Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ökocímke-kampánnyal segíti a tudatos vásárlást az Agrárminisztérium

  • 2021. november 12.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Online kampányt indított az ökocímke fontosságáról az Agrárminisztérium (AM) annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos vásárlás jelentőségére – jelentette be László Tibor Zoltán a tárca környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára az AM közleménye szerint.

A közösségi médiában egy kisfilm segítségével kaphatnak információt a fogyasztók az ökocímke lényegéről és szerepéről, ezzel is segítve a vásárlók környezettudatos döntését.

László Tibor Zoltán hangsúlyozta: az ökocímke egy könnyen felismerhető jelölés vagy logó, amely igazolja az adott termék környezetbarát tulajdonságait az előállítástól kezdve egészen a termék hulladékká válásáig. Olyan szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük az ökocímkével ellátott termékeknek – például az újrahasznosíthatóság vagy éppen a csökkentett energia- és vízfelhasználás terén -, amelyek garantálják, hogy az előállításuk kisebb környezetszennyezéssel jár, valamint használatukkal a fogyasztó hozzájárul a káros környezeti hatások csökkentéséhez. A hazai boltok polcain is több olyan termék van, amelyeken szerepelnek ezek a jelölések – közölték.

Kutatások szerint egyre többen tartják fontosnak a fenntartható fogyasztást, és vásárolnak környezetbarát terméket – állapította meg az Agrárminisztérium közleménye. A piacon is erős az érdeklődés a zöld termékek iránt, amit jól mutat, hogy az uniós ökocímkét elnyert termékek száma folyamatosan növekszik. Eddig 83 593 termék és szolgáltatás kapott engedélyt a közösségi ökocímke használatára, az ökocímkés termékek száma azonban jóval magasabb, ha az egyes országok saját rendszerében minősített ökocímkés termékek és szolgáltatások számát is figyelembe vesszük.

Az Agrárminisztérium elkötelezett a fenntartható fogyasztás ösztönzése, valamint a környezettudatos szemlélet erősítése mellett. A tárca éppen ezért az EU ökocímke és a magyar Környezetbarát Termék védjegy népszerűsítésére idén is meghirdette a Keresd a jelet! elnevezésű versenyt középiskolás diákok számára. A megmérettetésen egyebek mellett kvíz-kérdésekben és izgalmas kreatív feladatokban mérhetik össze tudásukat a csapatok – áll a közleményben.

Forrás: dontwasteit.hu