Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Iszapömlés - A vizsgálóbizottság jelentése

  • 2011. június 09.
  • Scheuer Zsuzsanna

hulladéklerakásÓriási a joghézag a hulladékok besorolásánál, az egyértelműen veszélyes hulladékot nem mindig lehet annak minősíteni - összegezte az MTI-nek a keddi ülésen elhangzottak tapasztalatait Kepli Lajos, a kolontári katasztrófa okait vizsgáló országgyűlési bizottság elnöke, a Jobbik képviselője.

A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottság a környezetvédelmi hatóságok korábbi és jelenlegi vezetőinek meghallgatásával folytatta kedden munkáját.
Kepli Lajos hangsúlyozta: az elhangzottak alapján úgy tűnik, a 10-es vörösiszap-tározó éveken keresztül úgy működött, hogy a létesítmény állékonyságát nem ellenőrizte senki, erre vonatkozóan minden hatóság hatásköri hiányosságra hivatkozott.
A vizsgálóbizottság elnöke rámutatott arra is, hogy a vörösiszap-tározót nem veszélyes hulladék lerakónak sorolták be, ugyanakkor a timföldgyártási folyamatban technológiai létesítményként is szolgált, ahol több mint 500 tonna lúgot forgattak vissza a termelésbe, ez utóbbi alapján pedig az Európai Unió előírásai szerint veszélyes ipari területnek számít, és sokkal szigorúbb katasztrófavédelmi előírások, ellenőrzések vonatkoztak volna rá - emelte ki Kepli Lajos.

vörösiszap-tározó
A vizsgálóbizottság ülésén Kamarás Erik, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség korábbi hatósági igazgatóhelyettese kiemelte: száraz jogi tények alapján nem minősül veszélyes hulladéknak a timföldgyártás során keletkező vörösiszap.
Moldován János, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség környezetvédelmi igazgatóhelyettese szerint a hatósági feladatmegosztások nem voltak teljesen átláthatók.
Petrás József, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ellenőrzési és felügyeleti osztályvezetője elmondta, hogy a jogszabályban meghatározott éves ellenőrzési terv alapján dolgoztak, és a létszámuk ennek elvégzésére volt elegendő.
Zay Andrea, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója hangsúlyozta, hogy munkájuk során tavaly szeptemberben a környezethasználatot ellenőrizték, és mivel nem számítottak építési hatóságnak, így nem dolgozott náluk olyan szakember, aki a gát állapotát vizsgálta volna.

Forrás: MTI