Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rosszabb minőségűek itthon a világmárkák?

  • 2011. október 17.
  • Scheuer Zsuzsanna

A multinacionális cégek gyakran gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak Magyarországon, mint Nyugat-Európában – ezt állapította meg a Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata.

Szeptember végén érkezett a hír, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata szerint multinacionális cégek gyakran gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak Magyarországon, mint Európa nyugati felén. A hatóság kutatási eredményeit akkor még márkanevek nélkül ismertette Pesti Imre kormánymegbízott. A Magyar Nemzetben október 14-én pénteken megjelent cikk azonban már konkrét termékeket, márkákat is megjelöl – a lap azt állítja ugyanis, hogy birtokába került a vizsgálat összefoglalója.

A vizsgálat során a Magyarországon kapható termékeket összehasonlították az ausztriai üzletekben találhatókkal. Bár a csomagolás szerint ugyanarról a termékről van szó, az Ausztriában kapható Hipp bébiételeket, Pampers pelenkákat, Coccolino öblítőket, Persil mosószereket és Rauch gyümölcsleveket mégis jobb minőségűnek ítélte a hivatal, mint amilyenek a hazai üzletekben megvásárolhatók.

A Hipp bébiételei esetében a magyarországi hanságligeti gyárban készült Vilmoskörte bébidesszertet, valamint a Hipp Jó éjt papit osztrák megfelelőikkel hasonlították össze. A vizsgálat mind az érzékszervi, mind a laboratóriumi teszt esetében megállapította, hogy az állagán és ízén kívül a cukortartalom is magasabb volt a magyar termékekben, az osztrák üzemben készült termékekben ezzel nem volt gond. A kormányhivatal jelentése hangsúlyozza, hogy a magasabb cukortartalom a csecsemőkre élettani hatások miatt hosszú távon káros lehet, ezért a fogyasztóvédelem vizsgálatot kezdeményez a nem megfelelő tájékoztatás miatt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (Mgszh).

A Pampers pelenkák esetében azok nálunk kapható lengyel gyártású változatai olcsóbbak ugyan, de húsz százalékkal kevesebb folyadék megkötésére képesek, mint a nyugati piacon kapható pelenkák.

A Rauch Happy Day száz százalékos és a Bravo narancs ötven százalékos gyümölcsleveit összehasonlítva bár az összetevők alapján nem állapított meg eltérést a vizsgálat, a folyadék színéből és állagából arra lehet következtetni, hogy az íz és a zamatkülönbséget az eltérő alapanyagok minősége okozza.

A tisztítószerek összetevőire vonatkozó rendeletek meglehetősen tág mennyiségi határok között mozoghatnak, ezért itt a vizsgálatok nehezen tudják feltárni a minőségi különbségeket. A Persil Sensitive és a Coccolino öblítő esetében az Unilever Magyarország, valamint az Unilever Austria termékei összetételében nincs eltérés, viszont az osztrákok termékei a teszteknél mindig jobban szerepeltek.

A Cillit Bang esetében komolyabb problémák is felmerültek: a magyar termékből hiányzik az egyik fő alkotóelem, az aktív klór. Ráadásul a bevizsgált magyar termékek forgalomba hozási dátuma 2008 volt. A gyártó Reckit Benckiser által meghatározott minőségi határidő viszont csak két év. Az árusító üzletek ellen ezért fogyasztóvédelmi eljárás indul.

Az összefoglalóból az is kiderül, hogy a termékek ára a pelenkák esetében 40-50 százalékkal, a gyümölcslevek esetében 30-40 százalékkal alacsonyabb idehaza, mint az összehasonlításhoz használt ugyanazon márka osztrák termékei. A tisztítószerek és bébiételek esetében viszont ugyanazon árért kapható a rosszabb minőségű termék.

Forrás: kreativ.hu