Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Álomtelepülés

Év: 
2015
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Graczka Sylvia

Ahol a hulladékcsökkentés nem csak a közszolgáltatók feladata, hanem mindenki célja.

Adott egy kis település, hozzá az önkormányzati apparátus. A lakosok termelik a hulladékot, és elvárják, hogy a tökéletes közszolgáltatás elhordja szemük elől a fogyasztás végtermékét. Eközben a sajtó mástól se hangos, mint a rezsicsökkentés által térdre kényszerített hulladékos közszolgáltatóktól, az állandósult szállítási problémáktól. Hogy keveredhet ki ebből a slamasztikából a település?

Gondolkodjon másként! Mi lenne, ha kevesebb lenne a hulladék? Kisebb lenne a probléma.

Mi azt mondjuk, és mondja a nulla hulladék koncepció is, hogy nem a cső végére érdemes időt, energiát, pénzt fordítani. Azaz nem a már keletkezett hulladékra kell valamilyen tűrhető megoldást találni, hanem előre gondolkodni. Azon, hogy hogyan csökkenthetik a hulladék mennyiségét, amivel a költségeket is jócskán visszafogják. Mi kell hozzá? Nem, nem újabb technológiai innováció, amitől a hulladék üzemanyaggá meg ki tudja, mivé alakítható. Nem, nem is újabb lerakó vagy égető. A megfelelő hozzáállás és ismeret. Ettől fog működni.

A nagyberuházásokban utazók nem szeretnék, ha ezt bárki elhinné, de nézzük csak meg: a szolgáltatás a lakosság nagy része számára elérhető, mégis mindössze 5% körül mozog a lakossági szelektív gyűjtés aránya az összes hulladékukhoz képest. Az embereket kell megmozgatni és tájékoztatni.

Ha van egy csapat, amely egy kis településen szemléletformáló programokkal képzi a lakosságot, bekopogtat minden házba, hogy hogyan kell komposztálni, mit lehet tenni a kevesebb hulladék érdekében, akkor látványos eredményeket lehet elérni. Erre láttunk legutóbb ragyogó példát a szomszédos Szlovákiában. Miért ne lehetne itthon is ilyen? Ha a városvezetés részéről látják az elköteleződést, a lakosok is nyitni fognak a témára!

Erről szól a Nulla Hulladék Karta, az önkormányzatoknak szóló felhívásunk.