Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Civil a porondon

Azaz amikor végre átlépjük a saját árnyékunkat
Év: 
2011
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Nagyháziné Szabó Bernadette

Igen, igen, van az úgy, kérem szépen, hogy egy civil szervezet vesz egy nagy, mély levegőt, és kimondja végre: az eddigi komoly pályázati függőségen lépjünk át egyszer s mindenkorra, és a hosszútávú fenntarthatóság, kiszámíthatóság érdekében gazdagítsuk további színekkel szolgáltatásaink palettáját.

A Humusz Szövetség jelenleg éppen így gondolkodik jövőjéről, s meggyőződése, hogy felelősen teszi ezt. Ismerjük jól a nézetet, mely szerint „NGO ne kérjen díjat szolgáltatásaiért, költségeinek fedezését más forrásból próbálja meg biztosítani”. …„Más forrásból?”… Nos, hát éppen e források elakadó csordogálását, olykor időszakos elapadását éljük mindennapjainkban. Ebben a helyzetben nem ördögtől való az a gondolkodásmód, miszerint a saját Etikai kódexünkkel egyeztetett szolgáltatási tevékenységcsokor bevételteremtésre, a működés költségeinek fedezésére is végeztetik. Egyéb forrás híján. Természetesen a mindenkori szemléletformáló társadalmi célokkal mindezt teljes körű összhangba állítva.

Ha pályázatoktól független, állandó bevételekkel rendelkeznénk, munkánk teljes vertikumát hatékonyabban végezhetnénk. Ezért a hosszú távú, tartós változások érdekében biztosabb bevételi szerkezetet tervezünk kialakítani. Ehhez pedig célunk és feladatunk szolgáltatásaink mind szélesebb körben való bemutatása.

Pedagógusoknak
Szemléletformáló munkánk elsődleges célcsoportjának munkáját akkreditált tanárképzéssel, oktatócsomaggal, kiadványokkal, hírlevéllel, filmmel és tanácsadással segítjük. Környezeti nevelési oktatócsomagunk hasznos segítséget nyújthat tanórák, szakkörök, témanapok szervezéséhez. A csomag megvásárolható nálunk, a Humusz Házban, de online megrendelhető az űrlap kitöltésével (http://humusz.hu/ megrendeles) is. Akkreditált képzésünk résztvevői megismerkednek a hulladékgazdálkodás alapfogalmaival, a reklám – fogyasztás – hulladék összefüggésével és következményeivel, valamint a fogyasztói társadalomból a fenntartható társadalom felé vezető út hulladékgazdálkodással kapcsolatos lépéseivel a hétköznapi ember nézőpontjából. A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a közös gondolkodásra, csoportmunkára. A résztvevők sok-sok érdekes módszerrel ismerkedhetnek meg, melyek segítik az ismeretek átadását a gyerekeknek, valamint gyakorlatias ötleteket adunk a környezetkímélőbb iskola működtetéséhez. Figyelem, soron következő képzésünkre szeptember 30. a jelentkezési határidő! További információk: http://www.humusz.hu/ kornyezetvedelmi_tanarkepzes

szolgáltatásainkIskoláknak
Azon oktatási intézményeknek (általános, középiskolai és felsőoktatás), melyek szemléletformáló rendezvényt terveznek (ökonap, témahét), kiállítási anyagainkat (ismeretterjesztő molinók, kiadványok, vándorkiállítás) ajánljuk programjaik színesítésére. Továbbá kidolgoztunk olyan komplex, iskoláknak szóló zöldítő programot, mely egyrészt rendszeres olvasnivalókkal szolgál, másrészt a tudatos vásárlást, az egészséges életmód gyakorlati lépéseit és a fogyasztás csökkentését igyekszik népszerűsíteni az iskolai élet mindennapjaiban.

Magánszemélyeknek
Igen népszerű a Zöld kalandozások – Ökofrankó beszélgetések a Humusz Házban című ingyenes előadássorozatunk. Beszélgettünk már a reklámok hatásairól, a fogyasztás mozgatórugóiról és következményeiről, hulladékos problémákról és lehetséges megoldásokról, illetve egyéb környezetvédelmi kérdésekről. Kiadványok sora segíti majd a környezettudatos háziasszonyok későbbi munkáját, de gyakorlati tanácsok, fogások is bőven megtanulhatók önképzőköreink foglalkozásain.

Előfizethető KukaBúvár magazinunk is, mely évi négy alkalommal nyújt széles spektrumú ismereteket olvasóinak.

Civil szervezeteknek
A rajtunk kívül tevékenykedő civil szervezetek munkáját többféleképpen segíthetjük. Zöld témájú rendezvényeikhez felajánljuk technikai, tárgyi eszköztárunk használatát, lehetőséget adva egy-egy rendezvény befogadására is. Igény esetén a hosszú évek során fölhalmozott tudásanyagunk átadásával is bővíthető, gazdagítható egyegy civil szemléletformáló megmozdulás, program.

Fővárosi önkormányzatoknak
Egy hivatal mindennapi életében is megvalósíthatók olyan változtatások, melyek segítségével fenntarthatóbbá lesz annak működése. A költségmegtakarítást, anyagtakarékosságot célzó ismeretek, szakanyagok, képzések csokra áll rendelkezésre nálunk e témakörben. Szakmai tanácsadásunkkal segítünk a megfelelő színvonalú és hatékonyságú lakossági szolgáltatások, programok kidolgozásában és megvalósításában is.

Vállalatoknak
Összetett, számos modulból álló, rugalmas programcsomagot dolgoztunk ki vállalatok számára, mely könnyedén testre szabható. Az egyénenkénti felkészítésen túllépve a dolgozói közösségépítést is vállaljuk. Ha a szakmai továbbképzésekhez hasonlítjuk szolgáltatásainkat, akkor elmondhatjuk, hogy annál oldottabb, könnyebben befogadható programot viszünk, amit egészen személyessé teszünk a dolgozók számára. Amennyiben a csapatépítő programokkal vetjük össze, akkor pedig az átadott szemlélet és szakismeretek jelentenek többletet.

Több cég számára a Humusz Szövetség neve egyet jelent a szakmaisággal és a hitelességgel, így az együttműködés segítségével a goodwill értéke is fokozható, és pr tevékenységgel támogatjuk a közös munkát.

Humusz Bolt
A székhelyünkön működő Humusz Bolt környezettudatos termékeket kínál csomagolás nélkül vagy minimális csomagolással. A termékek jelentős része „humuszos”, így vásárlóink sokszor kifejezetten a szervezet támogatása jegyében veszik meg azokat. A kínálatot folyamatosan bővítjük, melyről itt olvashatók legfrissebb információink: http://www.humusz.hu/bolt