Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tudatos termelés, tudatos fogyasztás

A Fairfood International céljai
Év: 
2010
Szám: 
Tél
Szerző: 
Dr. Virág Annamária

Fairfood InternationalAz élelmiszeripar fenntarthatóságát ösztönzi, ezzel hozzájárulva az éhezés és a szegénység elleni küzdelemhez. Több mint 1300 céggel van kapcsolatban a világ 60 országában. Ez a Fairfood International.

Első hallásra mindenkinek a Fair Trade ugrik be, pedig nem ugyanaz a kettő. A Fairfood célkitűzései között első és legfontosabb az élelmiszeripari és italgyártó cégek termelésének, kereskedelmének fenntarthatóvá tétele, illetve az ilyen irányban történő lépések elősegítése, támogatása. Ezen túl célként tűzték ki a szegénység és az éhínség elleni harcot. A Fairfood ösztönzi a cégek döntéshozóit, hogy olyan döntések mellett tegyék le a voksukat, amelyek nem csak megvalósíthatók, de valódi eredmények elérésére is alkalmasak. Ideológiája szerint a környezet érdekében tett változtatások, fejlesztések pozitív fogyasztói vélekedést eredményeznek, ami pedig marketing értékkel bír. Ez az, amiért a cégeknek, a termelőknek és a kereskedőknek egyaránt megéri cselekedni.

 

Az adó is felelősségvállalás

A Fairfood a szektorban dolgozó cégek adózási, vagy inkább nem-adózási, adó-elkerülési szokásait is szeretné megváltoztatni. A fejlett országok vállalatai ugyanis adóparadicsomok beiktatásával szabadulnak meg adóterheiktől. A joghézagok következtében a fejlődő országok legalább 284 milliárd dollár adójövedelemtől esnek el évente. A vállalati felelősségvállalás több, mint a gyerekmunka felszámolása és a zöld energia. Az adóelkerülés szintén egy fontos pont. Az adóparadicsomok ellen azonban nem egyszerű felvenni a kesztyűt, mivel a pénz pillanatok alatt kerül a termelés helye szerinti országokból adóparadicsomokon át a cég székhelyére.


Itt a banán, hol a banán

 Az Ecuadorból az EU-ba utazó banán papíron egész más utat tesz meg. A gyümölcs postafiók cégeken keresztül, virtuálisan adóparadicsomokba kerül, például a Bahamákra. Egy gyümölcsös cég az adója 25%-át képes „megspórolni” így, amit ellenkező esetben a termelő országban fizetne be. A fejlődő ország pedig elesik a neki járó adóbevételtől azoknak a cégeknek a javára, akik az ő területeiről származó termékekből húznak busás hasznot.

 

Nézz szembe azzal, amit megeszel”

A „Face your food” videókampány a világ minden táján megszólítja az embereket. A figyelemfelkeltés célja rádöbbenteni a fogyasztókat arra, hogy közösen komoly befolyást gyakorolhatnak az élelmiszeriparra. A kampányhoz bárki csatlakozhat! A kisfilmet, amely bemutatja, hogyan eszel meg egy banánt/almát/tojást visszapörgetve, lelassítva teszik fel a honlapra a kampányvideók közé. Érdemes megnézni – és akár hozzá is tenni!

Erre a linkre kattintva érheted el: www.face-your-food.org

és a promóció videója: http://www.youtube.com/watch?v=fTCyChcdCSY.