Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszületett az EU új ökológiai logója

  • 2010. augusztus 06.
  • Kump Edina
2010. július 1-je óta új jogszabályok érvényesek a bioélelmiszerek címkézésére, így például az EU új ökológiai logójának feltüntetésére vonatkozó követelmény is változott.

Az "eurolevélnek" is nevezett logót ezentúl kötelező megjeleníteni minden olyan előre csomagolt bioélelmiszeren, amelyet az EU valamely tagállamában állítottak elő, és megfelel a szükséges előírásoknak.

Eurolevél
Az uniós címke mellett változatlanul szerepelhetnek egyéb magán-, regionális vagy nemzeti logók. Az uniós logó használata továbbra sem kötelező a nem csomagolt, valamint az importált biotermékek esetében, az ökocímkén kívül azonban kötelező feltüntetni a termék összetevőinek származási helyét, és az ellenőrzésért felelős szerv kódszámát is.

A gazdasági szereplőknek két év alatt kell átállniuk az új címkézési szabályokra, melyben újdonság, hogy az uniós szabályozás első alkalommal foglalja magában az ökológiai akvakultúra területét is.

Az "eurolevél", amelyen a zöld háttér előtt levelet formáló EU-csillagok láthatók, két egyértelmű üzenetet is közvetít a fogyasztók felé: a környezetvédelem, és Európa eszméjét - áll az Unió közleményében. A Dušan Milenković, német diák által tervezett és online szavazáson kiválasztott logót a Bizottság bejegyezte közösségi védjegyként.

Forrás: Marketinginfo