Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dolgozói kerékpárkölcsönzőt indított a Telekom

  • 2013. június 28.
  • Dani
Már tesztüzemben van a TeleBike kerékpárkölcsönző rendszer, amit a Telekom a Csepel Zrt-vel együtt indított.

2013. május 24-én indult el a Magyarországon egyelőre egyedülálló önkiszolgáló kerékpárkölcsönző program: a Telekom TeleBike szolgáltatása, amelyet 700 dolgozó használt az indulás óta. Ez az első olyan ingyenes kerékpárkölcsönző, amely keretében rövid időre, alkalmi kerékpározásra kölcsönözhetnek városi biciklit a felhasználók. Az egységes arculatú, jól felismerhető állomásokon a vállalat dolgozói vehetnek kölcsönbe biciklit, így munkaidőben gyorsabban és a legkisebb környezeti terheléssel juthatnak el egyik megbeszélésükről a másikra a cég budapesti irodaházai között - derül ki a vállalat közleményéből.

"Jó érzés, hogy nemcsak a közösségi biciklikölcsönzés elindításával tudunk új irányt mutatni, de a megvalósításnál felhasznált innovatív ötletek és újdonságnak számító megoldások is további távlatokat nyitnak. Az élhető jövő iránti elkötelezettségünket is szeretnénk megmutatni egy ilyen kezdeményezés megvalósításával" - mondta Pataki Róbert, a Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese. Az őszig tartó, féléves kísérleti időszak alatt 40 kerékpárral működik a TeleBike rendszer. A kerékpárokkal a Telekom, illetve a T-Systems Magyarország négy telephelye között közlekedhetnek a dolgozók. A bicikliket PIN-kód vagy ügyfélkártya segítségével kölcsönözhetik ki a rendszerbe regisztrált kollégák, probléma esetén pedig dedikált ügyfélszolgálat és forródrót segít megoldani a helyzetet.

A biciklirendszert a Telekom a Csepel Zrt-vel szoros együttműködésben valósította meg. A magyar tulajdonú kerékpárgyár a biciklik biztosítása mellett azok szállítását és a rendszer karbantartását végzi, a világon újdonságnak számító, utánfutóval felszerelt logisztikai, és egyben szerviz-kerékpárként is működő Stringbike típusú kétkerekűjével. Az ötletgazda Telekom a kiépítésen túl a regisztrációs rendszer kifejlesztéséért, illetve a kerékpárok biztonságát biztosító megoldásokért is felelt: az egyedülálló flottakövető rendszerben minden biciklin GPS található, így azok hatékonyan védhetők lopás ellen. "Különösen örülünk ennek az együttműködésnek, hiszen amellett, hogy remek kezdeményezésnek tartjuk a városi kerékpározás ilyen alternatíváját számos innovatív megoldást is felsorakoztat a TeleBike rendszer. A Csepel logisztikai szisztéma mellett a Telekom által biztosított flottakövető rendszer, illetve maga a regisztrációs folyamat is a legmodernebb megoldások közé tartozik" - mondta el Klimon Péter, a Csepel Zrt. vezérigazgatója.

Forrás:www.Marketinginfo.hu