Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Formálják a szemléletet: na de merre?

  • 2012. január 25.
  • Pauló Gergő
Szerző: 
Pauló Gergő

Viszonylag gyakran hallani arról, hogy szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampány indul, ami felhívja az emberek figyelmét az újrahasznosítás fontosságára. Azonban az emberek szerepe a hulladékprobléma megoldásában sokrétű, nem korlátozódhat egyetlen eljárásra. Főleg akkor nem, ha vannak jobb alternatívák.

„Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) 2004 óta igyekszik megelőzni a felesleges hulladék képződését és felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás jelentőségére. Eddigi programjai és akciói eredményeképpen nagy arányban nőtt a szelektíven kidobott italos kartondobozok száma. 2012-ben új, az EU által támogatott szemléletformáló kampányba kezd, melyet az Új Széchenyi Terv keretein belül kíván megvalósítani. A kampány során a szervezet a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok arányát szeretné tovább növelni és környezettudatos magatartásra  kívánja ösztönözni a fogyasztókat.” – írja a btl.hu

Természetesen szükség van arra, hogy az emberek minél több helyen találkozzanak a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampány elemeivel, ami által szinte észrevétlenül belopózik életükbe a környezettudatos gondolkodás. Viszont ha ténylegesen a hulladékprobléma megoldása, vagy megoldásának elősegítése a cél, akkor súlyos hiba azt a látszatot kelteni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés és az anyagában történő újrahasznosítás a legjobb, az egyetlen üdvözítő megoldás. Az EU-s előírásoktól kezdve a magyar szabályozási irányelveken át a Humusz Szövetség oktatóanyagáig mindenhol a megelőzés áll az első helyen, mint hulladékkezelő módszer. Ami nincs, az nem okoz problémát: ezt mindenki belátja, mégis kevesebb hangsúlyt kapnak az ilyen kampányokban azok a módszerek, amelyek a hulladék keletkezésének megelőzését szolgálják.

Vajon szól-e arról a szemléletformálás, hogy miként lehet a tejet, az üdítőt új, egyszer használatos csomagolás nélkül beszerezni (pl.: tejautomata, visszaváltható üvegek)? Én úgy látom, hogy nem, vagy csak nagyon kis mértékben. Plakátok vannak, amik megmutatják, hogy mit és hova dobjunk; iskolai akciók vannak, ahol ajándékot kapunk a válogatott hulladékért cserébe; előadások vannak, amelyek bemutatják az újrahasznosítás technológiáját. Legyenek is, de csak a megelőzés, és az újrahasználat  népszerűsítése után, egyértelműsítve, hogy az előbbiek kisebb környezetterhelést, jobb megoldást jelentenek a hulladékok kezelésében. Más kérdés, hogy megelőzésre és újrahasználatra is csak akkor lehet és érdemes buzdítani, ha annak megvannak a lehetőségei. Lehetőségeket pedig törvényi szabályozással lehetne teremteni.

A teljesség, és azok kedvéért, akik kételkednek benne, hogy az előbb említett két lehetőség előbbre való a szelektálásnál, szót kell ejteni néhány, ritkábban emlegetett tényről és tapasztalatról. A szelektív hulladékgyűjtés sohasem lesz tökéletes megoldás. Még azokban a jóléti államokban is, ahol a lakosság messze környezettudatosabb a magyaroknál, egyértelműen megmutatkoznak a korlátok: egy bizonyos szint fölé nem vihető a visszagyűjtött hulladékok aránya. A többrétegű italos kartondobozok a fő összetevőn, a papíron kívül műanyagot és alumíniumot is tartalmaznak, ami megbonyolítja az újrafeldolgozást. A feldolgozó üzemekben az összetevők szétválasztás után a papírból újra papír lesz, viszont a másik két összetevőnek általában csak az energetikai hasznosítása megoldott, ami a hulladék elégetését jelenti, annak minden káros következményével. Közel sem tökéletes kivétel, amikor az alumíniumot cementgyárakban hasznosítják, vagy a két anyag felhasználásával préselt lemezeket gyártanak az építőipar számára.

A szelektív hulladékgyűjtésről szóló szemléletformáló kampányok bár segítenek, önmagukban mégsem jó irányba terelik az emberek gondolkodását. Viszont kiegészítve a megelőzés és az újrahasználat népszerűsítésével már teljes mértékben támogatandóak, hiszen amennyiben az előbbi kettő út nem járható, – ami elég gyakran előfordul – akkor nem marad más: szelektálni kell és újrahasznosítani!