Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla Hulladék a Volt-on

  • 2013. augusztus 06.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Volt FesztiválA Zöldövezet Társulás Egyesület a 2013. július 3-án kezdődő VOLT fesztiválon a soproni Lővér kempingben mutatta be a Humusz Szövetség Nulla Hulladék projektjét. Nagy sikerrel.

Bár korábban a Civil falu részeként kaptunk helyet a szervezőktől, de a helyszínen sikerült elérni, hogy a korábban jól megszokott Zöldövezetes helyszín közvetlen közelében húzzuk föl a sátrat.  Ez több szempontból is előnyösebb volt, az általunk üzemeltett Hulladék-cserepont közvetlen közelében a figyelmet át tudtuk irányítani önkénteseink segítségével, valamint nyugodtabb, árnyasabb helyen és betonúton (a jól megközelíthetőség miatt is előnyös) kapott helyet a Nulla Hulladék Turné helyszíne.

A fesztivál 4 napja alatt megfordult látogatók összetételét tekintve 85%-ban a 18-29 éves korosztály képviselte, létszámot nézve összesen 110 000 fő volt. Ez naponta 27 500 főt jelent, de a csütörtök, péntek, szombati nap érezhetően forgalmasabb volt, ezért is vállaltuk azokra a napokra a Nulla Hulladék stand üzemeltetési lehetőségét. Szerencsére erőforrásaink megengedték, hogy bár csak 3 napra szólt a támogatás, már szerdán elindítottuk a programot.

Azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok környezetvédelmi témában mindig fogékonyak, örömmel töltötték idejüket a sátornál a délutáni órákban.

Volt FesztiválÖnkénteseink beszámolója alapján a legkedveltebb játék a RE-SET activity volt, mert ezt csapatosan is lehetett játszani. A játékban jó sok olyan szó, fogalom volt, amit nem ismertek, és ha meg is izzadtak a feladattal, mégis élvezték és sok új információt lehetett kapni. Különösen előnyös, hogy a szavakhoz van egy ismertető, ezt mindig elolvasták a játékosok egymásnak, így mindenki megismerkedett az ismeretlen fogalmak jelentésével.

Örömünkre szolgált a másik tapasztalat, miszerint nagyon sokan ismeretesek a komposzttal kapcsolatban, sokan komposztálnak is.

Tanulságos, hogy a legnehezebb, gondolkodósabb játéknak a bevásárlási tabló bizonyult. Általában az elején egy-két baki megesett, de ha ráéreztek a "lényegre", hogy mi alapján is kellene gondolkodni, akkor már jó válaszokat kaptunk. Ebben a játékban a legkreatívabb emberek új válaszokat és megoldási ötleteket találtak ki, ami pont azért volt jó, mert elkezdtek gondolkodni maguktól, és ezt a mindennapi életbe is tovább viszik.

Volt FesztiválEgyesületünk profiljának megfelelően választottunk kézműves programot, az upcycling technika jegyében (kémiailag nem módosítjuk a hulladékká vált tárgyat, hanem eredeti formájában gondoljuk újra) PET palack malacot lehetett készíteni, melyet perselyként tudnak a fiatalok hasznosítani. A másik program a VOLT-on először bevezetett RePoharakhoz kapcsolódott, nyers repoharakat díszítettek kedvükre az érdeklődők. A kézműves programok látványosságukból adódóan segítették, hogy minél több fesztiválozó forduljon meg standunknál.

A 10 lépéses molinókat a leglelkesebbek végigolvasták, és az azokon szereplő statisztikai adatokat tartották legérdekesebbnek. Nyilván az interaktív játékokhoz képest, a molinóknak "kisebb csáberejük" volt. 

A javító műhelyes program kiválasztásakor is szempont volt, hogy olyan hasznos tudást mutassunk be a fesztiválozóknak, ami a Zöldövezet profiljához kapcsolódik. Mivel aktivistáink és az Egyesület vezetősége is sokat mozog kétkeréken, a kerékpár javításban megszerzett tudásunkat adtuk át.

Egyébként a rendezvény is nagy hangsúlyt fektetett a fenntartható közlekedés népszerűsítésére: a közösségi közlekedés használatát népszerűsítette külön VOLT MÁV vonatok indításával, működött a telekocsi rendszer ösztönzése a zivi.hu segítségével, valamint a nagy kapacitású kerékpár megőrzővel és biciklibérlési lehetőséggel várták a fesztiválozókat.

Volt FesztiválAkinek további aktivitáshoz volt kedve, átirányítottuk a VOLT Hulladék-cserepontra, ahol a fesztivál területén összegyűjtött PET és Alu doboz csomagolásért ajándékot kaphattak a lelkesek.

Összességében tapasztalataink és a visszajelzések alapján azt tudjuk mondai, hogy a Nulla Hulladék Turnéra és az ehhez hasonló környezetvédelmi szemléletformáló programokra nagy szükség van a fesztiválokon, ugyanis itt egy helyen, egy időben lehet lelkes és érdeklődő fiatalokat elérni. A program elemei pedig több oldalról, interaktív formában viszik át a nulla hulladék üzenetét, melyet az önkéntesek segítségével elmélyítve vihetik haza saját kialakulóban lévő háztartásaikba a fesztiválozók.

Írta: Csobay Krisztina

Zöldövezet Társulás Egyesület

Új Széchenyi TervInfoblokk