Újságírók

Viszlát, nejlonzacskó!

  • 2018. április 03.
  • Abigail

Európában évente fejenként 500 kilogrammnyi szemetet termelünk, és a megvásárolt ételek 25 százaléka landol a kukában. A legtöbb hulladék az élelmiszerek csomagolásából adódik. A biológiailag nem lebomló zacskók például több száz év alatt tűnnek el a természetből, a tengerekben található hulladéknak a 75 százaléka műanyag zacskó. Pedig némi odafigyeléssel és egy-két könnyen elsajátítható praktikával akár hulladékmentessé is tehetjük a háztartásunkat, valamint csomagolásmentessé a vásárlást.

IFAT 2018– új kezdeményezések

  • 2018. április 03.
  • Abigail

Számos újdonsággal rukkol elő az idén Münchenben a környezetvédelem világvására. Május 14. és 18. között tartják a víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodás nemzetközi kiállítását, amely minden eddiginél nagyobb területen, új elrendezésben és újabb témákat felkarolva várja a látogatókat. Az idei IFAT-hoz kapcsolódva új projektbe is belevágtak a szervezők: az öt ország összesen ötezer lakosa kikérdezésén alapuló IFAT Környezetvédelmi Index megalkotásába.

Tavaly 12 %-kal csökkent a Kínába szállított hulladék mennyisége

  • 2018. március 29.
  • CsViki

Li Ganjie kínai környezetvédelmi miniszter a 13. kínai Országos Népi Gyűlés sajtóértekezletén elmondta, hogy tavaly a Kína által importált szilárd hulladék, vagyis külföldi hulladék 12%-kal csökkent az előző évhez képest. Idén Kína továbbra is jelentős mértékben csökkenti az importált külföldi hulladék mennyiségét – írja a China Radio International.

FÖLDHANGOLÓ közösségi ökotábor felnőtteknek

Időpont: 
2018. augusztus 13. 00:00 - 2018. augusztus 19. 00:00
Helyszín: 
Kács
„Az igazi felfedezéshez nem új tájak kellenek, hanem új szemek.”

A Földhangoló közösségi ökotábor célja az ökotudatos, közösségi létezés útjainak bemutatása. Igyekszünk közösen megtalálni ezeket az utakat, a különböző aspektusok mögé tudományos tényeket felsorakoztatni. Szakértők bevonásával segítünk kijutni az információáradat útvesztőiből a hangsúlyok megtalálásával. Eddigi táborainkat asszertív kommunikáció jellemezte, ezt igyekszünk ebben az évben még több serkentő vitában kamatoztatni.

„Az igazi felfedezéshez nem új tájak kellenek, hanem új szemek.”

  Read more about FÖLDHANGOLÓ közösségi ökotábor felnőtteknek

További információ: 
Rovatok: 

Betilthatják Kaliforniában az 50%-nál több poliésztert tartalmazó ruhákat

  • 2018. március 27.
  • CsViki

Ismert, hogy az amerikai állam progresszíven áll a környezetvédelmi témákhoz, és nagyon valószínű, hogy a címben jelzett javaslatot is elfogadja a helyi törvényhozás március 17-i ülésén. Az élővizek műanyagszennyezése nemcsak Kalifornia problémája: egy 2014-ben megjelent német tudományos kutatás a Duna Bécs és Pozsony közötti szakaszát vizsgálta, és kiderült, hogy 15 százalékkal több a vízben a műanyaghulladék, mint a halivadék.

Oldalak