Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megtisztítják Kárpátalját a veszélyes hulladéktól

  • 2010. szeptember 23.
  • graczek

Kárpátaljáról az év végéig elszállítják a premix néven elhíresült veszélyes hulladékot, amelyből mintegy tíz évvel ezelőtt több mint ezer tonnát szállítottak Magyarországról - ipari adalékanyag címén - zömmel a Beregszászi járás területére - adta hírül kedden az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

A szeptember 2-án kezdődött hulladékmentesítés során eddig több mint kétszáz tonna premix hagyta el Kárpátalja, illetve Ukrajna területét, és az év végéig még 1.300 tonna veszélyes anyag elszállításával végeznek - tájékoztatta az újságot a megyei környezetvédelmi főosztály. Andrij Pogorelov főosztályvezető szerint a beregszászi vasútállomásról 265 tonna, vagonokba zárt hulladékot indítanak útnak a lengyelországi feldolgozóba. Mint közölte, a premix fuvarozását állami cég, a Veszélyes Hulladékokat Kezelő Nemzeti Központ végzi, a megsemmisítésével pedig egy ukrán-lengyel közös vállalat foglalkozik. A hulladékmentesítéshez szükséges több mint 10 millió hrivnyát (mintegy 270 millió forint) az ukrán környezetvédelmi minisztérium és az országos környezetvédelmi alap biztosítja.

A főosztályvezető tájékoztatása szerint következő lépésként Beregszász környékéről gyűjtik össze a premixet. A munkát hátráltatja, hogy az elszállításhoz nincs elegendő jármű. Jelenleg még 588 tonna veszélyes hulladék hever a Beregszászi Járási Fogyasztási Szövetkezet telephelyén, illetve 122 tonna az egykori bútorgyár területén - emlékeztetett Pogorelov.

A lap beszámolója szerint az évtized elején teljesen törvényesnek mondott nemzetközi üzletkötés keretében Magyarországról ipari adalékként szállították Kárpátaljára a por alakú vegyi anyagot, amely végül a Beregszászi járás területén rekedt és különböző helyeken tárolva borzolja a helyi lakosok kedélyeit, szennyezi a környezetet.


Forrás: MTI