Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sulietetés

Év: 
1999
Szám: 
Ősz
Szerző: 
kalas

A júniusban elfogadott 1999. évi LXVIII. törvény 56.§ (2) az alábbi új rendelkezéssel egészítette ki a közoktatásról szóló törvényt:

Kt. 122.§ (12) Az óvoda, az iskola és a kollégium - az alapító okiratban meghatározott keretek között - a szervezeti és mûködési szabályzatában határozza meg a nevelési, oktatási intézményben folyó reklámtevékenység szabályait, a következõ rendelkezések figyelembevételével: az óvodában, általános iskolában és általános iskolai tanulókat fogadó kollégiumban tilos a reklámtevékenység, kivéve, ha a reklám a gyerekeknek, tanulóknak szól és az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel, a társadalmi, közéleti tevékenységgel illetve a kulturális tevékenységgel függ össze.

Nem tagadjuk, ehhez a rendelkezéshez nekünk is van valami közünk. A sort versenyhivatali eljárások indíttatásával kezdtük: a Milka-per vagy az IQ-energiaital elleni támadásunk közvetlenül kötõdött az iskolába bevonult reklámtevékenységhez. A reklámtörvény készítésének idõszakában (1997. körül) már szilárd meggyõzõdésünk volt, hogy a megoldás csak a gazdasági reklámtevékenység közoktatási intézményekbõl való teljes kitiltása lehet. A közoktatási törvénybõl kiindulva a tanulók oktatását és nevelését tartjuk az iskolák elsõdleges rendeltetésének. Megítélésünk szerint a szülõ-iskola kapcsolat egy bizalmi viszony: a gyermekét az adott iskola oltalma alá helyezõ szülõ joggal várja el, hogy az intézmény az alapvetõ feladataira koncentráljon és gyermekét távol tartsa minden nemkívánatos gazdasági, politikai és világnézeti befolyásolástól. A termékreklámok iskolákba való közvetlen bevonulása:

  • megzavarhatja a pedagógusok által közvetíteni kívánt társadalmi-erkölcsi értékrendet,
  • leronthatja az iskolákban gyakorolt környezettudatos magatartási formák hatékonyságát és
  • a közoktatási intézményt konkurrens cégek piacterévé teheti.

A gyermek pedig - mivel kötelessége iskolába járni - ha akarná, sem tudná magát kivonni az iskolai reklám hatása alól. A cégek éppen ezért szeretik az iskolai reklámot, na, meg azért, mert a reklámfelület ingyenes, az akciót "szervezõ" pedagógus pedig beéri alamizsnával.

Követelésünket akkor az oktatási tárca nem támogatta, a szavazógép pedig leszavazta. Becsületére legyen mondva, Pokorni Zoltán nemcsak ellenzéki politikusként, de miniszterré történt kinevezése után is felvállalta az ügyet. A megoldás ugyan felemásra sikeredett, de ennek is megvan az oka. Feltehetõen felmérte az erõviszonyokat és az esélyeit: azt, hogy a reklámtörvény módosítását nem tudná. Ezért a közoktatási törvény módosítási csomagjába csempészte bele (észrevették). Pokorni miniszter egyébként nemcsak ebben a rendelkezésben, de sokszor egyébként is nagyobb környezeti érzékenységrõl tesz tanúbizonyságot, mint Pepó nevû kollégája.

A reklámlobbi persze, élén az Önszabályozó Reklám Testülettel (ÖRT) felhördült. Bár néhány EU ország következetesen tiltja az iskolai reklámokat, a magyar rendelkezés természetesen azonnal az "európai irányzattal ellentétesnek" minõsíttetett. Ugyanezzel kábított az ÖRT akkor is, mikor a magyar reklámtörvény a dohányreklámok teljes tiltását tervezte. A buzgó honatyák akkor bevették. (ld. "A dohányon vett parlament"). A reklámtiltások idõszakában egyébként a dohány- és hirdetési lobbi egyébként megmutatta, hogy érti a magyar önszabályozást. Ön (állam bácsi) szabályoz, mi meg tojunk rá - ez lehetett volna a mottója. Na, szóval most a felemás szabályozás agyonmagyarázásának idõszaka következik.

Az igazgatókon, az iskolavezetésen van a sor. Lépni kellene, de nem könnyû. Nemcsak azért, mert sok iskolának nincs is Szervezeti és Mûködési Szabályzata, amibe beépíthetné, hanem azért, mert a téma, a döntési folyamat és felelõsség bonyolult belsõ szabályozási kérdéseket vethet fel. Már rögtön az elején: mi a reklám, mi a reklámhordozó, milyen plakát, szórólap, közlemény jelenhet meg a hirdetõtáblán (milyen a folyosón, milyen a tanáriban), mi az, ami még elmegy az iskolaújságban, milyen feltételekkel, mihez fogadhatunk adományokat, támogatókat, milyen versenyekbe lehet benevezni, hogy állunk a különféle felmérésekkel, árusításokkal, stb.

Az elmúlt években néhány dörzsölt cég már begyakorolta, hogy miképpen lehet reklámját - az iskolák nyomorúságos helyzetét kihasználva - önzetlen jótevõként, az egészség- vagy környezetvédelmi érdekekre való hamis hivatkozással eladni. Emlékeznek például a Tetra Pak "környezetvédelmi sulitej" akcióra? "Dobozos tej - sok okos fej". Ahol a gyerekekkel olyan tartós tejeket itattak-fizettettek meg, ahol a csomagolás drágább volt, mint a tej? Ebben az volt a környezetvédelem, hogy a kombinált tejesdobozokat - a gyerekeket becsapva - gyûjtették, újrahasznosíthatóként népszerûsítették. Aztán vagy elszállították (hogy nem a papírgyárba, az biztos), vagy ott maradt büdösen az iskolák nyakán. Vagy felötlenek-e az egészséges életmód részeként iskolákba benyomakodott különféle gyümölcsjoghurtos, mogyorókrémes akciók, a hamburgercsárdák kuponjai?

Szóval, nem lesz könnyû. A HuMuSz - ha kérik - szívesen segít az iskoláknak és továbbra is kiemelt figyelemmel kezeli a sulireklámok kérdését. Tisztában vagyunk az iskolák anyagi helyzetével, miképp azzal is, hogy a gyerekeket az "életre kell" nevelni. Ahhoz, hogy tudatos fogyasztóként majd védekezhessen, meg kell ismerni a reklám célját, hasznát, módszereit, de a sumákságait is. Ezt a feladatot azonban nem az agresszívan nyomuló cégeknek, hanem a NAT-ban jelzett fogyasztóvédelmi oktatásnak kellene felvállalnia.