Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Körkérdés

  • 2013. június 27.
  • Pauló Gergő

Addig oké, hogy ha valami nem kell, nem tudok neki új feladatot kitalálni, akkor megy a kukába. Az már viszont nem mindegy, hogy hova. Amellett, hogy eleve meggondolom, mit vásárolok meg, és annak mekkora része lesz hulladék, a lehető legtöbb dolgot a szelektívbe teszem.

Ezzel egyrészt csökken a kommunális hulladék mérete (kevesebbszer kell üríteni a kukát, mert nem lesz tele olyannal, amit gyűjthetnék szelektíven is), másrészt meg jobban is érzem magam. Amikor levittem 35 kilónyi jegyzetpapírt (régi fizikafüzetek, matekfüzetek) a szelektívbe, örültem, hogy utána nem a szemétdombon fogja kergetni a szél a firkálmányaimat. Ami tiszta (kiöblített, nem kajamaradékos), az mehet a szelektívbe — nagyobb kárt okoz a szemétdombon, mint az a kis víz, amivel kilötykölöm.

Végiggondoltam, hogy nálam mi nem kerül a sima kukába, hátha inspirációt ad nektek is arra, hogy mivel könnyíthettek a szemeteseteken.

Műanyag

A legtöbb konténerbe már lehet mindenféle műanyagot tenni, nem csak az üdítős üvegeket. Ha vászonszatyrot használunk, akkor is rengetegféle műanyaggal van dolgunk nap mint nap, mert olcsó és strapabíró csomagolóanyag. Amit lehet, újra és újra használunk, például nyári vízhordós flakonnak rendszeresítettem egy 3 decis és egy fél literes üveget, mindig elmosom őket, és csapvízzel újratöltöm. A tejfölös vödrökben lehet nyúltápot, mosószódát tartani, és még füle is van a hurcoláshoz. :) Tusfürdőből egy 750 ml-es, pumpás flakonosat használunk, már fél éve kitart, és nagyon jó flakon, újra fogom tölteni később is. Műanyagnak számítana a margarinos doboz, jégkrémes, vajkrémes doboz, de ilyesmiket nem fogyasztunk, vagy nagyon ritkán (Philadelphiát :)).

  • tejfölös, joghurtos pohár
  • tejfölös vödör
  • tejes flakon
  • bármilyen PET palack (pl. olajos flakon) — ritkán fordul meg nálunk, nem szoktunk üveges innivalót vásárolni
  • buborékfólia (a buborékos borítékot széttépem, a papír része a papírba megy)
  • műanyag csomagolás újságról, sajtról
  • műanyag tálca, amiben a gyümölcsöt, gombát árulják
  • nejlon zacskók
  • rizs, száraztészta, szárazbab stb. műanyag zacskója
  • műanyag vitaminos dobozok, tabletta műanyag blisztere
  • samponos, tusfürdős, tonikos, folyékony mosószeres, öblítős és egyéb flakon
  • zsebkendő műanyag zacskója

Fém

Kevés fémhulladék termelődik nálunk, aluminium dobozos üdítőket nem iszunk, konzervből havi néhány fogy csak (paradicsom, paradicsomos bab), de attól még külön gyűjtöm.

  • tejfölös, joghurtos doboz tetején a fólia
  • konzervdoboz
  • sztaniol (például szaloncukron)
  • gyógyszerhez tartozó fém bliszter
  • teamécsesek külső aluminium tartója

Papír

Csak azt nyomtatjuk ki, ami létkérdés. Napilap nem jár hozzánk, a számlákat netbankon keresztül intézzük, így minimális papírszemét érkezik, és nem kell mindent mappákba pakolni, csak a lényeges dolgokat. Viszont így is van dolgunk papírral bőven. Mivel a papír elég jól újrahasznosítható, a papírcsomagolást szoktam preferálni. A tetrapakos csomagolást nálunk a papírgyűjtőbe szabad dobni, van, ahol a műanyagosban gyűjtik — rá kell kérdezni, hogy felétek hogy van, nehogy rossz helyre kerüljön.

  • tetrapak (paradicsompüré, tej, tejszín)
  • papírdobozos tészta papírja
  • lisztes, cukros papírzacskó
  • péksütemények, zsemle, kenyér papírzacskója
  • szórólapok, újságmellékletek, borítékok, cetlik, fecnik
  • csoki papír csomagolása
  • gyógyszerek, fogkrémek, egyéb pipere cucc papírdoboza & használati utasítása
  • üres WC-papír guriga, papírtörlő guriga
  • teafilter papírja (ha nem kreatívkodsz belőle :)), papír teásdoboz
  • cipős doboz, selyempapír, pizzás doboz teteje (ami nem zsíros)
  • tojástartó, ha már elszakadt (ha nem, akkor abban jön-megy a tojás)
  • egyéni hepp: matricás dolgok papír védőfóliája (ragtapasz, betét)

Üveg

Ebből fogy a legkevesebb, mert a befőttesüvegeket, újrahasznosítjuk, más üveges dolgot (alkoholos italok) nem nagyon veszünk. De az üveges gyógyszerfiolák is

A gyűjtést nagy, műanyag IKEÁs dobozokban végezzük, be vannak téve a szekrénybe, felcímkéztem őket, bár a tartalmukból úgyis látszik, hogy melyik mi. :) Amikor tele lesznek, elbattyogunk velük a szelekítv konténerekhez (szerencsére közel vannak, illetve papír és műanyag van a házban is). Néhány havonta van veszélyes hulladékgyűjtés, oda adjuk le a gyűjtött főzőolajat (egy befőttes üvegben gyűjtögetem), illetve a javíthatatlan műszaki cuccokat, mobiltöltőket, elemeket (újratöltős elemeink vannak, de néha azok is elfáradnak).

Komposztra nincs lehetőség, de amint lesz egy teraszos (vagy legalább egy picit nagyobb) lakásunk, esetleg egy jobban szellőző konyha (a jelenlegiben nulla ablak van), azt is kifundálom, mert azért zöldséghulladék is akad, Gomez pedig nem ehet meg akármit, szóval nem jó konyhamalac egy nyúl, ha azt szeretnénk, hogy sokáig velünk legyen. :) De ez nem áldozat érte, úgyhogy a komposztálást egyelőre elengedtem. A többi pedig már rutinszerűen megy, az elején igényelt egy kis odafigyelést, de most már automatikusan szedem szét elemeire a csomagolást, mosom el, és gyűjtöm külön.

Forrás: urban-eve.hu