Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Utcai tiltakozás az Inotai égető ellen

  • 2007. szeptember 26.
  • humusz

Az Egészséges Palotáért Egyesület meghívója.

Tisztelettel meghívom a 2007. szeptember 28-án 17.00-kor kezdõdõ MEGMOZDULÁS A TISZTA, EGÉSZSÉGES LEVEGÕÉRT címû rendezvényünkre.

Ezzel a rendezvénnyel kívánunk tiltakozni a hulladékégetõ esetleges megépülése és a várost elkerülõ fõút hiánya ellen. Egyben fel kívánjuk hívni a figyelmet ezek káros hatásaira.

Program:
- 16.30 zene a Thuri vár előtti téren
- 17.00 beszédek hangzanak el a környék állapotának megóvása érdekében tehető lépésekről.
- kb. 17.30-tól az egybegyűltek levonulnak a Gál Gyula Városi Sportcsarnok előtti területre és egy órán keresztül lezárják a 8-as főút Veszprém felé vezető sávját

Tájékoztató anyag
Előzmény:
A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Társaság Várpalotára tervez telepíteni egy regionális hulladékégető művet és egy veszélyes hulladéklerakót.
A társaság 160 település önkormányzata által alapított konzorcium.
A projekt szerint 160 település kommunális hulladékát kezelnék, ennek egy részét, évi 100 ezer tonna mennyiséget a várpalotai szemétégetőben” hasznosítanának”.
Az égetés után visszamaradó évi kb. 30 000 tonna salakot - ami a jelenlegi dokumentumok szerint veszélyes hulladéknak minősül-, Várpalotán leraknák.
A beruházás tervezett helyszíne a volt November 7 Hőerőmű, és a meddőhányó.
Várpalota Város Önkormányzata a szemétégető ügyében megosztott. A többség akarja az égetőművet, és nem szeretné, hogy népszavazás döntsön annak létesítéséről.
Az önkormányzati kisebbség égetőmű ellenes és népszavazásra irányuló kezdeményezéseit rendre leszavazzák.
Civil kezdeményezés:
Fakász Tamás önkormányzati képviselő kezdeményezésére egy civil csoport aláírásokat gyűjtött a helyi népszavazás elrendeléséért.
Az aláírásgyűjtő ív szerint a kezdeményezett népszavazás arról döntene, hogy a beruházás tervezett helyszínét a város a rendezési terve erdőterület övezetbe sorolja-e, ilyen módon megakadályozva az égetőmű és a veszélyes hulladéklerakó létesítését.
A civil csoport 4000 várpalotai választópolgárt keresett meg, ebből 3261 aláírásával támogatta a kezdeményezést.

Az önkormányzat 2005. február 24-én, várhatóan tárgyalta és hozott döntést a népszavazás elrendeléséről. A 3200 aláírás és a jelenlévő több száz tüntető ellenére a népszavazást nem írta ki.

Az aláírásgyűjtő civil csoport időközben egyesületet alapított: Egészséges Palotáért Egyesület (EPE) néven.


A napokban zárult le az Inotára tervezett hulladékégető egységes környezethasználati engedélyezési dokumentációjának véleményezése. A civil szervezetek által felkért szakértők egybecsengő véleménye szerint az égetőmű nem engedélyezhető a dokumentáció formai és tartalmi hibái miatt.

Az egységes környezethasználati engedélyezési dokumentáció jogszabályban meghatározott kötelező tartalmi adata többek között az engedélykérő azonosítói (KÜJ, KTJ-szám), a tanulmányozott alternatívák, illetve a légszennyező anyagok mennyiségi jellemzői. Mindezek hiányoznak a beadott dokumentációból, így a szakhatóságnak a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania.

Nagyobb baj azonban az a tény, hogy a tanulmány nem vizsgálja kellő mértékben a jelenlegi levegőállapotot. A rendelkezésre álló adatokból kiderül ugyanis, hogy Várpalota térségében a szálló por szennyezettsége már most is határérték felett van ( 2006-ban 139 olyan nap volt, amikor határérték feletti adatokat regisztráltak!), amit a tervezett égető csak tovább rontana. A jogszabályok szerint, ilyen területen új szennyező forrás nem létesíthető.

További aggodalomra ad okot, hogy a tanulmány készítői 500 méteres védőtávot tartanak indokoltnak, miközben az égető szennyező anyagainak maximális hatása mintegy 1000 méterre várható, éppen ott ahol két lakott terület - Inota ill. a Készenléti Lakótelep - házai húzódnak.

Figyelemre méltó az is, hogy a tervezett égető több szennyezőanyag tekintetében is rosszabbul teljesít, mint az Európában már működő hulladékégető többsége.

A tervezett égető konkrét hibái mellett az égetés, mint hulladékkezelési megoldás sem elfogadható, hiszen hulladéktermelésre ösztönöz, és gátolja az újrahasznosító rendszerek kiépülését. Energetikai szempontból is rossz megoldás a hulladékok égetése, mivel ilyenkor a csak a hulladékokban rejlő hő hasznosul, és kárba vész az anyag előállításába befektetett energia (az anyag előállításához szükséges lehetett a bányászat/kitermelés, szállítás, feldolgozás) Az újrahasznosítás során azonban ezek az energiák az anyag megőrzésével ismét hasznosulnak.

A zöld szervezetek szerint hulladékmegelőzési intézkedésekkel (pl. betétdíjas csomagolások bevezetésével), a hasznosítási kapacitások fejlesztésével és a szervesanyagok komposztálásának elterjesztésével elkerülhető lenne a drága és veszélyes szemétégetők megépítése.




Háttérinformáció: Több éve húzódik az Inotára tervezett hulladékégető ügye, ahol 100 ezer tonna kommunális hulladékot égetnének el, és ezzel az ország második legnagyobb égetőműve lenne. A tervezett üzem ellen a helyi lakosok, és civil szervezetek tiltakoztak és ma már Várpalota Önkormányzata sem támogatja a tervet.
Mint ismeretes a hulladékégetőket számos kritika éri, köszönhetően azok környezetterhelésének, bizonyítottan káros egészségügyi hatásának, és a hátramaradó toxikus salaknak. Több államban (Rhode Islans, Chicago, Fülöp szigetek, stb.)az égetés betiltására is sor került, más országokban ma is épülnek hulladékégetők.
Egészséges Palotáért Egyesület