Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élj kislábon!

  • 2011. augusztus 28.
  • Scheuer Zsuzsanna

Takarékosság a papírral, a vízzel és az árammal, megfelelő hulladékkezelés, kerékpár használata az autó helyett - többek között ezek a hívószavai az Élj kislábon! mottóval az ELTÉ-n induló ökoprogramnak.

A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a program az ELTE két legnagyobb karán, a bölcsészettudományi és a természettudományi karon indul, és két szemeszteren át tart majd.

A projektben számtalan ingyenes programot kínálnak a témára nyitott közönségnek: minden egyetemi polgárt és érdeklődőt várnak az ELTE Csütörtöki ökoestéire, fenntarthatósági témákat körüljáró kerekasztal-beszélgetésekkel, standokkal, interaktív nyereményjátékokkal, koncertsorozatokkal. A Zöld tanszék program keretében a két kar tanszékei között zajlik majd egy környezettudatossági verseny, és a hallgatók videopályázatban is összemérhetik kreativitásukat.

A program honlapja, amelyen minden információ elérhető lesz, www.okoszeminarium.hu címmel indul szeptemberben. Ezen keresztül minden felsőoktatási hallgató kiszámolhatja a greendex átlagát, vagyis hogy mennyire zöld módon éli egyetemista hétköznapjait, és hasznos tippeket is kaphat a fenntartható életmód megvalósításához.

Mint kiemelték, az ELTE elsődleges célja, hogy megmutassa hallgatóinak a környezettudatos élet gyakorlati hasznát, felkészítse őket annak mindennapi alkalmazására. Az MTI-hez eljuttatott közleményben írtak arról is, hogy Magyarországon ez az első átfogó programsorozat, amely a fenntarthatóságra nevelést egyetemi szinten igyekszik megvalósítani.

A tájékoztató anyag szerint Magyarországon az óvodai neveléstől a középiskolai oktatásig a Zöld óvoda és az Ökoiskola nevű programok révén az ezekhez csatlakozó intézmények diákjai részesülnek zöld nevelésben, szemléletformálásban is, a felsőoktatási intézményekben ezeknek a programoknak azonban nincs folytatásuk. Néhány karon van ilyen irányú képzés, több intézményben hallgatói zöldszervezetek tevékenykednek, de az egyetemek napi életvitelében, fizikai környezetében általában nem jelennek meg kellő hangsúllyal a fenntarthatóság szempontjai, és nem fordul kellő figyelem a környezettudatos gondolkodás minden hallgatót megcélzó széleskörű oktatására sem, holott az EU-ban ez is éppolyan fontos tantárgy, mint például az informatika.

Forrás: MTI