Dunakanyar zölden, avagy szelektálj a parton is!

  • 2018. augusztus 06.
  • CsViki

A zebegényi Duna-parton zajlik az élet. Fürdőzők, sétálók, bringások, evezősök, helyiek és nyaralók reggeltől estig élvezik a nyár kínálta lehetőségeket, vízben és víz mellett egyaránt. A főként hétvégeken látványosan megugró látogatószám persze magával hordozza a nagyobb mennyiségben keletkező hulladék problémakörét is, amire most a parti kisvállalkozók közösen keresnek megoldást.

A csodás természeti környezetben megbújó Zebegény régóta népszerű kirándulóhely, ráadásul a nemzetközi EuroVelo 6 kerékpárút is érinti; érthető hát, hogy egyre többen látogatnak el az aprócska pest megyei településre. Az elmúlt években a szabadstrand is megújult, s ezzel párhuzamosan hiánypótló szolgáltatások kezdték el színesíteni a part menti életet. Utóbbiakat nem csak a helyi lakosok és az állandó nyaralók fogadták örömmel, de a turisták és a két keréken guruló „átmenő forgalom” számára is vonzó lehetőségeket kínálnak. Ám több ember, több szemét; ez az alapvető összefüggés rövid időn belül a zebegényi parton is megmutatkozott teletömött kukák képében.

A gyarapodó hulladékmennyiség láttán a vízhez települt három szolgáltató megpróbált megoldást keresni a problémára. A saját bevallásuk szerit a hétköznapok során is környezettudatos megoldásokra törekvő emberek számára magától értetődő volt, hogy megkísérlik jó irányba terelni a folyamatot, mely részben megnövekedett forgalmukból (is) adódott. Így aztán az aktív természetjárókra szakosodott Depo-Z túraközpont, a gasztro vonalon mozgó, fiatalos Élesztő Plázs és a Dunakanyar Lángos Büfé együttműködésének köszönhetően a parti területen 2018 júliusában szelektív hulladékgyűjtés indult. 

 

A zebegényi dunapart szelektív kukái

A part szelektív gyűjtői - az újrahasználat jegyében - hordókból készültek (Fotó: Galisz Virág)

 

Az ötletgazdák nem csupán megálmodták a rendszert, de a kialakítást és a megvalósítást is saját kezükbe vették. A gyűjtőedények, az információs táblák és anyagok beszerzését, kivitelezését, illetve a gyűjtőpontok felállítását és felügyeletét is magukra vállalták. Az idén nyáron tesztüzemben bevezetett gyűjtés révén jelenleg a parton keletkező lebomló, üveg, műanyag és fém frakciókat szeretnék kivezetni a hulladéklerakóban landoló maradék vegyes szemétből. 

A lehetőségről a szervezők elsősorban a parton igyekeznek tájékozatni – táblákkal, piktogramokkal, önkéntesekkel – az arra járókat. Másfelől a települési lapon és a világhálón keresztül a helyiek figyelmét is felhívják arra, hogy a gyűjtéshez csatlakozva részben jó példát mutathatnak a turistáknak, részben ők maguk is sokat tehetnek azért, hogy lakóhelyük, a Börzsöny lábainál álló vadregényes falu vízpartját és a Duna ezen szakaszát ne csúfítsa szemét. A szelektív gyűjtés beindításának nyitányaként - figyelemfelkeltő célból - "Gyere ide, te szemét!" címmel parti szemétszedő megmozdulást is hirdettek; a szelektív gyűjtés kivitelezésében pedig a helyi önkormányzat is részt vállalt.

Bár a hulladékmegelőzés jelentősége és elsődleges szerepe vitathatatlan, a zebegényi vállakozók célja mégsem elhanyagolható, hisz minden gramm visszagyűjtött hulladék hozzájárul ahhoz, hogy a feldolgozás és újrahasznosítás révén elsődleges - primer - nyersanyagot váltsunk ki, energiát takarítsunk meg és csökkentsük az előállítási folyamattal járó környezetterhelést. Ráadásul egyelőre nem túl sok magyarországi vízpart büszkélkedhet azzal, hogy lehetőséget biztosít a helyben keletkező hulladék szelektív gyűjtésére. 

Az újonnan indult közösségi alternatíva már csak azért is fontos, mert az élővizek mentén megjelenő hulladék (is) - hazánkban és világszerte egyaránt - egyre komolyabb gondokat okoz. Veszélyezteti a parti élőhelyeket, a vizi élőlényeket, a természetes ökoszisztémákat; sőt a táplálékláncra is negatív hatással van. Egy a közelmúltban készült vizsgálat eredményei szerint a szakemberek már a Duna mellékfolyóiban, így a Zebegényhez közeli Ipolyban is találtak a mikroműanyagot a folyamatosan újratermelődő és a vízben úszó háztartási hulladékok és lomok mellett. 

Remélhetőleg a Dunakanyar látványos természeti szépségét féltők példaértékű kezdeményezése sikeres lesz, s a helyiek és ide látogatók közreműködésével hosszútávon is segíteni fogja a természet- és környezetvédelem ügyét. 

 

Szerző: Lugosi Bea

Forrás: zoldbolt.hu