Hiába Ferenc pápa enciklikája, az amerikai püspökök ragaszkodnak a fosszilis üzemanyagokhoz

  • 2023. december 04.
  • Jakab János

Ferenc pápa 2015-ben, nem sokkal az akkori klímacsúcs előtt adta közre Laudato Si’ kezdetű enciklikáját, amelyben a társadalmi igazságosság kérdéseiről, és elsősorban a klímaváltozás kihívásairól szól, és arra szólítja fel a híveket és az egyházi intézményeket, hogy hagyjanak fel a bolygó kizsákmányolásával.

Az enciklika 165. pontjában azt írja, hogy „tudjuk, hogy a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló technológia nagyon környezetszennyező – különösen a kőszén, de a kőolaj és kisebb mértékben a földgáz is –, ezért fokozatosan és haladéktalanul mással kell helyettesíteni őket”.

 

Öt évvel az enciklika után jelent meg a Szentszék 2015-ben felállított munkacsoportjának a tanulmánya, amelyben a megújuló energiaforrások felé történő fordulat részletei találhatóak. Ennek része az is, hogy az egyház lehetőleg ne fektessen fosszilis üzemanyagokba, ennek a követelménynek pedig a Vatikán és a Vatikáni Bank is eleget tett, csakúgy, mint több mint ötven ország 354 katolikus intézménye. 2023-ban a Church of England is bejelentette, hogy nem fektet be többé fosszilis forrásokba, pedig nekik aztán nem sok közük van a pápához.

 

sites

 Napelemek a vatikáni VI. Pál termen

 

Elmaradt a fordulat

Az amerikai püspökségek viszont nem hajlandóak lemondani az efféle befektetéseikről: a Reuters információi szerint egy sem jelentette be közülük, hogy szakítana a fosszilis erőforrásokkal. Azok közül a püspökségek közül, amelyekről a lap részletes információkat kapott, mindegyiknek volt hasonló érdekeltsége, igaz, nem azonos mértékben.

 

Sabrina Danielsen szociológus szerint ennek ahhoz lehet köze, hogy az enciklika után várt környezetbarát fordulat az Egyesült Államokban elmaradt, vagy csak kevés nyomot hagyott a katolikus vallási vezetőkön: a legtöbben vagy hallgattak a témáról, vagy klímaszkeptikus álláspontot foglaltak el. Ennek több oka is lehet: a szociológus szerint a hagyományosan konzervatív katolikus közeg nehezebben fogadja el a klímaváltozásról szóló híreket még akkor is, ha azok a pápától érkeznek, a püspökök pedig egyrészt a hívek, másrészt a támogatók ellenkezésétől tartva hallgatnak a témáról.

 

Ferenc pápa az ENSZ november 30-án kezdődő klímacsúcsán is előad majd, betegsége miatt nem személyesen, hanem videón vagy levélben szólal majd meg. A katolikus egyházfő a várakozások szerint hatékonyabb fellépést kér majd számon a világ vezetőin – ezt támasztja alá az is, hogy egy októberi levelében arra figyelmeztetett, hogy hamarosan eljöhet az a pont, ahonnan már nincs visszatérés.

 

Cikk forrása: qubit.hu