Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A reklámtörvény módosítása

Év: 
1999
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Hulladék Munkaszövetség

A gazdasági reklámtevékenységről az 1997. évi LVIII. tv. (Grtv.) tervezett módosításával kapcsolatos változtatási javaslataink (rövidített változat).

A módosítási szándékokkal -- mivel abban korábbi javaslataink, mint "EU követelmények" köszönnek vissza- elviekben feltétlenül egyet értünk. Érdemi javaslatok:

 

A.) Az összehasonlító reklámmal kapcsolatban:

 

A szabályozási konstrukciót elfogadjuk, de azt a Minisztériumokkal együtt mi sem tartjuk véglegesnek (befejezettnek), hiszen a folyamat csak az Előterjesztésben felvetett javaslatok beépítésével válthat teljessé. Különösen egyetértünk a jogalkotó azon szándékával, amely a Tptv. jelenlegi versenyfelügyeleti eljárási szabályainak felülvizsgálatát veszi tervbe.

A jelenlegi eljárási rend (a polgárok "bejelentõvé" történõ degradálása) ugyanis megítélésünk szerint súlyosan sérti a fogyasztók közvetlen jogérvényesítési lehetõségeit.

Az összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályozásról szóló Tervezet logikailag-tartalmilag helyesen jelzi, hogy az összehasonlító reklám egy fontos, de fõszabály szerint korlátozás alá esõ reklámtevékenység.

Az általános alapelv ill. az összehasonlító reklámmal kapcsolatos elvárásokat, azok egymáshoz való viszonyát az alábbi törvényi megfogalmazás tenné egyértelmûvé (Javaslat):

 

7.§

 

(1) Tilos közzétenni olyan reklámot, amely a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII. törvény (Tptv.) alapján a tisztességtelen verseny tilalmába, illetve fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütközhet.

(2) Az összehasonlító reklám közzététele az (1) bekezdésben foglaltak betartásával is csak akkor megengedett, ha az összehasonlításhoz az elfogulatlan és szakszerû vizsgálat feltételek biztosítva voltak, amennyiben a reklámozás az indokolt ( szükséges) keretetek között történik, nem vezet összetévesztésre más vállalkozások, valamint azok árui és árujelzõi között és megfelel a következõ feltételeknek:

  • a) alpont: szakszerûen és tárgyilagosan hasonlítja össze az áruk és szolgáltatások lényeges, ellenõrizhetõ, meghatározó vagy jellegzetes sajátosságait, beleértve azok árát is,
  • b) alpont: nem tüntet fel árut más (védjeggyel vagy kereskedelmi névvel ellátott) áru utánzataként vagy másolataként,

B.) A dohánytermékek reklámjával kapcsolatban:

A dohánytermékek reklámozására tervezett "teljes tiltás" a környezetvédõ mozgalom régi követelése. Lényegében ("A" változatként) 1993 óta jelen volt az IKM törvénytervezeteiben is, de a dohánylobbynak a parlament elõtt végül sikerült "liberálisabb" szabályozást kierõszakolni. Az akkori jogalkotók önámítása máig is érthetetlen, hiszen 1997-ben már egyértelmû volt, hogy a világ az ellenkezõ irányba halad (és hogy az USA, után az EU jogalkotása is a teljes tiltást teszi majd fõszabállyá).

Így azonban büszkén hirdethettük, hogy a legriasztóbb közegészségügyi statisztikával rendelkezõ országé lett Európa "legliberálisabb reklámtörvénye". (lásd: "A dohányon vett parlament", Kukabúvár 1998.2.szám.)

Egyébiránt eléggé szomorú, hogy a törvényelõkészítõ még a mostani módosítást sem a korábbi jogalkotói tévedés kiigazításával, a szomorú hazai morbiditási-mortalitási adatokkal vagy a nemzetgazdaságunkat a dohányzásra visszavezethetõen évi 300 milliárd Ft. kárral indokolja, hanem az EK joghoz történõ kötelezõ igazodásról papol. A szabályozási tervezet így automatikusan veszi át a 98/43 EK irányelvben --tagországok részére- ajánlott ütemezést. Az elõterjesztésbõl ugyanakkor világosan kitûnik, hogy

  • több tagország ezt az EK Irányelvet be sem várva, országában már régen betiltotta a dohányreklámokat ( erre mi annak idején hiába hivatkoztunk),
  • ha Magyarország ne adj Isten már ma tag lenne, az Irányelv 5. Cikkében foglaltak alapján akkor is lehetõsége lenne a rendelkezések gyorsított ütemtervû bevezetésére.

A mostani szabályozási tervezettel illetve annak konstrukciójával tehát egyetértünk.

Aggályaink elsõsorban a bevezetési ütemezéshez kapcsolódnak, hiszen a "minimális igazodás" taktikáját felelõtlenségnek tartva, annál gyorsabb léptékû végrehajtást követelünk.

Változtatási javaslataink:

6.§

Ez a törvény 1999. július 1-én, a 3.§-a 2000. Január 1-én lép hatályba.

Az e törvény 3.§-ában foglalt tilalmakat

  • a) a sajtótermék vonatkozásában 2000. augusztus 1-jétõl,

  • b) a szponzortámogatások vonatkozásában 2001. január 1-jétõl kell alkalmazni.

A "nemzetközi rendezvényekrõl" rendelkezõ tervezett átmeneti szabályozást /6.§ (4) bekezdést/ annak könnyû kijátszhatósága miatt nem tudjuk elfogadni

Szigorúbb, egyértelmûbb szabályozást kérünk, a végleges tiltást elrendelõ 2006-os dátum 2003 január 1-re történõ módosításával.

Illúzióink persze nincsenek, a dohányreklám jogi szabályozása akármilyen is lehet.