Külső hírek

Amit birtokolsz, az birtokba vesz

  • 2017. május 23.
  • CsViki

Mindig is szerettem gyűjtögetni. Gyerekkoromban viszonylag ritkán kaptam tárgyakat, illetve ajándékokat; nem engedhettük meg magunknak, hogy mindenfélét összevásároljunk. Akárhányszor vendégségben jártunk, mindig igyekeztem valamit elkunyerálni, amit a szívemhez közel éreztem. Így lett rengeteg plüssállatom, de szert tettem így megannyi CD-re és kazettára is. Kaptam viszont olyan dolgokat is, amelyek már akkor is haszontalanok voltak számomra, ám elfogadtam, sőt meg is tartottam őket, mondván, jók lesznek majd valamire. Ez az egyik legveszélyesebb mondat és gondolat, amelyet elsőként iktattam ki az agyam minden zugából, amikor elhatároztam, elkezdem magamévá tenni a minimalizmus eszméjét.– Horváth Patrik elmélkedését olvashatjátok a minimalista életről az Életszépítők magazinban.

 

Zero Waste Europe: Redesign Europe Challenge

  • 2017. május 21.
  • PKata

peoples design lab2017 május 16-án a Zero Waste Europe Redesign Europe Challange néven indított útjára egy új kezdeményezést (Kapcsolódó projekt: People’s Design Lab’s – Az emberek design műhelye). A kihívás célja azoknak a jelenleg is forgalomban lévő termékeknek az összegyűjtése és konstrukciójának megváltoztatása, melyeket az európai polgárok a leginkább hulladéktermelőnek találnak. 

Alapvető élelmiszernövények pusztulhatnak ki 10-20 éven belül

  • 2017. május 18.
  • PKata

mézEddig ismeretlen betegségek, aszály, túlzott meleg nehezíti számos növényfaj termesztését. Sok kedvenc még a mi életünkben eltűnhet. Olyan növények jövőbeli léte került veszélybe az élelmiszerellátási láncban, mint a narancs, a szőlő, a kávébab, a mogyoró, a banán vagy a méz. Ha nem sikerül az emissziócsökkentéssel megfékeznünk a globális felmelegedést, teljesen más lehet a menünk néhány évtizeden belül.

Százmilliós piac a tyúklízing és a zöldségrészesedés

  • 2017. május 18.
  • PKata

organic foodAz egészséges élelmiszer iránti kereslet növekedését jelzi, hogy bővül a bioélelmiszerek piaca és a közösségi mezőgazdaság forgalma – mindkettő 50% fölötti arányban nőtt 2014 és 2016 között, a Tudatos Vásárló Piaci Jelentés szerint. Bioélelmiszerre 19 milliárd forintot, míg közösségi mezőgazdaságból származó termékekre 213 millió forintot költöttünk ebben az időszakban.

Ruhaipar és környezetvédelem

  • 2017. május 18.
  • PKata

ruhákA világ ruhaipari termelése 2000 és 2014 között megduplázódott - írja a The Economist. A gyártók hatékonyabban termelnek, a termékciklusok felgyorsultak, a vásárlók egyre jobb holmikra vágynak. Az eladások 2015-ben globálisan 1,8 ezer milliárd dollárra emelkedtek. A legnagyobb fast-fashion márkák, mint a spanyol Inditexhez tartozó Zara, évi több, mint 20 kollekciót kínál. A svéd H&M 16-ot. A foltozás úgy tűnik végleg kiment a divatból.

Nutella-szindróma, avagy húslevest ne zacskóból készítsünk

  • 2017. május 18.
  • PKata

nutellaFebruár közepén egy korábbi felmérés alapján robbant ki a nagy élelmiszerbotrány, miszerint a nemzetközi kereskedőláncok hazánkban gyengébb minőségű élelmiszert forgalmaznak, mint a nyugat-európai áruházakban. A kormány világméretű skandalumot, kettős mércét emlegetett, majd a visegrádi négyekkel összefogva sürgették, hogy az Európai Unió tegyen valamit a megkülönböztetés ellen. Lázár János az egyik kormányinfón egyenesen arról beszélt, hogy a közelmúlt legnagyobb botránya előtt állunk. 

Oldalak