Civilek

Közösségi komposztálás már a 18. kerületben is!

  • 2020. április 16.
  • Csilla

Hazánkban az egy főre eső átlagos napi hulladéktermelés 1-1,5 kilogramm, amelynek 20-25 százaléka komposztálható szerves anyag. A komposztálással amellett, hogy a szemetesünk súlya és ürítésének gyakorisága csökken, az értékes zöld javakat visszaforgatjuk a természet körforgásába. Kertes házban élőknek könnyebb a dolga, azonban napjainkban a társasházban élők és a panellakók számára a gilisztakomposztáló használata mellett közösségi komposztálásra is van lehetőség. Erre mutatunk be most egy budapesti példát.

LogIQka - egy észbontó játék kicsiknek és nagyoknak

  • 2020. április 14.
  • Peti

Terveink szerint idén márciusban a Környezeti Nevelési Műhelykonferencián mutattuk volna be legújabb szemléletformáló eszközünket, a LogIQkát. A játék készen áll, de a megismerésére még egy darabig várni kell. Szeretnénk belőle mégis egy kis ízelítőt nyújtani, hogy a járvány után minél több helyre eljuthassunk vele.

Létezik-e környezetbarát lufieregetés?

  • 2020. március 10.
  • Csilla

A Rádió 1 és a Bubbles „nagy durranásra” készül március 13-án: 1600 darab, cédulákkal és kuponokkal megtöltött, környezetbarát lufit eresztenek szélnek Budapesten. Vajon mennyire lehet egy természetbe kikerülő lufi környezetbarát, és egyáltalán szükség van-e hasonló akciókra? Mivel továbbra is népszerűek világszerte a léggömbök eregetése különböző rendezvényeken, érdemes a témáról egy kicsit többet beszélni.

25 éve a Nulla Hulladékért

  • 2020. március 04.
  • Csilla

Idén ünnepli 25. születésnapját az eredetileg öt környezetvédelmi civil szervezet által megalapított Humusz Szövetség (leánykori nevén: Hulladék Munkaszövetség). A szervezetnek a kezdetektől fogva a hulladékmegelőzés, környezetbarát hulladékkezelés népszerűsítése volt a fő célja, és a mai napig teszi mindezt környezeti nevelési, lakossági szemléletformálási, érdekérvényesítési és egyéb szakmai progjamjain keresztül. A negyedévszázados évfordulóról két eseménnyel emlékezik meg a Humusz (a márciusi rendezvények elmaradnak, új időpontokkal később fogunk jelentezni). Ünnepelj velünk Te is!

Hozzuk körforgásba a gazdaságot!

  • 2020. február 25.
  • Csilla

Az Európai Unió Körforgásos Gazdaság Csomagjához kapcsolódó jogszabálymódosítások hazai átültetése jelenleg zajlik. A csomag rengeteg olyan előremutató intézkedést tartalmaz, ami kiváló lehetőséget teremt mind a hulladékmegelőzés, mind az újrafeldolgozás terén. Miután a V4 országai mind elmaradásban vannak az EU-s célszámok teljesítésében, az országok környezetvédelmi szervezetei közös javaslatokat fogalmaztak meg a csomag hatékony bevezetésére.

Oldalak