Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Neten a Libri Antikvárium

  • 2012. szeptember 18.
  • Scheuer Zsuzsanna

A 2012 márciusában nyílt Libri Antikvárium könyvkínálata szeptembertől elérhető a cég webáruházában is. A jelenleg több mint 10 ezer darabos kínálat folyamatosan bővül és frissül. A törzsvásárlók és az érdeklődök a megszokott szolgáltatásokat vehetik igénybe az antikvár könyvek rendelésénél is, azaz használhatják a kedvezményt nyújtó Libri törzsvásárlói kártyájukat, illetve a Libri ajándékkártyát is - adta hírül a vállalat közleménye.

Kovács Péter, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. igazgatója elmondta: "Az antikvárium nyitásával elsődleges célunk, hogy a Libri könyvszerető vásárlói minél teljesebb kínálatot kaphassanak a több száz éves magyar könyvkiadásból. Az antikváriumunk bolti és immár online kínálatában is elérhető könyvek döntő része könyvesbolti forgalomban már nem kapható kötet. Ezek hitünk szerint jól kiegészítik a már megszokott újkönyves kínálatot."

Az online antikvár kínálatba felkerült számos bibliofil kötet és könyvrégiség is: irodalmi első kiadások, dedikált példányok, 100 évnél is idősebb könyvek. Erősnek mondható az idegen nyelvű kínálat, főként az angol és német nyelvű kötetek tekintetében. A Libri Antikvárium munkatársai az alapvető bibliográfiai adatok mellett számos pluszinformációt is feltüntetnek a könyvek adatlapján. "Az alapvető adatokon túlmenően minden kötetről egyedi fényképet, fényképeket készítünk, feltüntetjük a pontos méretüket, illetve szöveges állapotleírást és ismertetőt is adunk." - mondta Fischer Tamás, az antikvárium ügyvezetője.

Forrás: marketinginfo.hu