Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hulladékkiállítás - Cegléden

  • 2006. szeptember 17.
  • humusz
Az ÖKO-Pack Csomagolási Hulladék Hasznosítást Koordináló Kht. és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 2006 márciusában hozta létre és mutatta be a "Hulladékból termék - 2006" címû kiállítást

Március első hetében, a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal dísztermében került sor az első bemutatkozásra, majd a nagy sikerre való tekintettel Székesfehérváron és Zalaegerszegen tekinthették meg az érdeklődők, immár több mint tízezren. A kiállításon 65-70 hazai, újrahasznosított terméket előállító cég vesz részt és a legjelentősebb magyarországi hulladék-feldolgozók és -hasznosítók is képviseltetik magukat.

A kiállítás már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok egyik újszerű felhasználási lehetőségét, ugyanis látványként sem lesz érdektelen, hogy a kiállítás installációja maga is kartonpapírból készül (falak, asztalok, székek). Ez a meglepetés különösen figyelemre méltó azért is, mert közismert, hogy a papír a legnagyobb mennyiségben újrahasznosításra kerülő hulladék, ismételt feldolgozása során például karton- és hullámpapír készül, amely a csomagolóipar számára nélkülözhetetlen termék.

A műanyag hulladékok újrafelhasználásával készült termékek alkotják a kiállítás legszínesebb és legváltozatosabb részét, mert ezekből készül a legtöbbféle újrahasznosított termék, és a legtöbb hasznosító cég is ebben az iparágban működik Magyarországon. A kiállítás egyik különlegessége, hogy bemutatkozik több olyan kínai műanyag-újrahasznosító cég is, amely a szinte egész Európából begyűjtött - egyszer használatos - műanyagpalack-hulladék feldolgozását és újrahasznosítását végzi.

Az üveg-, alumínium- és a fahulladék ismételt felhasználásának módját és a hulladékmentes technológiával készült termékekkel teljesen azonos értékű produktumait is több cég mutatja be. Az elkövetkező években kiemelt szerepet kap a növényi hulladékok újrahasznosítása, mert az uniós és hazai jogszabályok is előírják, hogy a települési szilárd hulladékokban jelentősen csökkenteni kell arányukat. Ezért a hulladékgazdálkodásban fontos szerepet betöltő házi és ipari komposztálás is, mint termékgyártás jelenik meg a kiállításon.

A lakossági szelektív hulladékgyűjtés terjedésével az anyagában hasznosítható hulladékok mellett egyre nagyobb arányban jelennek meg az energetikai célra hasznosítható vegyes hulladékok. A gumiabroncsok, csontlisztek, fáradt olajok energetikai hasznosítása mellett ezért is szerepel a kiállításon a vegyes műanyag hulladékok cementipari hasznosítása, ahol a visszanyert energia tekinthető az így hasznosuló hulladék végtermékének.

 

forrás: www.hirado.hu