Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Száműzték a műanyagpalackokat a XII. kerület Polgármesteri Hivatalából

  • 2014. szeptember 24.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Környezetünk védelme érdekében mostantól nem vásárol a főváros XII. kerületének Polgármesteri Hivatala eldobható PET-palackos ásványvizet, üdítőket, továbbá felkérték az Önkormányzat intézményeit is, hogy ezentúl ne vegyenek ilyen termékeket.

„A Polgármesteri Hivatal nem vásárol több műanyag flakonos ásványvizet, üdítőt” – közölte a Hegyvidéki Önkormányzat által tartott sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán. A XII. kerületi polgármester elmondta: az Önkormányzat intézményeit is felkérték, hogy hasonlóképp járjanak el, azaz mostantól ne vegyenek eldobható műanyag, PET-palackos innivalókat. A dolgozók számára a munkavégzés közbeni folyadékpótlást úgynevezett ballonos vízadagolókkal fogják biztosítani. 

Pokorni Zoltán az intézkedést azzal indokolta, hogy eddig évente körülbelül 10 ezer darab üres műanyag flakont dobtak ki a polgármesteri hivatalban. Bár ezt a mintegy négyszáz kilónyi műanyag hulladékot is szelektíven gyűjtötték, környezetünk védelme érdekében a teljes kitiltás mellett döntöttek – hiszen a legjobb hulladék az, ami nincs.

A polgármester megemlítette, hogy az ország évente mintegy 300 ezer tonna műanyaghulladékot termel, ebből a műanyagpalackok 80 millió darabot tesznek ki, amivel akár a ferencvárosi stadiont is meg lehetne tölteni. „Szeretnénk, ha a kezdeményezésünkkel, hozzájárulhatnánk a műanyaghulladék mennyiségének csökkentéséhez” – fogalmazta meg célkitűzésüket Pokorni Zoltán.

„Az Önkormányzat alapvető feladata, hogy jó példával járjon elől” – nyilatkozta Kovács Lajos alpolgármester. Hozzátette: bízik benne, hogy a Hegyvidéken sokan magukénak érzik majd a kezdeményezést, és követni fogják példájukat.

A környezetvédelmi ügyeket koordináló alpolgármester szólt arról is, hogy a házhoz járó szelektív hulladékgyűjtést – amellyel nagyban csökkenthető a kommunális hulladék mennyisége – 2011-ben vezették be a kerületben. Bár a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a jogszabályi változások miatt ez év végéig egész Budapesten átveszi a szolgáltatást, az Önkormányzat programjának köszönhetően a Hegyvidéken az elmúlt évek során kialakult egy jól működő gyűjtési rendszer, amelyhez több mint négyszáz társasház csatlakozott. A begyűjtött mennyiségek folyamatos növekedést mutatnak: havonta – az FKF saját rendszerében gyűjtött hulladékot nem számítva – 6-8 tonna PET-palackot és fém italosdobozt, valamint 17 tonna vegyes papírhulladékot visznek el a hegyvidéki háztartásokból.

Forrás: klimabarat.hu