Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb védőréteg kerül a csernobili "szemétre"

  • 2010. szeptember 27.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Új szarkofág építését kezdték meg a világ egyik legnagyobb nukleáris katasztrófájának színhelyén, a csernobili atomerőműben.

A mintegy 258x150 méteres, hangár formájú betonkoporsó azért vált szükségessé, mert a szerencsétlenség sújtotta 4. blokk fölé nem sokkal a baleset után épített szarkofág már megrepedezett, és már nem biztonságos.

Az építkezésre kiírt pályázatot a francia Novarka konszern nyerte meg 2007-ben, a költségeket 1,35 milliárd dollárra becsülik, a szarkofág öt év alatt készül el. A munkálatokat nemzetközi forrásokból finanszírozzák, amelyeket az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank fog össze.

Érdekesség, hogy a hatalmas, 39 ezer négyzetméter alapterületű építményt a tulajdonképpeni helyszíntől mintegy 200 méternyire szerelik össze, hogy ezzel is védjék a munkásokat a sugárzástól. A kész szarkofágot azután különleges berendezések segítségével síneken a végleges helyére gördítik, rögzítik, majd két végét falakkal zárják le.

Az Ukrajnában, a fehérorosz határ közelében lévő csernobili atomerőmű 4. reaktora 1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:58-kor gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás. Akkoriban nagy késéssel azt tették közzé, hogy egy javítás utáni újraindításnál követtek el hibát az illetékesek, de az okokat a tudósok azóta is vitatják.

Vitatott az áldozatok száma is: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 56 közvetlen áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban haltak meg; valamint úgy becsüli, hogy mintegy 4000 ember hal majd meg összesen a balesettel kapcsolatos betegségekben. Ennél sokszorosan borúlátóbb értékelések is megjelentek azonban.

A katasztrófa következtében radioaktív szennyeződés hullott a Szovjetunió nyugati és Európa számos más részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek el, mintegy 200 000 embert kellett kitelepíteni.

A hatalmas tisztogatási munkálatok ellenére még az idei nyári erdőtüzeknél is külön figyelmet kellett fordítani a környék erdeire, mert attól kellett tartani, hogy esetleges nagyobb tüzek esetén tovább szóródhat a nukleáris szennyezés.

 

Forrás: MTI