Hálózatépítés

Legyünk partnerek!

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem elõször, és nem is csak egy nagy fába. Több olyan pályázati programunk is fut, melyeknek célja összességében ugyanaz, amiért a HuMuSz küzd immár 13 éve: hogy kevesebb legyen a szemét.

Olyan környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket keresünk, akik vállalják, hogy két éven keresztül képeztetik munkatársaikat, aktívan részt vesznek a hálózati együttmûködésben, a stratégiaalkotásban, majd az ezidõ alatt megszerzett tudást továbbadják, hosszútávon is mûködtetik hálózati kapcsolataikat.

Közösségfejlesztők a közösségfejlesztőkről

A helyi aktivitás sok esetben valamilyen helyi érdeksérelembõl, s így krízishelyzetbõl bontakozik ki. Jó esetben nem hagyják magukat az emberek: elindul egy folyamat, melyben a lakosság, vagy csoport tiltakozni kezd, tüntetés, „asztalverés”, ilyesmi... Sokszor az elhúzódó folyamatban megismerik a törvényes lehetõségeket, jogaikat céljaik eléréséhez, és akár együttmûködés is létrejöhet, melyben a civilek partnerévé is válhatnak az addig szemben álló félnek, a közösség tényleges érdekeit próbálva érvényesíteni, kontrollt gyakorolva. Tehát a radikális tevékenységnek is megvan a helye a folyamatban, de a végsõ cél azzal is a normális partneri viszony, amelyben illetékesnek tekintik a helyi polgárokat az életüket és körülményeiket meghatározó ügyekben...
Na, de amikor mindez nem megy...

Oldalak