Adománybolt – csak nálunk újdonság
Magyarországon az első adományboltot a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány (KÖSSZA) hozta létre 2009. október 1-jén. Erről kérdezte Balogh Emese a Bolt fő szervezőjét, Vízkelety Lászlót.
Magyarországon az első adományboltot a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány (KÖSSZA) hozta létre 2009. október 1-jén. Erről kérdezte Balogh Emese a Bolt fő szervezőjét, Vízkelety Lászlót.
Az ENSZ legfrissebb jelentése több millió tonnányi e-hulladék, vagyis szemétre dobott számítógép, mobiltelefon, és egyéb elektronikai berendezés problémáját, illetve újrahasznosíthatóságát boncolgatja. Ezekből a hulladékokból ugyanis több aranyat, illetve ezüstöt lehetne kinyerni, mint egy átlagos bányából. Mindössze jobb és biztonságosabb újrahasznosítási eljárásra lenne szükség.
"Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem mindig is az őrületbe kergetett az idősebb rokonok folytonos spórolási mániája, a "Jó lesz az még valamire" kezdetű mondatokról nem is beszélve. Mára eljutottam oda, hogy felfogjam: talán mégsem beszéltek butaságokat, hiszen igenis vannak trükkök, amikkel pénzt spóroljunk, és nem mellékesen védjük a környezetet." A Cotcot.hu írása
Ötletes ajándékkal valószínű a siker, kreatív csomagolással azonban biztos. A hagyományos csomagolási módszerekhez rengeteg csomagolóanyag szükséges, amely nemcsak drága, hanem néha felesleges is.
Az ünnepek alatt klórozott és festett csomagolópapírral töltjük fel a szeméttelepeket, nem gondolva arra, hogy ünnepi figyelmességünk akár környezetünknek is szólhatna.
Az interneten barangolva összegyűjtöttünk egy pár apró trükköt, amelyek csökkenthetik a csomagolási hulladék mennyiségét, és gyakran feldobják magát az ajándékozást is.
Ezentúl nemcsak Kínába, hanem a Núbiai-sivatagba is exportálunk PET-palackot...
Nyolcszázezer tonna, halljuk évek óta. Nagyon nehezen mozdulunk el erről a bűvös számról, mintha nem változna a fogyasztás és nem változna a csomagolástechnika, egy jottányit sem. Pedig változik.
A HuMuSz gyászszertartást rendezett abból a szomorú alkalomból, hogy december 1-jétől megszűnt a Törley pezsgő betétdíja - többé nem válthatjuk vissza ezeket a palackokat sem.
A legfontosabb először is az, hogy valamiképpen jelezzük a kereskedőknél: nekünk visszaváltható italcsomagolás kell! Ezt az alábbiak szerint képzeljük el.
A HuMuSz kampányt indít a visszaváltható üvegek megmentéséért. A KukaBúvár rendszeres olvasói elõtt valószínűleg nem kell részletezni, miért van erre szükség. Reményeink szerint sikerül elindítanunk egy olyan mozgalmat, amelynek hatására az üzletek italos polcain az eldobó csomagolások helyett újra a visszaváltható üvegek kerülnek többségbe. Ebben természetesen számítunk minden KukaBúvár Olvasó aktív közreműködésére, segítségére is.
A Pepsi botrány jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a betétdíjas jogszabály HuMuSz részérõl 1993 óta kifogásolt hiánya ismét a közérdeklõdés és a politikusok figyelmének középpontjába került. Mint ismeretes, a hulladékgazdálkodásról szóló törvény megalkotásakor elértük, hogy a felhatalmazások között megjelenik egy a betétdíjakról megalkotandó kormányrendelet. Sajnos az eltelt két esztendõben, noha e rendeletre vonatkozó javaslatot a HuMuSz még 2001. januárjában benyújtotta a Környezetvédelmi Minisztériumnak, a rendelet nem készült el, az ezzel kapcsolatos érdekegyeztetést nem folytatták le.