Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Terjedőben a zöld minősítések

  • 2012. augusztus 28.
  • Pauló Gergő

Budapesten 2009 óta jelentősen visszaesett az újonnan épített irodák száma, azonban futó, illetve tervezett projektek mindegyikénél cél a zöld minősítés megszerzése - írja a Colliers.

"A már átadott és minősített, vagy jelenleg minősítés alatt álló épületek tekintetében is jól áll a főváros, számításaink szerint 240 000 négyzetméternyi ilyen irodaterület található Budapesten. Ez a teljes modern irodaállomány 7,5 százaléka, mely a várható új kínálattal együtt 2014-re eléri a 10 százalékot." - mondta Szircsák Norbert, az ingatlan-tanácsadó cég piackutatója és értékbecslési tanácsadója.

A két legelterjedtebb minősítési rendszert, az angol hátterű BREEAM-ot, valamint az amerikai LEED-et vizsgálva kiderül, hogy Budapesten irodaterületre vetítve az előbbi használata gyakoribb. Hasonló a helyzet, ha az építés alatt álló vagy hamarosan induló fejlesztéseket vizsgáljuk, ugyanis 2014 végéig négy BREEAM és két LEED minősített épület átadása várható, mely összesen 112 000 négyzetméternyi új zöld irodaterületet jelent.

Az irodaházak mellett a bevásárlóközpontoknál is megjelentek a zöld fejlesztések. Első képviselőjük itthon a Campona és a Pólus Center bevásárlóközpontok, melyek az elsősorban az üzemelést díjazó BREEAM In-Use "Good" minősítést szerezték meg. A nemrégiben átadott szegedi Árkád bevásárlóközpont a német DGNB arany fokozatát kapta, míg a most épülő XII. kerületi Hegyvidék Üzletközpont megszerezte a BREEAM "Very good" előminősítést.

Ipari ingatlanok és hotelek esetében is megszerezhető a minősítés, azonban ezeknél az ingatlanoknál egyelőre nem olyan gyakori a minősítés megszerzése, mint irodaházaknál vagy bevásárlóközpontoknál.

Ugyanakkor már itthon is van környezettudatos ipari ingatlan, a ProLogis Park Budapest-Sziget egyik épülete szerzett szintén BREEAM In-Use minősítést.

Mindkét minősítő rendszernek több altípusa van, ezekből hazánkban három terjedt el igazán.

Egyik ilyen típus az újépítésű épületekre alkalmazható (LEED for New Construction vagy Core&Shell; BREEAM Europe Commercial), vannak a már létező épületekre megszerezhető minősítések (LEED for Existing Building O&M; BREEAM In-Use), valamint a rendszerek megengedik az egy épületen belül a saját iroda vagy kereskedelmi terület minősítését is (LEED for Commercial Interiors).

"Fontos megemlíteni az egyes minősítéseken belüli fokozatok jelentőségét. Egy BREEAM "Pass" kategóriába tartozó épület tekintetében a 100 pontos kritérium rendszer 30%-át kell teljesíteni, míg LEED "Platinum" vagy BREEAM "Outstanding" minősítések esetében ez 80 ill. 85 pont. A pontrendszer és a fokozatok összehasonlíthatóvá teszik a zöld épületeket egymással, és jellemzik azok környezettudatosságának mértékét." - mondta Szircsák Norbert.

Forrás: marketinginfo.hu