Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legyél partnerünk a Nulla Hulladék Hálózatban!

A hulladékcsökkentés iránt elkötelezett közösségeket keresünk
Év: 
2010
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Portik-Bakai Zsuzsanna

A Humusz Nulla Hulladék Programja keretében várjuk azok csatlakozását, akikkel közösen munkálkodhatunk a „Teljes élet – Nulla Hulladék” megvalósításán. 15 éves fennállásunk alatt azt tapasztaltuk, hogy hasonló célokkal rendelkező civil csoportok hálózatos együttműködése megsokszorozhatja az eredményeket. A 2009-ben létrejött Nulla Hulladék Hálózat most új tagok jelentkezését várja.

A nulla hulladék felé vezető úton rendszerszemléletben keressük a megoldásokat. A manapság elterjedt hulladékkezelési formák helyett a megelőzésre, a kreatív hulladékcsökkentési módokra kell helyeznünk a hangsúlyt. Ebbe beletartozik például a közösségépítés, az önellátás segítése, egy helyi komposztprogram vagy cserebere börze is. Mottónk „Teljes élet” része pedig arra utal, hogy mindezek sokkal inkább az életminőség javulásáról szólnak, mint a lemondásról.

Kiket várunk? Olyan csoportokat, akik egyetértenek a program elveivel, és ezt saját tevékenységük során is képviselik. Ezek lehetnek:

• civil szervezetek, kicsik és nagyok, kistelepülési vagy régiós szinten tevékenykedők egyaránt,

• intézmények, pl. iskolák, kultúrházak, könyvtárak,

• helyi közösségek, pl. ifjúsági klubok, egyházi csoportok.

A Nulla Hulladék Hálózat eddigi tevékenységei közül néhány:

Közös 1%-os kampányt hirdettünk meg és bonyolítottunk le, aminek keretében 15 tag személyre szóló kampányeszközöket és javaslatokat kapott.

Civil műhelymunka sorozatunkban, melyet elsősorban (de nem kizárólag) a hálózati tagoknak szántunk, a következő témák voltak terítéken: nonprofit menedzsment, szervezetfejlesztés és kommunikáció, fenntartható fejlődés, illetve hálózatépítés.

„10 lépés a nulla hulladék felé” cikksorozatunkat és számos más szemléletformáló háttéranyagot, kisfilmet is a tagok rendelkezésére bocsátottunk.

Térségi találkozókat szerveztünk a helyi együttműködések erősítéséért.

Az ősz folyamán az ország három pontján szervezünk hálózati találkozókat. Ezeken már működő nulla hulladék jó gyakorlatokból és a kapcsolódó útmutatókból ihletet merítve, közösen gondolkodunk a helyben megvalósítható hulladékcsökkentési lehetőségeken.

Folyamatosan segítjük a hulladékcsökkentéssel kapcsolatos együttműködések kialakulását és a hasznos információk (szakmai anyagok, pályázati lehetőségek, események stb.) eljuttatását a hálózati tagokhoz.

Jelenleg a „Ne vásárolj semmit!” napra és az ahhoz kapcsolódó nemzetközi hulladékmegelőzési hétre készülünk, amiben minden hálózati tag kisebb-nagyobb szerepet vállalhat.

A csatlakozási szándékot a www.nullahulladek.hu Hálózat menüpontjában található űrlapon lehet jelezni. Előtte azonban érdemes szétnézni a honlapon, hisz ott a fentieknél sokkal részletesebb információ található a programról és a hálózatról is!

Portik-Bakai Zsuzsa hálózati koordinátor [email protected]