Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tüntetések folytatódnak Verespatakért

  • 2013. szeptember 11.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

A román kormány az utcákra vonuló tömegek egyetlen követelését sem teljesítette.Szeptember nyolcadikán Bukarestben 15 ezer, Kolozsváron pedig tízezer ember vonult az utcára. Több tucat más nagyváros csatlakozott a békés tüntetésekhez Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig, valamint külföldön is, Kínától Kanadáig.

A külföldi sajtó által „Románia őszének” nevezett, forradalmi hangulatú tiltakozási hullámot a Ponta 
Kormány Verespatak-törvénytervezete robbantotta ki. 

A törvénytervezet közhasznúvá és kiemelt fontosságú nemzetérdekké nyilvánítaná a Rosia Montana Gold Corporation verespataki kétes hírű aranybányaprojektjét. Emellett mentesítené számos hatályos törvény betartása alól, amelyek a környezet, a természet és a műemlékek védelmét, a pénzügyi felelősségvállalást biztosítják és szabályozzák. A törvénytervezet valamennyi állami intézményt és szakhatóságot kötelezné, hogy jóváhagyását adja a bányaprojektre, sőt ezeknek az aranybánya útjába álló bírósági végzéseket sem szabadna figyelembe venniük! A törvénytervezet felhatalmazná a bányavállalatot arra is, hogy megsértse a helyi lakosok - alkotmányban garantált - tulajdonhoz való jogát, kilakoltassa őket otthonaikból, és ingatlanjaikat kisajátíthassa!

A szeptember eleje óta utcára vonuló tömegek hétfőn végre elérték a Kormány ingerküszöbét, és nyilatkozatokra késztették a kormánykoalíció képviselőit. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy Victor Ponta miniszterelnök és a Kormány a tüntetők egyetlen követelését sem teljesítették.

A Kormány nem vonta vissza a Verespatak-törvénytervezetét, hanem sürgősségi eljárást kért és kapott a Parlamentben. Ez nemhogy engedményt jelentene a össztársadalmi felháborodást az utcákon megjelenítő tüntetőknek, hanem éppen ellenkezőleg: arra ad lehetőséget, hogy a Szenátus és a Képviselőház érdemi vita nélkül, gyorsan döntsön a törvénytervezet sorsáról! Így a Kormány képviselőinek nyilatkozata nem egyéb a kedélyek csillapítására szolgáló porhintésnél, és felhívjuk a figyelmet, hogy a szenátorok és képviselők akár meg is szavazhatják, jogerőre emelhetik a Verespatak-törvénytervezetet! Annál is inkább, mivel a kormányerők kétharmados többséggel rendelkeznek a Parlamentben is!

A verespataki lakosok érdekeit védő Alburnus Maior Egyesület és a Mentsük meg Verespatakot mozgalom ezért továbbra is fenntartja, és valamennyi állampolgárt arra kér, csatlakozzon a békés demonstrációkhoz.

Várhatóan szeptember 17-én szavaz a Szenátus a Verespatak-törvénytervezetről. Megkérünk mindenkit, hogy jelezze az őt képviselő szenátoroknak az álláspontját, és kérje tőlük a törvénytervezet határozott elutasítását.

Szeptember 15-én, vasárnap délután ismét nagyméretű békés utcai demonstrációk lesznek országszerte. Arra kérünk mindenkit, csatlakozzon!

  • Elfogadhatatlannak tartjuk a Kormány hozzáállását!  
  • Elfogadhatatlannak tartjuk az RMGC - környezetpusztító és kulturális-történelmi értékromboló, gazdasági szempontból az állam és állampolgárok számára kárt okozó - verespataki bányaprojektjének kiemelt fontosságú nemzetérdekké nyilvánítását!  
  • Elfogadhatatlannak tartjuk a mindenki számára érvényes hatályos törvények és az Alkotmány előírásai alóli mentesítését egy profitorientált magáncégnek, ráadásul az adófizető állampolgárok kárára és alapvető emberi jogaik megsértésével!  

Továbbra is fenntartjuk követeléseinket, és arra biztatunk mindenkit, vegyen részt az utcai demonstrációkon mindaddig, amíg:

  • A Kormány visszavonja, vagy a Parlament mindkét háza (képviselőház és szenátus) elutasítja a törvénytervezetet!  
  • A Kormány sürgősségi eljárással meghozott határozatban elutasítja az RMGC verespataki bányaprojektjének környezetvédelmi engedélyezését.  
  • Verespatakot felvételre javasolják az UNESCO Világörökségi Listájára!  
  • Elfogadják a bányászati ciántechnológiát betiltó törvényt Romániában!  
  • A Verespatak-törvénytervezet négy indítványozóját Dan Şova, nagyberuházásokért felelős tárca nélküli minisztert, Rovana Plumb környezetvédelmi minisztert, Daniel Barbu kulturális és műemlékvédelmi minisztert és Gheorghe Duţu az Országos Ásványkincshatóság igazgatóját lemondatják vagy visszahívják tisztségükből!  

 Végül felhívjuk a figyelmet, hogy a közvélemény riogatása, miszerint az RMGC kártérítési pert varrhat az állam nyakába és Románia ráfizet, ha nem enged a beruházónak, jogalap nélküli arcátlan manipuláció úgy a cég, mint a Kormány részéről. Az RMGC-nek lehetősége volt 15 éven keresztül, hogy - betartva Románia Alkotmányának és hatályos törvényeinek előírásait - megvalósítsa bányaprojektjét. Ezt nem tette. Eredeti, törvénybe ütköző, merész elképzeléseit nem volt hajlandó módosítani oly módon, hogy projektje beleférjen a törvényes keretekbe. Tekintettel, hogy egyetlen jogállam sem engedheti meg egyetlen cégnek sem (még akkor sem, ha maga az állam résztulajdonos és bármilyen titkos megállapodást írt alá), hogy kivételt képezzen az Alkotmánya és törvényei alól! Így az RMGC-nek nem lehet jogalapja kártérítést követelni.

 

 Az RMGC verespataki bányaprojektje dióhéjban környezetvédelmi szempontból

 

A Verespatakot ma körülvevő négy hegyet robbantásokkal és külszíni fejtéssel teljesen eltüntetnék, helyükön 200 hektár felületű kráterek maradnának. A bányászati tevékenység közvetlenül 1258 hektárnyi területet érint, és 235 hektár erdő kiirtását feltételezi.  

Az üzemeltetés 15 éve alatt 215 millió tonna ércet dolgoznának fel, közel 200.000 tonna cianid felhasználásával (!). Jelenleg évente 1.000 tonna nátrium-cianidot használ fel egész Európa aranybányászati szektora. A verespataki bányaterv évi 13.000 tonna nátrium-cianid- felhasználással számol! Mindemellett az Európai Parlament 2010 májusában elsöprő többséggel fogadta el azt az állásfoglalást, amely a cianidos bányászat európai szintű betiltását javasolja.

A cián (CN-) egy vegyértékű, negatív összetett gyök, egy szén- és egy nitrogénatomból áll. A szabad (CN)2 vegyület keserűmandula szagú, színtelen gáz, nagyon mérgező és gyúlékony. A hidrogén-cianid (HCN) kékes árnyalatú, könnyen párolgó folyadék (kéksav) vagy színtelen gáz. Nagyon mérgező, ezt alkalmazták a gázkamrás kivégzéseknél (Cyclon-B hatóanyaga). Letális dózis 1 mg/testsúlykilogramm. Vegyifegyvernek számít. A bányászatban használt cianidok a hidrogén-cianid sói, mint a NaCN. Már a levegőben található vízpárából és szén-dioxidból keletkező szénsav hatására is bomlanak, amit hidrogén-cianid felszabadulása kísér! Vízzel érintkezve, vízben oldva is cianidion (CN–) vagy hidrogén-cianid (HCN) fejlődése közben bomlik! 50-60 milligramm cianid megöl egy embert!

A technológiai folyamatból kikerülő, aprószemcsésre összezúzott, nehézfémekkel valamint ciánkomponensekkel terhelt 215 millió tonna hulladékot egy 185 méter magas kőgáttal elzárt völgyben helyeznék el. A 360 hektáron elterülő zagytározó alját semmilyen módon nem tervezik szigetelni, így az elhelyezett veszélyes hulladék biztos és folyamatos szennyezéssel fogja terhelni a levegő mellett, a felszíni és felszín alatti vizeket.

A völgyzáró gát és a mögötte felhalmozott töméntelen veszélyes hulladék évszázadok múlva is ott lesz és gátszakadás esetén példanélküli katasztrófát okozhat. Most ebben a völgyben egy település található lakóházaival, templomaival, temetőivel és halottaival, valamint a még élő és élni akaró emberekkel, akiket kényszerű kilakoltatással fenyeget a bányaprojekt. Verespatak kétezer éves történelmi, kulturális és építészeti öröksége egyedi és felbecsülhetetlen érték, amelyet szintén megsemmisítenének. A római kori leletek és bányajáratok elpusztulnának, a templomokat lerombolnák, a halottakat kiásnák sírjaikból és a műemléképületeket is tönkretennék.

A Gabriel Resources Rt. – amely a bányatervet szövő RMGC főrészvényese és ötletgazdája –, eddig semmiféle bányászati tevékenységet nem folytatott, hiszen kifejezetten a merész verespataki bányaterv kedvéért hozták létre, adóparadicsomokban bejegyzett fantomcégeken keresztül. A bányaprojektre egyetlen biztosítótársaság sem volt hajlandó biztosítást kötni. Magyarán képtelenség lenne bárkit is felelősségre vonni, kártérítésre kötelezni egy környezeti katasztrófa esetében.

A Mentsük meg Verespatakot mozgalom magyar nyelvű facebook-oldala

A Verespatak-törvénytervezetről az alábbi honlapon lehet többet megtudni

A szeptember 15-i általános mozgósítás közösségi oldala 

A szeptember 15-i kolozsvári tüntetés közösségi oldala

További információkért forduljon hozzánk bizalommal: Zöld Erdély Egyesület, a Mentsük meg Verespatakot mozgalom tagja KOVÁCS Zoltán Csongor, +40-744-603930 Postacím: 400750 Kolozsvár (Cluj-Napoca), OP. 1., CP. 1154., Kolozs megye (jud. Cluj), Románia; Web: www.greendex.ro; E-mail: [email protected];