Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kié a legjobb fenntarthatósági jelentés?

  • 2010. augusztus 30.
  • Molnár András

A korábbi évekhez hasonlóan 2010-ben is meghirdetik a Közép-európai Környezeti Jelentés Díjat (Central European Environmental Reporting Award, CE ERA), népszerű nevén Zöld Béka Díjat. A díjra Közép-Európa bármely országában bejegyzett vállalat pályázhat, függetlenül az üzleti szektortól, amelyben tevékenykedik, vagy a foglalkoztatottak számától, és attól, hogy éves jelentése részeként, vagy külön környezeti illetve fenntarthatósági jelentésben mutatja be környezeti teljesítményét.

Reiniger Róbert, a Deloitte Zrt. Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatója elmondta: A díjat azok a közép-európai vállalatok kapják, amelyek az adott év legjobb környezeti vagy fenntarthatósági jelentését készítik. A díj nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a régió vállalatainak éves beszámolója ne korlátozódjon a társaság üzletmenetének pénzügyi vonatkozásaira. 

A „Zöld Béka” díjat az Európai Parlament és a Tanács irányelve is támogatja: a közepes és nagyvállalatoknak – az EU más országaiban működő vállalatokhoz hasonlóan – fenntarthatósági jelentést kell készíteni, illetve üzleti jelentésüket társadalmi felelősségvállalásuk gyakorlatának bemutatásával kell kiegészíteni –tette hozzá.

A környezetvédelmi és fenntarthatósági jelentés elkészítése és nyilvánosságra hozatala több előnnyel is járhat a vállalatok számára. A jelentés a vállalat gazdasági szektorában tevékenykedő versenytársak hasonló jelentéseivel összehasonlítható, összevethető. Ezért a jelentések a pénzügyi indikátorokhoz hasonló gazdasági, társadalmi és környezeti mérőszámokat tartalmaznak. A jelentés elkészítése során a vállalat olyan adatbázishoz jut, amely adatok azelőtt csak a szervezet különböző szintjein, elkülönülten voltak megtalálhatók. Mivel a régió vállalatai még csak most kezdik felismerni a fenntarthatóság stratégiai jelentőségét, a jelentés elkészítése jó lehetőséget teremt arra, hogy a vállalat megkülönböztesse magát a versenytársaktól, kiemelkedjen közülük. Mindezeken túlmenően a jelentés elkészítése párbeszédet, kommunikációt is feltételez az érintettek között, a befektetőktől kezdve a fogyasztókon, beszállítókon, alkalmazottakon keresztül a közösségi csoportokig. A „Zöld Béka” díj tehát nemcsak egy elismerés, hanem kommunikáció is: széles nyilvánosságot teremt a pályázó vállalatok részére.

 

A kiválasztás menete

A Deloitte megvizsgálja és értékeli a környezeti vagy fenntarthatósági jelentést készítő vállalatok honlapján publikusan hozzáférhető jelentéseket. Ezen kívül lehetőség van a jelentések postán való elküldésére is.

A zsűri - szakértő tagjainak nemzetközi hátterét figyelembe véve - az angol és magyar jelentéseket értékeli. Amennyiben a vállalat környezeti teljesítményét az éves jelentés részeként mutatja be, a bíráló bizottság csak a jelentés környezeti teljesítménnyel foglalkozó részeit fogja figyelembe venni.

2010-től a Zöld Béka Díj zsűrije külön értékeli a fenntarthatósági és környezetvédelmi jelentéseket, és azokat külön is díjazza.

 

A zsűri és a bírálati szempontok

A bíráló bizottság a környezeti kérdések iránt elkötelezett, elismert független szakértőkből áll, akik nem vesznek részt a vállalati környezeti jelentések elkészítésében, vagy hitelesítésében. 

A 2010-es Közép-európai Környezeti Jelentés Díj bírálati szempontjainak alapja az Európai Fenntarthatósági Jelentés Díj (European Sustainability Reporting Award).

A bíráló bizottság az alábbi szempontok alapján fogja a nyertest kiválasztani, fenntartva magának a jogot, hogy eltérjen a listától, és megítélése alapján további szempontokkal is kiegészítse azt.

Tartalom:

  • profil 10%
  • Mutatószámok 15%
  • Teljesítmény 15%
  • Jövőre vonatkozó elképzelés, fejlesztési terv 10%

Jelentési alapelvek:

  • Alkalmazhatóság (érvényesség) és teljesség 15%
  • Megbízhatóság és ellenőrizhetőség 10%
  • Összehasonlíthatóság és időszerűség 10%
  • Elkötelezettség, egyértelműség, összhatás 15%

Hasznos információk a pályázóknak

A pályázatok leadásának határideje 2010. október 4. (hétfő), az eredményhirdetésre és díjátadási ünnepségre 2010 novemberében kerül sor Budapesten.

 A 2010-es Közép-európai Környezeti Jelentés Díjra történő jelentkezés ingyenes, további részletek a Zöld Béka Díj oldalon.