Bakonyalján, Ácsteszér település polgármestere 1996. októberében megkereste egyesületünket, hogy a segítségét kérje. A polgármester elmondása szerint egy kft. megvásárolta a Kisbéri Állami Gazdaság ácsteszéri telephelyének néhány épületét. A vásárlás elõtt az eladó és a vevõ képviselõi bejárták a helyszínt és megnézték a területet, megvizsgálták az épületek állagát. Miután a kft. már megvásárolta az ingatlant és az épületeket, akkor vette észre, hogy valami bûzlik a már saját tulajdonukat képezõ épületek valamelyikében. Elindultak az orruk után és megtalálták a markáns illat forrását. Az egyik épületben több tonna növényvédõszer és göngyölege hevert, rendezetlenül, három épületrészben szétszórva. A kft. 4280 kg lejárt szavatosságú, részben fokozottan balesetveszélyes növényvédõszer és göngyöleg boldog tulajdonosává vált. Igaz, ekkor már hatályos volt a 102/1996 (VII.12.) Korm. rendelet, amely szabályozta -- többek között -- a veszélyes hulladéknak minõsülõ, lejárt szavatosságú növényvédõszerekkel kapcsolatos teendõket is.

Egyesületünk egy holland alapítványtól (DOEN) a probléma megoldására (a Dorogi Égetõmûben történõ ártalmatlanítás) pályázati támogatást kapott. Azonban az alapítvány kikötötte, hogy az összeget ne csak ártalmatlanításra fordítsuk. Tegyünk kísérletet a Magyarországon elhagyott, veszélyes növényvédõszerek tárolási helyeinek felmérésére.

Elsõ lépésként 1997-ben bemutatót szerveztünk, melyre meghívtuk a sajtó képviselõit, valamint az illetékes környezetvédelmi felügyelõség munkatársát is (ez utóbbi nem jött el). Ezután 1997. júniusában levélben megkerestük az ország valamennyi önkormányzatát és egy egyszerû kérdõív segítségével kértünk adatokat a lejárt szavatosságú növényvédõszerek mennyiségérõl. A kérdõíves adatgyûjtés eredményes volt: 3000 kérdõívbõl 1640 érkezett vissza. Ez a tény azt mutatta, hogy az önkormányzatok részben odafigyelnek, és komolyan veszik a növényvédõszerekkel kapcsolatos lehetséges veszélyeket. Másrészrõl az adatgyûjtés nem volt eredményes, mert -- mint az adatokból kitûnt -- az önkormányzatoknak nincs információjuk a településükön betárolt vegyszerek tényleges mennyiségérõl. Tehát az adatgyûjtéshez új módszert kellett választani, melynek lényege, hogy a felhasználókat keressük meg, és tõlük kérünk információkat. Csakhogy, amint sejtettük, a gazdaságok és mezõgazdasági vállalkozások nem szívesen nyilatkoztak arról, hogy mennyi lejárt szavatosságú növényvédõszert tárolnak. Az ok rendkívül egyszerû. A már említett 102/1996-os kormányrendelet kimondja, hogy a tulajdonosnak kell gondoskodnia a veszélyes hulladék elõírásoknak megfelelõ módon történõ ártalmatlanításáról, és nem tárolhatják 3 évnél tovább. Viszont az ártalmatlanítás költségigényes. A mezõgazdasági gazdálkodók jelenlegi pénzügyi helyzete és a környezettudatos magatartás hiánya akadályt képeznek.

A sajtó hírt adott a projekt beindításáról, bemutatták az ácsteszéri lerakat felszámolását, a levelek szétküldését, és további ártalmatlanításokat Kisbér kistérségben. Az MTV1 "Magyarországról jövök" címû mûsorában is bemutatták a programról szóló tudósítást. A film után a riporter feltette a kérdést a Környezetvédelmi Minisztérium képviselõjének: "Mit szól a látottakhoz és miért nem a környezetvédelmi tárca foglalkozik a probléma megoldásával?" Az illetékes fõosztályvezetõ, Hornyák Margit elmondta, hogy az egyesület szándékai angyaliak, de nem szerencsés, sõt szabálytalan, amit tesz. Mégpedig azért, mert nem egyértelmûsítették, hogy ki a hulladék átadója és a tulajdonosa, így a kísérõjegy ("SZ"-lap) kitöltésénél minden bizonnyal szabálytalanságok fordulhattak elõ. A riporternek arra a kérdésére, hogy ha nem az egyesület és nem is a minisztérium, akkor ki oldja meg a betárolt növényvédõszerek kérdését, a válasz az volt, hogy "a felelõsség és az ártalmatlanítás kötelezettsége csakis a tulajdonosokat terheli". Baja Ferenc, akkori környezetvédelmi miniszter késõbb hasonló értelemben nyilatkozott.

A hírközlõ eszközök hatásának köszönhetõen a gazdaságok bizalma megnõtt irányunkban és annak reményében, hogy talán rajtuk is segíthetünk, megnyíltak elõttünk a raktárak, sõt néhány gazdaság (természetesen csak anonim módon) el is mesélte a lejárt, veszélyes növényvédõszer-készletének történetét. Számos telefont kaptunk arról, hogy hol és mennyi növényvédõszer van és, hogy legyünk olyan jók, tegyünk valamit. vA növényvédõszerekkel kapcsolatos adatgyûjtés kapcsán megkerestem Komárom-Esztergom Megye Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomását. Miután elmondtam, hogy mik a céljaink, a következõ két kérdést tették fel nekem: "Mit akarunk mi egyáltalán?", "Hogy képzeljük mi azt, hogy csak úgy rendelkezésünkre bocsátanak adatokat?" Ezután az agrárkamarákhoz fordultunk. Elõször a Komárom-Esztergom Megyei Agrár Kamarát kerestük meg, akik segítségünkre voltak a gazdaságok elérésében. A termelõ-szövetkezetektõl, melyeknek élveztük a bizalmát viszonylag pontos adatokat kaptunk a náluk tárolt "dzsuva" mennyiségérõl, fajtájáról és a kiszerelés módjáról. Miközben Komárom-Esztergom megyében 1997-ben az illetékes felügyelõség kimutatása alapján 10 tonna növényvédõszert ártalmatlanítottak, addig -- a nálunk lévõ adatok alapján -- több mint 50 tonna, túlnyomórészt még rendszerváltás elõtti növényvédõszer lapult a raktárak mélyén.