Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ipar hirtelen a szelektív gyűjtés pártolója lett!

Év: 
2003
Szám: 
Tél
Szerző: 
szerk.

A környezetvédelmi minisztérium új termékdíjas és betétdíjas koncepciója húsukba vág keményen. Minden egyes DARAB kibocsátott szemét (pardon, csomagolóanyag) után fizetniük kell, sőt ha nem teljesítik a tervezett ágazati újraHASZNÁLATI kvótát, még büntető termékdíj is lesz (legkorábban 2005-ben).

Ha lesz. Mert ezt nem fogják annyiban hagyni, efelől kétségünk nem lehet. Már beindították a hengert: fizetett hirdetésben nyomulnak a termékdíj ellen, és ami nagyon megható, a szelektív gyűjtés mellett. Mintha nem ők nehezítették volna eddig a lakossági szelektívgyűjtő programokat! Megint az utcán kellett pankrációzni ahhoz, hogy valami történjen a betétdíjas szabályozással. Figyelemfelkeltő demonstrációt tartottunk november 18-án a minisztérium előtt a "Lehet Más a Világ!" hálózattal közösen, hiszen éppen 10 éve, hogy a szaktárca előírta a betétdíjas szabályozás megalkotását és egy éve, hogy Kóródi Mária megígérte, hogy idén január 1-re hatályba lép a a betétdíjas kormányrendelet. Keresztes K. Sándort, Baja Ferencet, Pepó Pált és a többieket megszemélyesítve felgöngyölítettünk egy szemétszőnyeget, amely komoly kupaccá duzzadt. Persányi Miklós a demonstráción a mikrofonokba mondta, hogy elkészült a betétdíjakról és letétdíjakról szóló rendelet első változata. Tudomásunk szerint nem készült ilyen tervezet, csak egy hét(!) alternatívás vitaanyagot kaptunk a demonstráció előtti estén, nem hivatalos úton... Azóta viszont volt alkalmunk részt venni egy minisztériumi egyeztetésen, ahol Baka Éva (Tetra Pak) képviselte az ipart. Álláspontjuk: ne legyen semmi, majd ők (értsd: az Öko-Pannon Kht.) megoldanak mindent. A jelenlegi álláspontokról "http://www.kukabuvar.hu/index.php a Termékdíj, betétdíj c. írásunkban lehet bővebben olvasni. Az elmúlt hetek az ISPA-lerakók jegyében teltek. Iszonyú kapkodással próbálják ráerőltetni az állami szervek és az önkormányzati konzorciumok kicsi falvakra a túlméretezett regionális lerakókat, mert elvész az Unió pénze, ha nem lesz helyszín. Vajon mennyi uniós pénz veszett el, mióta előcsatlakozási alapok vannak? Miért most, két hónap alatt kell megoldani mindent, amire több év állt rendelkezésre? Mindenesetre két faluban igent mondott a nép: Szentgálon és Valkón. Persze ezzel a történetnek még korántsincs vége, rengeteg a nyitott kérdés. Ez szépen kiderül http://www.kukabuvar.hu/index.php? Az itt található interjúból. Leírtuk már többször, hogy minden baj abból fakad, hogy a környezetpolitikai tervezés alapjaiban el lett rontva. A minisztériumtól ígéretet kaptunk, hogy a tervek felülvizsgálatában részt vehetünk, és megmutathatjuk, hogy mit nevezünk mi társadalmi egyeztető folyamatnak. Mindez jövőre lesz, a KukaBúvár tizedik évében.