Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagy Andor: hiba volt a zöld tárca beolvasztása?

  • 2013. március 29.
  • Pauló Gergő

Megnyílt az Országos Találkozó - megtört a korábbi évek csökkenő tendenciája a létszámot tekintve. A délelőtti botanikus kerti látogatás után kora délután nyitották meg ünnepélyesen a rendezvényt, majd a pártok képviselői vitáztak a környezeti ügyekről.

A csütörtöki eső és hideg után pénteken már barátságosabb idő fogadta a gödöllői Országos Találkozó (OT) előprogramján résztvevő zöldeket: ezúttal szépen sütött a nap. A Waldorf iskolában megszálló környezetvédők fele a suliban maradt délelőttre a Waldorf-pedagógia környezetvédelmi vonatkozásait meghallgatni, míg a társaság másik része buszra szállt, és Vácrátótra utazott. Ott található ugyanis az ország leginkább fajgazdag botanikus kertje, 12 000 fajt számláló gyűjteménnyel. A szép napsütésben Szakács Éva vezette körbe a csoportot. Az elhúzódó tél miatt a növények nagy része még nem hajtott ki, de virágzó nőszirmokat, leánykökörcsineket, sáfrányokat azért tudott mutatni a vendégeknek. Látványosak voltak az egyik tó partján a mocsárciprus földből kiálló léggyökerei.

A Waldorf iskolában elfogyasztott vegetáriánus ebéd után a résztvevők átmentek a közeli Kastélyba, ahol nemsokára hivatalosan is megnyílt az OT. Farkas Boglárka, a rendezvény szóvivője a Greenfo kérdésére elmondta, hogy megtört a korábbi évek csökkenő tendenciája: idén az elmúlt évekhez képest többen, 340-an regisztráltak az OT-re, a szavazati joggal rendelkező szervezetek száma pedig 150 lett. 40 középiskolás fiatalnak pedig lehetősége van arra, hogy az OT-vel párhuzamosan egy alternatív találkozón vegyenek részt.

A kora délutáni hivatalos megnyitón a Gödöllői Ifjúsági Fúvószenekar lépett fel, majd Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy abban a teremben, ahol a találkozó zajlik tartották nem is olyan régen a magyar EU-elnökség legkiemeltebb programjait. Meglátása szerint az értékvédelem, környezetvédelem nincsen ellentétben egy település fejlesztésével. A polgármester röviden beszámolt települése környezetvédelmi törekvéseiről – ezt előző este Tóth Tibor alpolgármester részletesen kifejtette az előprogram keretében tartott előadásában.

Zöld OT
Gönczi Tibor, a Királyi Kastély igazgatója beszédében elmondta, hogy a kastély mellett van egy park is, amely természetvédelmi terület. 1990 előtt komoly pusztítások történtek a parkban, amelyet viszont nemrégiben nagy költséggel felújítottak. A találkozó idején sajnos a nagy szél miatt le kellett zárniuk a kertet, így a résztvevők csak saját felelősségre nézhetik meg. Molnár Ábel, a GATE Zöld Klub tagja elmondta, hogy a GATE másodszor szervez OT-t Gödöllőn, először 1997-ben került sor ilyen összejövetelre a volt királyi városban.

Ezután kezdődött „A környezetpolitika helyzete az állami intézményrendszerben, a politikai pártok környezetvédelmi jövőképe” c. plenáris ülés, Dr. Farkas István (MTVSZ) vezetésével. Először két civil szervezet vezetője – Szegfalvi Zsolt (Greenpeace) és Halmos Gergő (Madártani Egyesület) mondta el felvezető gondolatait. A parlamenti pártokat Nagy Andor (Fidesz-KDNP), Szabó Imre (MSZP), Kepli Lajos (Jobbik), Jávor Benedek (PM) és Szél Bernadett (LMP) képviselte. Érdekes, hogy 2010-ben, a választások előtti kampány idején a Fidesz-KDNP nem vett részt az akkori OT-n tartott fórumon, most viszont mindegyik párt képviselője eljött. Sőt itt volt Szili Katalin is, a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke is.

Szegfalvi Zsolt bevezetőjében kijelentette, hogy a környezetvédelem szerepe egyre csökken. Korábban volt önálló minisztérium, de az beolvadt a Vidékfejlesztési Minisztériumba. Ezzel kapcsolatban minden párt képviselője sajnálkozását fejezte ki. Kiemelendő a kormánypártokat képviselő Nagy Andor kritikus nyilatkozata – az ő személyes véleménye szerint is hiba volt ez az intézkedés, és önkritikusan kijelentette, hogy a környezetvédelem az utóbbi időben leértékelődött. A Vidékfejlesztési Minisztérium civilekkel való kapcsolatával kapcsolatban is fenntartásait fejezte ki. Ez is neuralgikus, visszatérő problémája volt a beszélgetésnek: a hozzászólók mindegyike szerint javítani kellene ezen és a hozzászólók is többen említették a problémát. Az atomenergia és a mecseki uránbányászat újraindításának kérdése megosztotta a vita résztvevőit: az LMP és a PM határozott atomellenes álláspontot képvisel, míg a Fidesz-KDNP szerint meg kell hosszabbítani a Paksi Atomerőmű élettartamát, és a bányászat munkahelyteremtését is figyelembe kell venni. Szóba került, hogy ma van a Víz Világnapja, és hétfőn is fontos esemény lesz: várhatóan megszavazza a Parlament a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiát.

További képek az eseményről itt találhatók.

Forrás: greenfo.hu