A gondokat csak súlyosbítja, hogy Magyarország a szennyvíztelepi kapacitást illetően messze lemarad az EU átlagától. A keletkező kommunális szennyvíznek több mint fele tisztítás nélkül, közvetlenül szennyezi az élővizeket. A működő szennyvíztisztítók többsége is korszerűtlen, hiszen nem képes a foszfátot és az ammóniát kiszűrni, csupán egyszerű biológiai tisztítást végez. Összehasonlításképp:  Hollandiában elérték a 100 százalékos hatásfokot a szennyvíztisztítás területén - miközben telepeik többsége képes az említett két vegyi anyagtól is megszabadítani a szennyvizet. Mindez a Magyar Víziközmű Szövetség és az FCSM által közösen szervezett Szennyvízágazati Konferencián hangzott el, amelyet a napokban tartottak Budapesten.
A legérdekesebb előadások egyikét Varga Margit PhD, az ELTE vegyész kutatója tartotta, aki a gyógyszerszármazékok természetbe kerülésének problematikájával foglalkozik. Bár külföldön már 10 éve napirenden van a kérdés, Magyarországon új a téma.
Ismeretes: az emberi szervezetbe juttatott gyógyszerek hatóanyagának nagy része a vizelettel távozik. Miért nem foglalkozott eddig a hazai tudományos élet ezzel a problémával? A kutató elmondta: csak mostanában rendelkeznek olyan műszerekkel, amelyek képesek kimutatni a vizekben az egészen kis koncentrációban előforduló gyógyszerszármazékokat. Amikor azonban az új műszerekkel kezdték el vizsgálni a szennyvíztelepekről kikerülő vizek minőségét, nagy meglepetésre kiderült, hogy a gyógyszerszármazékok egyáltalán nem tűnnek el a szennyvízkezelés során. Bizonyos mikrobiológiai vizsgálatok azt igazolták, hogy az élővizekbe kerülő gyógyszerszármazékok, hormonok átkerülnek az élő szervezetekbe, az egész táplálékláncba - befolyásolva ezzel az ökológiai egyensúlyt.
A gyógyszermaradványok hatására a vizekben másféle baktériumok kezdenek el szaporodni, mint normális esetben. Bizonyos hormonkészítmények hatására (női nemi hormonok) csökken a hím halak aránya a nőstényekhez képest. A hormonkészítmények a békák szaporodására is hatással vannak. Kevesebb lesz az ebihal, s miután az ebihalak egy sor más állatnak szolgálnak táplálékául, ez szintén felboríthatja az ökölógiai egyensúlyt. Vajon degenerációkat, mutációkat okoznak-e ezek a kémiai anyagok? A válaszra még várni kell: a kutatók nem rendelkeznek adatokkal.
De miért nem bontják le a szennyvíztisztításban közreműködő baktériumok a gyógyszer-hatóanyagokat is? Erről jelenleg azt gondolják a kutatók, mivel viszonylag csekély a koncentráció, nem tudnak elszaporodni azok a baktériumfajok, amelyek képesek lennének rá.
A dolog persze nem ilyen egyszerű. A gyógyszermolekulák kémiailag úgy épülnek fel, hogy xenofor, azaz életidegen csoportokat tartalmaznak, ezek akadályozzák a biológiai lebomlást. Erre a természetben élő lények biokémiai rendszere nincs felkészülve.
A magyarországi élő- és talajvizek gyógyszer-szennyezettsége kiterjedt kutatások hiányában jelenleg csak becsülhető. Az ELTE kutatói az értékesített gyógyszermennyiség alapján számolták ki a valószínűsíthető mértéket. Az ebből származó eredmény alapján a szennyezettség a németországi adatokkal összevethető - különösen a Berlin környékére jellemző elszomorító mértékkel. Az ottani szennyvíztisztító telepek ugyanis nem bírják maradéktalanul kiszolgálni a lakosságot – hasonlóan Budapesthez, ahol a szennyvíz 55 százaléka máig tisztítatlanul folyik a Dunába.
A problémát leghatékonyabban a gyógyszervegyészek oldhatnák meg. Ehhez persze ösztönözni kellene a gyógyszeripart. Olyan jogszabályi háttér lenne szükséges, amely előírná, hogy csak környezetvédelmi céloknak megfelelő – azaz biológiailag lebontható hatóanyagokat tartalmazó - gyógyszerek kerülhessenek forgalomba. Ez nem puszta vágyálom. Nem kell minden egyes gyógyszert elemzésnek alávetni, csak egyes hatóanyagcsoportokat szükséges „átfazonírozni”. Ez a gyógyszervegyészek számára nem bonyolult.
Másik lehetőség a gyógyszer-hatóanyagok kiszűrése a szennyvíztisztítás hatásfokának növelésével. Erre kémiai és mikrobiológiai módszerek adódnak. A kémiai lényege, hogy ózonnal - ami oxigénné válik -, vagy hidrogén-peroxiddal - ami vízzé és oxigénné bomlik le - kezelik a szennyvizet. Egyes országokban az UV-fénnyel való besugárzás lehetőségét vizsgálják abban a reményben, hogy ezzel elősegítik a lebomlást. A kísérletek pillanatnyilag laboratóriumi fázisban vannak. A kémikusok hordozó felület kialakításán is gondolkoznak, amelyeken a gyógyszer-hatóanyag feldúsul, így a megfelelő baktériumok a nagyobb koncentráció miatt elszaporodnak. Magyarországon még csak most indulnak az ilyen irányú kutatások..
Harmadik, egyelőre elvi lehetőség lehet a szennyvíz szelektív gyűjtése, de ez még utópia. Mint oly sok esetben, itt is a megelőzés volna a legjobb. Főleg a fájdalomcsillapítók, a gyulladáscsökkentők, az antibiotikumok és a hormonkészítmények terhelik a környezetet. A világon a természetes vízfolyásokban eddig körül-belül húszféle gyulladáscsökkentőt találtak, és ezekből nyolcat már csapvízben is kimutattak. Ennek ellenére az ivóvíz-szolgáltatók laboratóriumai a gyógyszermaradványok jelenlétét nem vizsgálják. A nem tudás nem jelenti, hogy nincs is ott.
Sok függ a vízbázis jellegétől. Míg a mélyről jövő vizeknél a legkisebb a gyógyszermaradványok előfordulási valószínűsége, a parti szűrésű kutak már sokkal nagyobb veszélyben vannak. Ahol pedig közvetlenül a felszíni vizeket tisztítják, ott az alkalmazott módszer függvénye az ivóvíz gyógyszer-szennyezettsége.
Bár mindez komoly probléma, nem megoldhatatlan. A gyógyszervegyészek képesek olyan hatóanyagokat kifejleszteni, amelyek a szennyvízbe kerülve le tudnak bomlani. Megnyugatásképp: a szennyezettség még sehol sem olyan mértékű, hogy ne lehessen nyugodt lelkiismerettel inni a csapvizet.