkosságok száma is – a légszennyeződés és a mérgező kémiai vegyületeknek való kitettségük fokozódása fokozódó kihívás. Az egészségi állapot terén is a fenntarthatóságot előtérbe állító, 2007-ben jóváhagyott uniós stratégia intézkedéseket irányoz elő a rák és néhány ritkább krónikus betegség visszaszorítására; a mentális, alkohol, dohányzás és elhízás, valamint az AIDS  okozta egészségkárosodás megelőzésére és kezelésére, nemkülönben az állati takarmányokba juttatott különféle adalékokra vonatkozóan is.

A szociálisan leszakadó rétegek integrálása, a demográfia és a migráció folyamatának kezelésével ugyan a munkanélküliség és a jövedelmi különbségek is mérséklődtek, 2010-ben sikerült a korosabb dolgozók felét is munkában tartani, a szegénység általános kockázata alig csökkent, és a nyugdíj korhatár 65 évre való általános kitolására még aligha számíthat a közösség. Pedig a prognózisok szerint 2013-ra az EU-27-ek munkaképes népessége 2013-tól csökkenni kezd, és 2008-hoz képest 2050-re előreláthatólag 12 százalékkal (39 millió fő) szűkül. A közösség munkaerő potenciáljának jobb kihasználása érdekében ezért növelni szükséges a foglalkoztatottak arányát és a termelékenységet, eredményesebben integrálva eközben a mobil munkaerőt is. Az előbbi problémakör kezelésére az EU strukturális alapjai a 2007-2013-as időszakra 10 milliárd eurót irányoztak elő. Támogatják az idevágó kutatást (150 millió euró) is, a magasan képzett munkaerő mozgását és foglalkoztatását pedig az EU Kék Kártya segíti, míg az illegális migránsokat a „Tolonc Irányelv” („Returne Directive”) és egy másik, a harmadik-országbeliek illegális foglalkoztatását szankcionáló irányelv szabályozza, illetve bünteti.

A szegénység kezelése és a fenntartható fejlődés megvalósítása szempontjából bíztató, hogy az ezt elősegítő uniós segélyezés csökkenő irányzata 2008-tól megfordult, és kedvező tendenciát mutat az e folyamatot nyomon követő globális uniós jelzőszámok többsége is. Mindazonáltal, a fenntartható fejlődéshez vezető út csak globális erőfeszítéssel lehet járható. Ezt hivatottak elérni az EU sokrétű koordinációs erőfeszítései az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága (CSD) és környezetvédelmi programja (UNEP), valamint az OECD és a G8 keretében. Ezt igényli egyébként a globális élelmiszer biztonság is, amelyet egyebek közt a mezőgazdálkodás vízigényének biztosítása, az erdők pusztulása, a talaj degradálódása és az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás szükségessége is megkövetel.

Az oktatás és képzés terén bíztató jelnek számít, hogy a benne részvevők aránya valamennyi korcsoportban nőtt, az idő előtt a rendszerből kilépők számának csökkenése és az élethosszig tartó tanulás kiterjesztése viszont csak vontatottan halad az EU tagállamaiban. E folyamatok élénkítését célozza az Európai Bizottság által a tárgyban közreadott, korszerűsített, 2020-ig szóló stratégiai keret-dokumentum és a 2007-2013-as időszakra érvényes „Élethosszig szóló tanulási program” is.

Kutatásra és fejlesztésre a GDP-ből 2000-ben 1,85 százaléknyit, 2007-ben pedig 1,82 százalékot fordítottak – e mutató tehát messze elmarad a 3,0 százalékos 2010-es EU célkitűzéstől. Mindazonáltal, a 2007-2013-as K+F keretprogram alapján 2007-2008-ban már az együttműködés keretében folyó kutatásokat szolgáló összegből 44 százalékot fordítottak a fenntartható fejlődés megvalósításához kapcsolódó projektekre (köztük a „Tiszta égbolt” és a. „Hidrogén és a tüzelőanyag cellák” programra is). A gazdasági válságból történő kilábalást szolgáló európai program keretében a Bizottság három, PPP-finanszírozású téma kidolgozását is kezdeményezte: „zöld gépkocsik”, „energiatakarékos épületek” és a „gyárak a jövőben” jeligével.

A kohéziós politika területén az EU úgy igyekszik támogatni a fenntartható fejlődést elősegítő intézkedéseket, hogy azokat a nemzeti és regionális fejlesztési stratégiákba illeszti. A 2007-2013-as időszakban ezt szemlélteti például az a tény, hogy ebben az időszakban a kohéziós alapok 347 milliárd eurós forrásállományának 30 százalékát (105 milliárd eurót) fognak környezetvédelemre fordítani. Emellett a kohéziós politika elősegíti a régiókban olyan programelemek elterjesztését is, mint például a programok keretében történő problémakezelés és a többszintű irányítás (multilevel governance).  Például a klímaváltozást illetően a kárenyhítés és a kevesebb karbon kibocsátással járó megoldások elterjesztésével, vagy az ágazati támogatási politikák megtisztításával a környezet számára káros támogatásoktól. Emellett a Bizottság olyan új állami támogatási irányelveket (piaci alapú gazdaságpolitikai eszközöket öko-innovációt) vezet be, amelyek a versenyfeltételek minimális torzulása mellett nagyobb hasznot hajtanak a környezet számára.

Dr. Balog Károly szakközgazdász

Forrás: gondola.hu