PET-palackjaink sorsa Kínában

Év: 
2006
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Szilágyi László

detergens_k_120Egy hetet töltöttem abban a nagy országban (az idő jó részét repülőn és buszban). Nyilván nem lehet teljes képet kapni ennyi idő alatt még az ottani hulladékhasznosításról sem, hát még magáról Kínáról. Többezer éves kultúra és államkapitalizmusba fulladt népköztársaság, nyomor és felhőkarcolók, buddhizmus és biznisz. Egymilliárd embertársunk jelenti be mostanában igényét a nyugati típusú jólétre. Ebben magunk is segítünk: hulladékot (értsd: nyersanyagot) és munkát adunk nekik. Meg a hozzá tapadó összes környezeti kárt.

Nem szép dolog, de némi prekoncepcióval és elfogultsággal indultam el, egyrészt mert rengeteg negatív hírt hallottam ezzel kapcsolatban, másrészt eleve nem hiszem, hogy ez etikailag, ökológiailag elfogadható rendszer. Igyekeztem az út folyamán „objektív” módon szemlélődni, de hát a bőrömből kibújni nem tudtam. A rengeteg kulturális és történelmi csodára meg nincs alkalom és hely, ezeket egy blogban mutatom be (http://kinaszindroma.freeblog.hu).

Mit kerestem én ott?
A FE-GROUP Invest Zrt. hívott meg. A három legnagyobb műanyaghasznosító cég (Holofon, Remat és Fehaplast), plusz az Öko-Pannon és a Remoplast munkatársai alkották a delegációt, és ott voltam én kakukktojásként. A fenti cégek dobták össze az én költségeimet.
Betűhíven idemásolom a program bevezetőjét: „Magyarországon mintegy 1,2 Mrd db hulladék PET palack keletkezik. Ezen palackok visszagyűjtésére és újrahasznosítására - évenként emelkedő százalékban - kötelező előírás van érvényben: »Az EU területéről kivitt csomagolási hulladék csak akkor minősül teljesítésnek (sic!), ha annak hasznosítása igazoltan olyan körülmények között történt meg, amelyek általános értelemben egyenértékűek a vonatkozó hazai illetve a közösségi szabályokban előírtakkal«. Ennek értelmében feladatunknak tekintjük a megfelelősséget ellenőrizni illetve írásban rögzíteni azt. Használat után a PET-ből gyártott termékek döntő hányadát a szálgyártásban hasznosítják. A csomagolóeszközök felhasználásának gyors növekedése miatt azonban a textilipar már nem képes a nagy tömegben képződő hulladékok befogadására. Így érdemes európán túltekinteni (sic!) és az ázsiai régiókban elhelyezni a különbözőképpen előkészített hulladékot. Természetesen különböző ágazatokban is egyre több műanyag hulladék keletkezik és ezek még nagyobb arányú újrahasznosítását is meg kell oldani. A tapasztalatcsere út jó lehetőséget biztosít, hogy gyakorlatban megismerjük, hogy Kínában milyen széles skálája van az újrahasznosításnak.” Na, ez volt az út célja.
Pekingben gyakorlatilag egyetlen szakmai program volt: elmentünk az Envirotec vásárba, de a többiek nagy csalódására nem volt ott semmi, ami izgalmas. Szivattyúk, tömítések, csövek, minden mennyiségben; radiátorból kb. 10000 nm-es kiállítás, de hulladék nulla. Azt mondták, jövőre már az is lesz... Erre több szót vesztegetni nem érdemes.


Itthoni erőfeszítések
Az 1,2 Mrd PET-palack valószínűleg 90%-ban a lakosságnál köt ki, ebből 8-10%-ot gyűjtenek be szorgos szolgáltatók, a többi megy a szeméttelepre. Mindannyiunk érdeke, hogy ez az arány megforduljon, kérdés, hogy a jelenleg erőltetett gyűjtési módszerek erre alkalmasak-e. Még komolyabb kérdés, hogy betétdíj vagy visszaváltási kötelezettség nélkül menni fog-e. Sok gyűjtőszolgáltató van, igazi feldolgozó nincs egy sem. A kibocsátók (pl. italpalackozók) fizetnek 18 Ft-ot a kibocsátás kilója után a koordináló szervezetnek (Öko-Pannon, Öko-Pack, stb.), amelyek ezzel átvállalják a hasznosítási (és termékdíj-fizetési) kötelezettséget. Nevezett szervezetek támogatást fizetnek: 40-50 Ft-ot a begyűjtőknek, 15-20 Ft-ot a feldolgozóknak. Ne tévesszen meg minket az elnevezés, a feldolgozás mosásból és darálásból áll. A darálék (ún. PET-chips) elhajózik Kínába.

Hajózás, szállítás
Hong nálunk éldegél már vagy 10 éve. Kedves, vidám fickó, jól beszél magyarul „Mit csinálunk most, Hong?” - kérdeztük tőle, amikor már 2 órája ültünk a buszon. „Megyünk gyár.” - mondta vigyorogva. A sok kis próbálkozó közül Ő maradt meg stabilan, aki megszervezni a térség PET-hulladékának felvásárlását és szállítását (a Kínába bevitelhez ehhez speciális licenc kell, neki van ilyen). A hasznosító cégek itthon megrakják a konténereket PET-csipsz-szel, majd 40-80 forintért eladják Hong cégének kilóját. Kamionnal és vasúton szállítják a kikötőig. Leginkább Triesztben, de néha Constancában pakolják meg a hajót konténerekkel. Egyéb források szerint meg Hamburg felé megy a cucc. Kb. 1500 USD egy fuvar, amely akciós, tekintve hogy kb. 5000 USD az ára a Kínából induló szállításnak. De Kínának nagyon, de nagyon szüksége van az üres konténerekre, sőt az európai nyersanyaggal megrakott konténerekre...
Kínába 24-28 nap alatt ér a hajó. Boszporusz vagy Gibraltár, majd Szuezi-csatorna, Vörös-tenger, Indiai-óceán, és így tovább az útvonal. A távolság 20000 km felett lehet, aki pontosan kiméri, annak küldök egy kis PET-csipszet. Kínában Ningbo a cél, amiről én tudok. Az meg Sanghajtól van nem túl messzi. A Kínai nagy falat c. könyv szerint, nem tud a világ annyi konténerhajót építeni, ami Kínának elég lenne. Konténerből sincs elég, elsősorban azért, mert nincs elég acél. Az acélt is szállítani kell Kínába – hajóval. A szállítási díjak keményen emelkednek, ahogy az üzemanyag is. A nyersolaj, az acél, a réz, stb. ára egyszerre emelkedik, mindez Kína hihetetlen nyersanyagéhsége miatt. A kínai kikötők zsúfoltak nagyon, előfordul, hogy 20 napig is vesztegelni kell a kirakodás előtt. Hong szerint, ha a szállítás ára 2000-2500 dollárra emelkedne, vége lenne a PET utaztatásának. Jaj lenne nekünk!

Két gyár: XIX. és XX. század
A technológia rövid és műkedvelő leírása : A PET csipszet szárítják, sőt kristályosítják, hogy már több vizet ne vegyen fel. Ezután extrudereken megy át az anyag: megolvad és szálat húznak belőle. A szálakat folyamatosan nyújtják és vékonyítják. Fertőtlenítik, szárítják. A vége felé már úgy néz ki, mint a ló sörénye vagy farka. A gyártósor végén darabolják és bálázzák. A késztermék olyan, mint a vatta, vagy inkább, mint a birkákról lenyírt anyag. Pikírt kérdésemre, hogy olyan ez, mint a gyapjú, csak ahhoz nem kell hozzá kőolajat bányászni, palackot gyártani, kólát tölteni bele, palackot darálni, tengeren utaztatni, majd szegény kínaiakat sanyargatni vele, Balatoni Henrik azt válaszolta, hogy „Igen, csak a logikád rossz. Itt a hulladékból mentünk meg nyersanyagot.” Oké.
Nehéz szavakat találni arra, hogy mit láttunk az első gyárban. Félhomály, kosz, bűz, szörnyű zaj, nagy forróság. Itt-ott félmeztelen melósok. A technológiai szennyvizet betonkádakban kezelgetik. Melyikünk dolgozna ilyen körülmények között? Itthon engednék-e ezt a környezetvédelmi, munkabiztonsági, munkaegészségügyi hatóságok? A második gyár korrekt volt. Ugyanaz a technológia, de nagyobb kapacitás, modernebb gépek, tisztább környezet. A szennyezett vizet is rendesen tisztítják és visszaforgatják. Ennél lejjebb nem szabadna adni!

Hol a termopulóver?
Hiába faggattuk a gyárosokat, hogy mi lesz ebből az anyagból. Annyit mondtak, hogy ez így, ahogy van, megy Amerikába vagy Olaszországba, és plüssállatokat, párnát, stb. tömnek vele. De készítenek ebből fonalat, cérnát is? Elég bizonytalan válaszokat kaptunk. Szóval nem láttuk meg, hogy készül a PET-zokni és a PET-pulóver, pedig minket ezzel etetnek évek óta. Más kérdés, hogy el tudja-e valaki képzelni, hogy Amerikában ezzel tömögetik a plüssállatokat (egyik útitársam vett egy Szomorú Szemű Tigrist az unokájának), aztán Made in China felirattal forgalmazzák? Persze, ne legyünk igazságtalanok, csak két vállalkozót láttunk a hatalmas Kínában.

Megfelelőségi nyilatkozat
Ha már felelősségről kevés szó esik, beszéljünk inkább a megfelelőségről. A bevezetőben emlegetett úticél az volt, hogy igazolást nyerjen, hogy az európaival azonos sztenderdek szerint történik a feldolgozás Kínában. A két gyártulajdonos simán aláírta a jól előkészített papírokat, és rányomta a népi demokratikus vörös pecsétet. Az első telephely vezetője kérdésemre elmondta, hogy egyre komolyabbak a hatósági ellenőrzések, „akár kétszer is jöhetnek hetente”, és büntetnek, be is zárnak. A határértékek mértékéről és az európai és kínai határértékek viszonyáról nem sikerült kideríteni semmit. A magyar szabályozás szerint a magyar hasznosítónak (koordináló szervezetnek?) kell igazolni a hasznosítás tényét és a megfelelő körülményeket. Ezt most kipipálhatjuk?

 

 

Ugyanezt itthon
Nem vagyok műszaki ember, de annyit sejtek, hogy ez a technológia nem túl bonyolult. Mibe kerülne ilyeneket létesíteni itthon, saját hulladékunk feldolgozására? Mitől ne lehetne ilyesmibe is fektetni azt a töménytelen pénzt, amiről beszélnek, hogy jön, mindjárt jön? Hány szálhúzót lehetne építeni egy szemétégető árából? Hány munkehellyel lehetne többet teremteni?
Némiképp megnyugtató volt, hogy a magyar hasznosítók is felteszik ugyanezeket a kérdéseket maguknak, sőt beruházási tervekről is hallhattam a buszban hazafelé!

Tanulságok
Földönfutó turistaként biztosan mást láttam volna, de egy delegáció tagjaként légkondis szállodákból és buszokból kukucskáltam kifelé, hogy elcsípjek valamit a valóságból. Így is hátborzongató volt látni, hogy Kína szivacsként szív fel mindent, ami nyersanyag (legyen akár hulladék), ami munka (amit a fejlett világ nem akar elvégezni), ami nyugati típusú üzlet. Ha nem lenne 1-2 milliárd szorgos távol-keleti embertársunk, már belefulladtunk volna saját szemetünkbe. Így van még egy-két gondtalan évünk...
PET-feldolgozást keveset láttunk, gyakorlatilag egy napig tartott a szakmai program, de rengeteget jöttünk-mentünk, mérhetetlen mennyiségűt zabáltunk, és szinte állandósult a nagy röhögés. Ez a csapat nagyon vidám és emberileg nagyon szimpatikus volt, de tényleg.
Hálás vagyok meghívóimnak, talán elsősorban Balatoni Henriknek, hogy ott lehettem. Minden szempontból nagy élmény volt. Számomra az út legnagyobb eredménye, hogy (remélem) kölcsönösen megtanultuk: tudunk együttműködni, tudunk jó hangulatban egymással szót váltani, akkor is, ha vannak köztünk szakmai és/vagy filozófiai nézetkülönbségek. Egy civil aktivista nem feltétlenül riválisa egy gyűjtő vagy egy hasznosító cég képviselőjének, hanem akár partnere is lehetne. A különböző szektorok tevékenységei kiegészíthetik egymást, ha van egy közös cél. Elégedett akkor lennék, ha az útitársaim (meghívóim) is ezt gondolnák, amikor értékelik az expedíciót.
Rengeteget tipródtam azon, hogy el szabad-e fogadni ezt a meghívást. Vagyis egy civil aktivista, aki régóta és konzekvensen kritizálja a hasznosítás magyar gyakorlatát, elfogadhatja-e a környezetvédelmi ipar ilyen gesztusát? Végül is elfogadtam. Jól tettem?


Az út előtt jóval elindítottam blogomat, Kínaszindróma címmel. Rengeteg érdekességet és borzalmat hordtam össze Kínával kapcsolatban, és az út során is folyamatosan töltöttem fel az élményeket, rengeteg képpel. A blogban főleg az út szubjektív vonatkozásait lehet elolvasni, ami remélhetőleg jól kiegészíti a fentieket. Várom a hozzászólásokat:
http://kinaszindroma.freeblog.hu