A dán hulladékos program

Soren Breiting és Csobod Éva hulladékos oktatókönyvei

"A 3 kötetes könyvsorozat egy 3 éves környezeti nevelési programra épül, melynek címe: Környezeti nevelés megújítása Magyarországon, kereszttanterv kidolgozása a Földünk és környezetünk mûveltségi területhez." A kötetek címe:

• Újrahasznosítás a lakóterületen

• Környezet és fejlõdés

Az elsõ kötet általános iskolásoknak, a második általános és középiskolásoknak, a harmadik pedig középiskolásoknak szól. Az eredeti oktatóanyagot Dániában készítette Soren Breiting. Csobod Éva az õ könyveit fordította magyarra illetve próbálta a hazai viszonyokhoz igazítani. A három kötethez egy-egy tanári kézikönyv is csatlakozik.

A könyv alapvetõ célja, hogy megismertesse a diákokat a környezetvédelmi, elsõsorban a hulladékgazdálkodással kapcsolatos gondokkal illetve, hogy aktívan bevonja õket ezen problémák hátterének feltérképezésébe és a lehetséges megoldások kidolgozásába. A szerzõ igyekszik ráébreszteni a gyerekeket arra, hogy õk is felelõsek környezetükért, s hogy õk is tehetnek(!) valamit a helyzet javítása érdekében. Mindez persze nagyon jó, és már az is örvendetes, hogy egyáltalán elkészülhetett egy ilyen oktatóanyag, de úgy gondoljuk, hogy születhetett volna egy ennél színvonalasabb munka is.

Az alábbiakban röviden összefoglaljuk kifogásainkat.

1. prmhdjfhah

Az elsõ két kötetben a hulladékmegelõzés gyakorlatilag csak említés szintjén szerepel. A Belefulladunk a hulladékba? címû kötetben a megelõzés pl. csak a 45. oldalon kerül szóba, s ezt egy 46 oldalas, a hulladékproblémáról szóló könyv esetében meglehetõsen durva hibának tartjuk.

A második kötet szintén csak a végéhez közeledvén említi meg, hogy az újrahasznosításon kívül kevesebb hulladék termelése is célunk lehetne.

A harmadik kötet esetében jobb a helyzet. Ebben az újrahasznosítás mellett többször felbukkan a fogyasztás csökkentésének és a környezetbarát fogyasztásnak a gondolata. Nem értjük, miért csak a középiskolások kiváltsága, hogy errõl elgondolkozhassanak. Igaz ugyan, hogy ezen témakörök feldolgozása valamivel "érettebb" gondolkodásmódot kíván, de ez nem ok arra, hogy az elsõ két kötetben a megelõzés kérdése ennyire háttérbe kerüljön az újrahasznosításhoz képest.

2. Újrahasznosítás vagy újrahasználat?

A könyvek jelentõs része az újrahasznosítással foglalkozik. Sajnálatos módon azonban az újrahasznosítást és az újrahasználatot többször is azonos értelmû szóként illetve nem megfelelõen használják. (Az újrahasznosítást a következõképpen határozzák meg: ".az ember által ellenõrzött anyagok a felhasználásukat követõen olyan körforgásban vesznek részt, amely révén a korábbival azonos vagy egészen más termék elõállítására válnak alkalmassá").

"Van papír-újrahasznosítás az iskolátokban?"
"Indítsátok el az újrahasznosítást az iskolában!"
"A palackok újrahasznosítása nem ismeretlen számunkra. Az üvegbetétes rendszerünk lényege az, hogy az elárusítóhelyek visszaváltják a palackokat, majd az üvegek megtisztítása után, megfelelõ üzemekben újból megtöltik azokat például üdítõvel vagy sörrel." (tanári kézikönyv)
"Vizsgáljátok meg, milyen mértékû az újrahasznosítás kerületetekben, a lakóterületeteken. ?rjatok az Önkormányzatnak, ha vannak ötleteitek a jobb újrahasznosításhoz a kerületben."

3. Egyéb kisebb-nagyobb szakmai hibák

"A lerakóhelyek felszínét földdel takarják, hogy a kártevõket távol tartsák a területrõl." A kártevõk mellett meg kellett volna említeni azt is, hogy a fedõ rétegek a szél általi széthordástól, a kigõzölgésektõl is védenek illetve, hogy a csapadék kilúgozó hatását mérsékelik.

"Amikor egy palackért betétdíjat fizetünk, a betétdíjjal a palack gyártásának költségeit fizetjük meg." Nem azért fizetjük, hogy visszavigyük és így újratölthessék?

A 2. kötet Szeméthegyek c. fejezetében téves adatok szerepelnek. Az elsõ mondat ("Magyarországon egyes családok évente kb. 1,2 m<^>3<^*> háztartási hulladékot termelnek") több sebbõl vérzik, ez az érték ugyanis személyenként érvényes.

Ugyanebben a fejezetben olvasható, hogy "a begyûjtött települési hulladék mennyisége kb. 17.2 millió m3". Ez az érték ugyancsak pontatlan. Települési hulladék esetében ugyanis megkülönböztetünk szilárd és folyékony frakciót. Hazánkban ezek összesen mintegy 43 m3-t tesznek ki: a folyékony frakció kb. 20 m3, a szilárd pedig 20-23 m3.

A könyv állítása szerint a lerakókra a hulladék 97%-a kerül. Valójában azonban ez csak 75%, a többit elégetik (8%) ill. újrahasznosítják (3%). A maradék 14% sorsa ismeretlen.

Tetra Brik dobozokat ábrázoló kép aláírása: "Tej és gyümölcslé Tetra Pak kartondobozokban". No comment.

Ezt követõen egy idézõjel megspórolása és egy sorköz beszúrás miatt nem egyértelmû, hogy az alábbi passzus ("Minden 'Tetra Pak' kartondoboz mögött egyszerû és racionális alapelv áll. A Tetra Pak kielégíti a csomagolás iránti szükségletet, higiénikus, gazdaságos, praktikus és környezetbarát.") a szerzõk véleménye-e, avagy ez még az elõzõleg idézett Tetra Pak önreklám folytatása. Szerencsére ezt követõen felteszik a kérdést, hogy milyen érdekei fûzõdhetnek a Tetra Paknak ahhoz, hogy ne vezessék be újra a tej árusításához a visszaváltható üvegeket. (De miért csak a tejrõl beszélnek?)

4. Hiányok, aránytalanságok, szerkezeti zavarok

Bár többször is szerepel, hogy égessünk kevesebb szerves anyagot, de arról nincs szó, hogy az égetõk miért bosszankodnak a hulladékba kerülõ sok szerves anyag miatt.

Olvashatjuk, hogy az újrahasznosítandó fém nem lehet mûanyaggal kevert, de indoklás nincs, illetve nem szólnak arról sem, hogy pl. a rengeteg autó- és számítógép-hulladék esetében ez mekkora gondot jelent.

A komposztálás túl nagy, a mûanyagok túl kis súllyal szerepelnek a könyvekben. Nem tudjuk meg például, hogy milyen mûanyagok vannak, hogyan kellene ezeket jelölni a flakonokon, mi a baj velük a lerakás, az égetés, az újrahasznosítás, az újratöltés során.

A második kötet jó gondolatmenettel indít mai világunk kényelmérõl, majd szûkebb lakókörnyezetünkre irányul a figyelme. Itt a Polgármesteri Hivatalok Mûszaki Osztályán kívül említést érdemeltek volna a kommunális szolgáltatás területén dolgozó társaságok is, akik igazából közvetlenül érintettek pl. a hulladékkezeléssel kapcsolatban. Ezen túlmenõen pedig fontos lett volna tisztázni, hogy kinek a feladata ill. felelõssége megszervezni, ellátni a kommunális szolgáltatásokat.

A második kötet szerkezete a leginkább kifogásolható. A helyes sorrend szerintünk ez lett volna: 1. hulladék keletkezésének forrásai; 2. a hulladék mennyisége, minõsége, összetétele; 3. a hulladékhasznosításról általában; 4. szelektív hulladékgyûjtés mint a hasznosítás elõfeltétele; 5. a hasznosítás módjai, jellemzõi az egyes hulladékfajtákra lebontva.

A környezetbarát védjegyekrõl semmit nem olvashatunk, noha ez fontos egy fogyasztó szempontjából ill. fel kellene hívni a figyelmet az ezekkel kapcsolatos megtévesztésekre és visszaélésekre.

Többször is elõkerül, hogy készítsünk különféle tárgyakat hulladékból. Nem ad a könyv azonban szinte semmiféle ötletet a különféle tárgyak újrahasználatával kapcsolatban.

5. A magyar helyzethez való igazítás csak nyomokban van jelen

Ennek egyik legszembeötlõbb példája, hogy a helyi hulladékudvarok létezését a könyv természetesnek veszi, holott a helyzet e téren nálunk még egyáltalán nem ilyen kedvezõ.

A könyv azt javasolja, hogy a háztartási veszélyes hulladékot vigyük a helyi hulladékudvarba, noha ezeket ott nem veszik át (kivéve talán az elemeket).

Egyik égetésrõl szóló rész sem említi, hogy Magyarországon hol van ilyen égetõ, s ezzel milyen problémák vannak. De általában elmondható, hogy a hazai állapotokról akár szelektív gyûjtés, akár újrahasznosítás vagy a betétdíjas rendszerek kiszorulásának kapcsán nem sokat tudhatunk meg.

6. A magyar nyelv nem megfelelõ használata

A nem megfelelõ mondatszerkezetek mellett olykor elõfordul az is, hogy a kötõszavak helytelen megválasztása vagy hiánya miatt a mondatok félreérthetõek vagy a tagmondatok összefüggése nem teljesen világos.

7. A tanári kézikönyvek "nagyvonalúsága"

E tankönyvek a szokásos tankönyvekhez képest több képet és kevesebb szöveget tartalmaznak. Ez bizonyára azért van így, mert a szerzõ hangsúlyozott célja, hogy a gyerekeket -- egy elõre gyártott elgondolás befogadása helyett -- önálló gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra késztesse. Ez jó. A tanári kézikönyvek feladata az lenne, hogy segítsék a pedagógusokat ezen viták kibontásában, levezetésében. Úgy érezzük azonban, hogy -- bár az útmutatások jók -- ezek a könyvek nem látják el a tanárokat a szükséges háttérinformációkkal. Azoknak a tanároknak, akik eleve elkötelezettek a környezetvédelem iránt és kellõképp tájékozottak, egy ilyen könyv jó összefoglaló munka. Valószínûleg azonban a pedagógusok többsége nem mélyült el ezekben a témákban. Az õ számukra ez a könyv nem elegendõ. Az õ kedvükért célszerû lett volna az egyes fejezetekhez külön szakirodalmat adni, ahol elmélyedhetnek az adott témában.

Zárszó: Örülünk, hogy hulladék témában végre tankönyvek születhettek, sok pozitívumot találtunk bennük, ám a fenn összefoglalt -- elsõsorban szemléletbeli -- okok miatt csak mérsékelt lelkesedéssel fogadtuk Soren Breiting és Csobod Éva munkáját.