Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Városi fogyasztók segítik a kistermelőket

  • 2015. október 06.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Magyarországon már több mint 15 közösségi gazdaság működik, és egyre több gazdálkodó vág bele a közösségi értékesítés ezen új formájába, hogy biztosabb megélhetéshez jussanak. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) október 10-én képzéssorozatot indít, hogy így segítse a közösségi kezdeményezések elterjedését.

A közösségi mezőgazdálkodás a gazdák és fogyasztóik közvetlen kapcsolatán, hosszú távú elköteleződésén és partnerségén alapuló gazdálkodási forma. A gyakorlatban a közösségi mezőgazdaság egy gazdából vagy gazdacsoportból és egy vásárlói körből áll, akik elkötelezik magukat a kölcsönös együttműködés mellett. Ezért cserébe a vásárlók vállalják, hogy a gazdaság termékeit előre meghatározott áron egy egész szezonban vagy évben megveszik. A gazdálkodók pedig ebben az időszakban a legjobb tudásuk szerint termelnek a közösségnek.

Ezek az élelmiszerközösségek a világ számos pontján kínálnak megoldást azoknak a kistermelőnek, akik nem találnak piacot termékeiknek, kiszolgáltatottak a felvásárlóknak vagy személyesebb kapcsolatot szeretnének kialakítani a vásárlóikkal.

A rendszerben nem ára van a terményeknek, a gazdasághoz csatlakozó tagok átalánydíjat fizetnek a termelésért cserébe. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a gazdálkodó az év elején kiszámolja az összes termelési költségét, munkabéreket és egyéb költségeket, és ennek összegét osztja szét a hozzá csatlakozó vásárlók között. Az átalánydíjért cserébe a vásárlók minden héten megkapják azt, ami a gazdaságban számukra megtermett. Jellemzően minősített biotermékeket.

„Egy ilyen rendszer kiépítése nem megy egyik napról a másikra – hasonlóan más vállalkozásokhoz. Ahhoz, hogy valaki egy jól működő közösséget szervezzen maga köré, a gazdálkodás mellett rendelkeznie kell alapvető vállalkozási ismeretekkel, rengeteget kell kommunikálnia a köré szerveződő vásárlókkal és készen kell állnia a közösségi problémák megoldására. A Légy a részese! képzéssorozatunkat ezekre a témákra építettük, hogy kifejezetten gyakorlati tudást tudjunk átadni a kistermelőknek, és azoknak a fogyasztóknak, akik szeretnének részesei lenni ezeknek a kezdeményezéseknek, sőt aktív szervezőszerepet vállalnak a működtetésükben.”- mondta el Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

A képzés első alkalmára azokat várja a TVE, akik szeretnék megismerni a közösségi mezőgazdálkodás alapjait és elméleti hátterét.  További információk és a regisztráció elérhető az alábbi linken keresztül: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/legy-reszese-kepzessorozat-kozossegi-mezogazdalkodasrol

A sorozat második alkalmára november végén kerül sor, amelyre már az induló közösségek tagjait várják.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2008 óta támogatja képzésekkel és tapasztalatcserék szervezésével a közösségi mezőgazdálkodás elterjedését Magyarországon. Az Egyesület témával kapcsolatos rendezvényein körülbelül 750 fő vett részt, és több közösség is ezen alkalmakat követően indult útjára.

forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete sajtóközlemény