Lakosság

Versenyben a nagycsaládok a legkisebb lábnyomért

  • 2010. október 28.
  • Kump Edina

A Greendependent Fenntartható Megoldások Egyesülete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2010 májusában indította el a „Nagycsalád - kis lábnyom” című kampányát, mely a családokat, azon belül is a nagycsaládosokat célozza meg. A program keretében a családok környezet-, klíma- és energiahasználati tudatosságát szeretnék növelni, valamint ezen keresztül a szén-szegény életmód népszerűsítését.

Átadták a Környezeti Megtakarítás 2010 Díjakat

  • 2010. október 28.
  • Kump Edina

A KÖVET Egyesület 2010-ben kilencedik alkalommal hirdette meg Környezeti Megtakarítás Díj programját, amelyre környezeti és gazdasági hasznot egyaránt hozó intézkedésekkel lehetett nevezni. A felhívásra idén 16 környezetvédelmi intézkedés érkezett 4 vállalat esettanulmányában. A KÖVET Elnökségéből álló szakmai zsűri három kategóriában hirdetett győztest, a díjakat a nyertesek ünnepélyes keretek között a KÖVET Jövőképlet című konferenciáján, október 14-én Dr. Majó Zoltántól, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjának fejlesztési igazgatójától vehették át.

"Zöld hírek" Olaszországból

  • 2010. október 28.
  • Kump Edina

2010 december 13-án indul következő űrútjáraPaolo Nespoli, olasz űrhajós;

az elkövetkező 10 évben forradalmi energia szabályozási/gazdálkodási tervet szándékozik megvalósítani Róma főváros. A terv az ún. elosztott energiatermelésen alapul, amelynek lényege, hogy nem egy nagy helyi/körzeti erőmű termeli az energiát, hanem számos, a helyi lehetőségekhez alkalmazkodó, akár többfajta eredetű energia kerül szétosztása az adott körzetben;

a város új, rendszeres és kerületenként induló lomtalanítási programot indít október közepén, melynek célja a a szelektív hulladékgyűjtés eredményességének erősítése ill. harc az egyre szaporodó illegális lerakóhelyek ellen.

Kesztyűgyári csere-bere

Időpont: 
2010. október 29. 15:30 - 18:00
Helyszín: 
Bp., Kesztyűgyár
A pénztárcádat otthon is hagyhatod!

A Zöld Fiatalok Egyesülete a Nap Klub Alapítvány és a Kesztyűgyár Közösségi Ház minden hónap utolsó péntekén cserebere piacot szervez. Itt a soron következő!

Ha hozol, vihetsz! Nyugodtan hagyd otthon a pénztárcádat, nálunk kupont kapsz a holmikért, amit újra becserélhetsz más hasznos dolgokra!
Minden olyan tárgyat, például ruhát, játékot, kakukkos órát, kispárnát, lavórt, virágcserepet stb. várunk, ami a még szép és jó, használható, csak éppen feleslegessé vált a háztartásodban, nincsen rá szükséged, csak a helyet foglalja. Most új gazdára lelhet, így nem a kukában végzi. Helyette, pedig hazavihetsz olyan tárgyakat amiknek hasznát látod. Korcsolyát csak élvédővel hozz, egyéb sportszerek jöhetnek, ha biztonságosak. Read more about Kesztyűgyári csere-bere

Rovatok: 
célcsoport: 

"50 kilométeres" gasztronómia

Időpont: 
2010. október 28. 18:30 - 20:00
Helyszín: 
Budapest, Fogasház
Idény ételkóstoló tudatosan

Az 50 kilométeres diéta egy klímavédő életmód változtató program, amelynek legelszántabb résztvevői azt vállalják, hogy október 10-től kerek egy hónapig csupán 50 kilométeren belül előállított élelmiszereket fogyasztanak. A kenyerüket vagy maguk sütik, vagy 50 km-en belüli sütödében, sőt azt is tudniuk kell, hogy a liszt honnan került a kovászukba. A diétához már 30 háztartás csatlakozott

Hozz magaddal a saját "50 kilométeres"idény ételéből egy kis kóstolót (2-3 emberre valónyi) s nevezz be a versenyünkre! A terv jókedv, ismerkedés, recept megosztás, kóstolgatás egymás kedvenc ételeiből a Fogasház kellemes udvarába majd a legjobban sikerült ételeket zsűrizzük együtt. Vagyis hozzátok az ételeiteket, receptjeitek és a kanalaitokat hogy más kreációit kóstolgathassátok kedvetekre!Legyetek kreatívak és egyszerűek, hogy akár szalvétán meg tudjuk kóstolni az ételeiteket. Read more about "50 kilométeres" gasztronómia

Rovatok: 
Tematika: 
célcsoport: 

Fenntarthatóság: konferencia és kiállítás

Időpont: 
2010. november 18. 00:00 - 2010. november 19. 00:00
Helyszín: 
Balatonalmádi
A felelősséget vállalók találkozója

Az 1992-es Riói Nyilatkozat és a 2002-es johanessburgi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozó után, a fenntarthatósági világ-csúcstalálkozó 2012-es eseménye előtt az Első Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” konferencia a hazai szereplőket hívja egybe, számvetésre és jövőkép megrajzolására.

A széles körű társadalmi párbeszéd célja: egybegyűjteni a fenntartható fejlődés érdekkörébe tartozó gondolatokat, tetteket, cselekedeteket, a fenntarthatóság teljes körű megértése, a fenntartható fejlődésért munkálkodók eredményeinek összefűzése, az egyén és a különböző csoportosulások felelősségének tudatosítása érdekében. Együtt a kormány, a tudósok, az üzleti szektor, a civil szektor, a tanítók, segítők, gyógyítók, a fenntartható fejlődés érdekében tevők széles tábora.

Témák:

1. Fenntartható társadalom, fenntartható gazdaság (energia) Read more about Fenntarthatóság: konferencia és kiállítás

Rovatok: 

A közösségfejlesztés lehetőségei és eszközei a nulla hulladék felé vezető úton

  • 2010. október 26.
  • graczek

A Humusz az elmúlt években a hulladékcsökkentéssel kapcsolatos programjait egy csokorba rendezte és Nulla Hulladék Program néven indította útjára. A szlogen – Teljes élet – Nulla hulladék – talán jelzi, hogy itt közel sem csak komposztálásról és betétdíjas üvegekről beszélünk. Keressük az emberek legmélyebb motivációját, mert hiszünk abban, hogy eredményt csak akkor fogunk elérni, ha az emberek magukkal és másokkal békében, komoly akadályt jelentő lelki terhek nélkül képesek élni. Próbáljuk megérteni, hogy hogyan lehet aktivizálni az egyéneket, hogyan lehet olyan működőképes helyi kisközösségeket létrehozni, vagy hogyan tudunk már élő közösségek munkájába bekapcsolódni és így elérni azt, hogy kialakuljanak a fenntartható életmódot segítő minták és társadalmi rendszerek. Most tanuljuk a közösségeket, amelyben tapasztalt előadóink voltak segítségünkre.

Zöld sikerek a piaci versenyben - díjat nyert a Zöldpolc

  • 2010. október 23.
  • Molnár András

A most díjat nyert webshop olyan szelíd termékeket árul, amelyek igyekeznek kielégíteni a hagyományos termékeknél, vegyszereknél megszokott igényeket, viszont elindíthatják a fogyasztókat a zöldebb, fenntarthatóbb fogyasztási cikkek felé. - az október 13-án hallottak alapján így foglalhatnánk össze a zöld termékeket áruló weboldal üzletpolitikáját.

Diétázz távolságban!

  • 2010. október 22.
  • Molnár András

Az 50 kilométeres diéta egy klímavédő életmód változtató program, amelynek legelszántabb résztvevői azt vállalják, hogy október 10-től kerek egy hónapig csupán 50 kilométeren belül előállított élelmiszereket fogyasztanak. A kenyerüket vagy maguk sütik, vagy 50 km-en belüli sütödében, sőt azt is tudniuk kell, hogy a liszt honnan került a kovászukba.

Oldalak