Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aszfaltbetyárok II.

Év: 
2002
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Rozgonyi Zoltán

Legutóbbi számunkban beszámoltunk arról, hogy a Csepel-szigeten milyen környezetszennyezések kísérték a csatornaberuházásokat, és milyen politikai botrányok tapadnak a nagy állami támogatásokhoz. Sokat nem haladt azóta az ügy, a hatóságok nemigen csipkedik magukat, hogy az aszfalt eltûnjön a Kis-Duna mellõl.

 


Szigetszentmiklós, Szigethalom és Halásztelek területén hegyekben áll a harmadosztályú veszélyes hulladéknak számító feltört aszfalt. A halmokat ugyan próbálták eltüntetni, földdel beborítani, elfedni, de ettõl még ott vannak.

Abban az esetben, ha a veszélyes hulladékot más, veszélyesnek nem minõsülõ anyaggal összekeverik, az egész mennyiség veszélyes hulladéknak minõsítendõ. Így az aszfalttal kevert talaj is veszélyes hulladék. Továbbá a Csepel szigeten - a védett vízbázis miatt - egyéb hulladékot sem szabad elhelyezni! Innentõl nyílt titok, hogy a feltört aszfalt jogellenes elhelyezése súlyos bûncselekményt takargat (a lakosoknak az is egyértelmû, hogy kik az elkövetõk.)

Az aszfaltügyekben a lakosságot képviselõ Víg Anikó további információkat juttatott el hozzánk.

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi felügyelõség (KDvKF) elsõ fokú határozatával szemben mindkét érintett fél fellebbezést nyújtott be. A Környezet- és Természetvédelmi Fõfelügyelõség, mint másodfokú hatóság megváltoztatta az elsõ fokú határozatot és részletes környezetvédelmi felülvizsgálatra egyedül a Pest Megyei Víz és Csatornamû Építõ Kft-t kötelezte (röviden: PCSVCS, ügyvezetõje: Balla Dániel). Az új határidõ 2002. június 30., így sikerült az eredeti határidõt több mint kilenc hónappal késõbbre tolni.

A PCSVCS Kft. már a fellebbezés beadása elõtt megbízta a szigetszentmiklósi székhelyû Sol Orient Bt.-t a környezetvédelmi felülvizsgálat elvégzésével, akik 2001. augusztusában az ominózus szennyvíztisztító telep területén néhány m3 aszfalt feltárásával elvégezték a munkát, amit a PCSVCS Kft. a másodfokú határozat után benyújtott a KDvKF-nek.

Víg Anikó, mint a környezetszennyezés közérdekû bejelentõje, betekintést nyert a dokumentumokba. Véleménye szerint a PCSVCS Kft. valótlan adatokat szolgáltatott a Sol Orient Bt.-nek. A kiindulási alap az, hogy a PCSVCS-nek mindössze 270 m3 aszfaltról van átvételi bizonylata, tehát a csatornázás megkezdése óta csak ennyi szilárd burkolati út alatt végeztek csatornázási munkákat. Ez szerény számításom szerint 4-5 km csatornahossznak felel meg, szemben a 60 kilométernyi valósággal (!). Továbbá a felhagyott szennyvíztisztító telepre lerakott bontott aszfaltot csakis mások hordhatták oda, mert volt itt gáz, telefon, stb. program is. Ez így igaz, Balla Dániel úr csak arról feledkezett meg, hogy ezek korábban befejezõdtek, mint az említett telep bezárása.

Szigethalmon 2001. augusztus óta nem sikerült közelebb jutni a tettesekhez, mert a lakosság által feljegyzett tehergépkocsik rendszámai alapján azt állapította meg a rendõrség, hogy azok csak és kizárólag földet szállítottak. Arra a kérdésre, vajon milyen kémiai reakció játszódhatott le a teherautók platóján, aminek következményeképp a telepre érkezve már csak aszfaltot borítottak le, csak a lakosoknak van határozott válaszuk, a hatóságoknak még csak elképzelésük sincs. Sajnos, a folyamat irreverzibilis, így vissza nem fordítható, de a bizonyíték a helyszínen van a mai napig is.