Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leszámoltak a műanyag zacskókkal Franciaországban

  • 2016. július 04.
  • PKata

Most lépett hatályba a környezetvédők által támogatott törvény, amelyet tavaly fogadott el a francia parlament.

 

A műanyag zacskók tilalmáról szóló törvényt tíz évig tartó vita után tavaly nyáron szavazták meg. 2016 januárjától lépett volna életbe, de csak áprilisban hirdették ki, és végül július 1-jei hatállyal vezették be. Ennek ellenére számos boltból már januártól eltűntek a műanyag szatyrok.

zacskó

Az új szabályozás minden kereskedelmi ágazatot érint az élelmiszeripartól a szupermarketeken át a benzinkutakig. Csak az organikus eredetű és házilag komposztálható (növényi anyagokat, például kukorica- vagy burgonyakeményítőt, algát tartalmazó) zacskókat szabad használni.

A környezetvédelmi minisztérium a rendelkezéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a műanyag zacskók betiltásával csökkenthető a környezetszennyezés.

A biológiailag nem lebomló zacskók több száz év alatt tűnnek csak el. A tengerekben található hulladék 75 százaléka műanyag zacskó, és a tengeri teknősök 86 százaléka lenyeli, mert medúzának véli.

Évente 5 milliárd műanyag zacskót használtak eddig a francia boltok pénztárainál és további 12 milliárdot más célokból, jóllehet a mennyiség csökkent, amióta fizetni kell értük a boltokban. A becslések szerint a felhasznált zacskók fele szennyezte a környezetet.

 

Forrás: http://mno.hu/kulfold