Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kegyetlen Fried Chicken

  • 2006. augusztus 01.
  • humusz

Július 18-án tartotta az állattartás körülményeinek javításáért harcoló PETA második magyarországi megmozdulását a Kentucy Fried Chicken gyorsétterem megengedhetetlen magatartása ellen. Az étteremhálózat nem elõször és jelenlegi, maximálisan elzárkózó magatartásából ítélve nem is utoljára kerül a tudatosabb fogyasztók feketelistájára.

 

Évek óta egyre világosabb, hogy Földünk egyik legnagyobb üzleti sikereit elkönyvelő iparág, az élelmiszeripar termelékenységének és hasznának növelése érdekében megengedhetetlen eszközöket használ. Teszik mindezt a legnagyobb nyugalommal és a világ nagy részén állami segédlettel, vagy legalábbis hallgatólagos beleegyezéssel.

A People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) nevű, az állatokkal való etikus bánásmódért küzdő szervezet 2001 óta próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a Kentucky Fried Chicken (KFC) gyorsétterem-hálózat által felhasznált csirkék milyen minősíthetetlen körülmények között nevelkednek és kerülnek feldolgozásra. A KFC évente mintegy 850 millió szárnyast áldoz fel a vásárlói igények kielégítésére.

Harland Sanders tábornok állítólagos szupertitkos receptje alapján kirántásra került csirkék élete a borzalmakkal lehet egyenlő. A nemrég nagy nyilvánosságot kapott - hazánkban egy országos televízió-csatornán, főműsoridőben is bemutatott - videofelvételeken jól látható, hogy a szabályosan zsebkendőnyi területen élő szárnyasok tartási körülményei semmilyen minimális követelményeknek sem felelnek meg. Az állatok szárnyát, lábát, csőrét még életükben megcsonkítják - hogy állítólagosan egymásban ne tegyenek kárt -, nagyüzemi haláluk pedig a borzalmak netovábbja. A csirketelepek dolgozói megengedhetetlen módon bánnak az állatokkal, taposnak rajtuk, életükben is kínozzák őket, és sok esetben úgy kezdik meg a csirkék feldolgozását, hogy azok még élnek.

A PETA szerint a csirkék a világ majdhogynem legkiszolgáltatottabb állatai. Háziállatként nem vonatkoznak rájuk az állatkínzást büntető törvények, nagyüzemben nevelt szárnyasokként válnak a tömegtermelés áldozataivá. A PETA különböző etológiai kutatásokra hivatkozva rámutat arra is, hogy a csirkék ugyanolyan értelmes, érzelmes élőlények, mint a kutyák vagy a macskák, akik képesek saját társadalmi hierarchiát is kialakítani. A történelem mégis potenciális emberi élelmiszert, előre elrendelt áldozatot kreált belőlük.

A nemzetközi figyelemfelkeltő kampány mellett a PETA időben eljuttatta tudományosan alátámasztott, javító szándékú javaslatait a KFC-nek - korábban hasonlóan járt el más étteremhálózatokkal is, többnyire sikeresen. Bár az ajánlás nem akart többet, mint a nemzetközi állattartási normák betartását és betartatását a beszállító baromfitermelőkkel, az étteremhálózat mereven elzárkózott minden párbeszédtől. Az ajánlás felszólít a megfelelő állattartási minimumok betartására, a kellő fizikai és pszichikai életfeltételek biztosítására, illetve a legkíméletesebb, ellenőrzött körülmények között történő levágásra. A kampány első időszakában a PETA, és az őt támogató Állatjóléti Tanács, eleinte pozitív ígéreteket kapott a KFC egyik felsővezetőjétől, de miután az illető rövid idővel később távozott a cégóriástól, megszakadtak a PETA és a KFC közötti megbeszélések.

Ezek után döntött a PETA a „levegő felforrósításáról": bojkott-felhívását szexi, sárga bikinis „csirkékkel" juttatja el a fogyasztókhoz, erőteljesebben felkeltve és a problémára irányítva a közérdeklődést. Létrehozta a KFC vizuális elemeivel ügyesen operáló Kentucky Fried Cruelty honlapot, ahol a kampány története és részletei, de a KFC-nél feltárt visszaélések leírásai is megtalálhatóak.

A KFC-nek azonban más is van a rovásán, s míg egyik oldalról a PETA, a másikon a Greenpeace támadja. Utóbbi „KFC = Klearing Forest for Chickens" kampányában az ellen tiltakozik, hogy a KFC-nek beszállító cégek gátlástalanul irtják az amazonasi esőerdőket, hogy ott hatalmas területű szójaültetvényeket hozzanak létre. Az itt megtermelt szója a KFC részére szállítandó csirkék tápláléka. A nagyüzemi állatélelmezés céljára létrehozott ültetvényeknek az elmúlt három évben mintegy 70.000 négyzetkilométer esőerdő esett áldozatul az Amazonas vidékén, ami a Greenpeace számításai szerint percenként hat futballpályányi területet jelent. Az aktivisták nemrég egy hatalmas KFC emblémás transzparenst terítettek egy brazil szójaültetvényre „KFC Amazon Criminal" felirattal.

Az esőerdők megmentésével foglalkozó kampányok korábban nem voltak sikertelenek, mert az aktivisták és a vásárlók nyomására más gyorséttermek, így például a Mc Donald's is, beszüntették kapcsolataikat az olyan szállítókkal, akik közvetlenül vagy közvetve részt vesznek az erdők irtásában. De az egyik legnagyobb beszállító cég, a Yum! Brands Inc. (többek között a KFC és a Pizza Hut állandó partnere) mind a mai napig esőerdők pusztításával jut termőterülethez, hogy az ott termesztett szójával etesse a gyorséttermekbe kerülő állatokat. A Greenpeace jogosnak tűnő félelme az, hogy a gyorséttermek lassacskán - bár a jelenlegi fakivágási tempó mellett a közeli jövőben - a teljes amazonasi őserdőt feláldozzák világhálózataiknak.

 

Programajánló:

A gyorséttermeket ellátó mezőgazdasági térnyeréssel párhuzamos amazonasi erdőirtásról Todd Southgate készített dokumentumfilmet, amit a Greenpeace a Művészetek völgyében, Taliándörögdön mutat be augusztus 3-án 16 órakor. A vetítést beszélgetés követi.

 

Cbyer aktivisták figyelem!

Minden falat a KFC-ben újabb harapás az amazonasi őserdőkből. Írj David Fitzjohn-nak, a KFC európai igazgatójának, hogy hagyjanak fel az amazonasi esőerdők felemésztésével! A korábbi erőfeszítések hatására már számos másik élelmiszeripari nagyvállalat, így a McDonald's is, kötelezte el magát az esőerdők megmentése mellett, most a KFC-n a sor! Tovább >>>

Bán Dávid

forrás: http://tudatosvasarlo.hu

Képek (c) Greenpeace International