Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem gyújtani, gyűjteni kell a szemetet

  • 2018. szeptember 13.
  • CsViki

A hulladékégetés veszélyeire, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára figyelmeztető kampányt indít az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. támogatásával – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Mógor Judit, az OKF főigazgató-helyettese hangsúlyozta: azért döntöttek a „Ne gyújtsa! Gyűjtse szelektíven!” elnevezésű tájékoztató kampány elindításáról, mert az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak a kéménytüzek, illetve az ebből eredő lakástüzek. Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy komplex szemléletformálás a céljuk.

Mukics Dániel, az OKF helyettes-szóvivője az MTI-nek elmondta: iskolai foglalkozásokkal, lakossági fórumokkal, szórólapokkal kívánják felhívni az emberek figyelmét a hulladékégetés veszélyeire. A kéményseprők, ellenőrzések során, felhívják a figyelmet arra, hogy a hulladékégetés nyomán a kémény falára lerakódó koromréteg kéménytűzhöz, illetve lakástűzhöz vezethet – tette hozzá.

Az áprilisig tartó kampány keretében ezer füstérzékelőt is eljuttatnak a leginkább rászoruló családok részére – mondta Mukics Dániel.

 

Forrás: MTI/hirado.hu