Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jó elvtársból a hulladékipar főhercege lett

  • 2010. október 16.
  • graczek

Ami most folyik, nagyobb próbája a demokráciának, mint Gyurcsány őszödi beszéde – kommentálta a hulladékipar egyik meghatározó szereplője lapunknak az ajkai iszapkatasztrófa nyomán induló felelősségre vonást.

Források szerint ha most nem sikerül letörni a veszélyeshulladék-iparágra még a rendszerváltozás éveiben rátelepült, a hatóságokat is markában tartó, maffiára emlékeztető hálózatot, Magyarországot továbbra is katasztrófák fenyegetik. Informátorok több mint hetvenmilliárd forintra teszi azt a közpénzt, amely környezetvédelminek feltüntetett beruházások okán a hálózat fejének tartott Bakonyi Árpád kezén átfolyt az elmúlt két évtizedben. A Magyar Hírap birtokába jutott dokumentumokból kiderül: Bakonyi, akinek a fiát tegnap letartóztatták, még a Kádár-rendszer ipari minisztériumának környezetvédelmi főosztályvezetőjeként alapozta meg mesés üzletét.



Bakonyi Árpád a Horn-kormány idején az ÁPV Rt. vezetőjeként és az állami Hungalu Rt. vezérigazgatójaként fő ötletgazdája volt annak a folyamatnak, amelynek révén gyakorlatilag ingyen vagy minimális önrészért, de az évtizedek alatt felhalmozott környezetszennyezés felszámolásának milliárdos ígéretéért cserébe jutott hozzá egy kiválasztott kör a teljes magyar alumíniumiparhoz.

Az előzmények tükrében cseppet sem különös, hogy idővel maga Bakonyi is a tulajdonosok között jelent meg, Gyurcsány Ferenccel, Tolnay Lajossal és Petrusz Bélával egyetemben. A következők magyarázatot adnak arra is, hogy miként került az ország legtehetősebb embereinek klubjába ez a négyes fogat.

A meggazdagodásuk alapköve ugyanis az illetékes környezetvédelmi felügyelőségek vezetőivel ápolt bizalmas viszony volt (a privatizáció éveiben a környezetvédelmi államtitkárt Szilvásy Györgynek hívták). Egyrészt ezek a hatóságok igazolták, hogy a vételárba beszámított környezetvédelmi kármentesítések és fejlesztések megtörténtek, másrészt Bakonyiék és a hozzájuk kötődő társaság hatósági segédlettel úgymond forradalmasította a hulladékipart. Ezt úgy kell érteni, hogy a klikkhez tartozó csoportok két évtizede deponálhatnak engedéllyel ipari veszélyes hulladékokat az általuk megszerzett salaklerakókra és vörösiszap-tározókra. Almásfüzitőn a Tatai Környezetvédelmi Zrt. például sok százezer tonnányi súlyosan mérgező anyag primitív módszerekkel történő beásására kapott jóváhagyást a Dunától csak egy gáttal elválasztott vörösiszap-tározókba, miközben az Európában megszokott technológiával dolgozó cégek méregdrágán, többszörösen szigetelt lerakókat kénytelenek kialakítani.

Dokumentumok igazolják, hogy az almásfüzitői lazaság jellemző Gyurcsány mosonmagyaróvári gyárára és a most tragédiát okozó ajkaira is.

Informátorok rávilágítottak, hogy miközben a Bakonyihoz köthető vállalkozóknak a mérgek hivatalos átvételéért kapott ötven-száz forintos kilogrammonkénti árból csak a dózerolás néhány forintos költségét kell megfizetniük, addig a normális módszerrel ártalmatlanító cégek a bevétel nagy részét a drága technológiára kénytelenek elkölteni. Környezetvédelmi felügyelőségi segédlettel tehát úgy forradalmasították a hazai veszélyeshulladék-ipart, hogy közben az árletöréssel elűzték a nyugati színvonalú környezetvédelmi technológiákat az országból.

Aligha lehet véletlen, hogy a szóban forgó cégcsoport mögött az utóbbi években egy sor ciprusi és liechtensteini offshore cég tűnt fel. Így történt ez a Tatai Zrt.-nél is, amelynek vezetői értekezletein rendre ott vendégeskedik Bakonyi Árpád. És amely most a Mal Zrt. megbízásából szorgoskodik Kolontáron és Devecserben, kvázi zsebből zsebbe mentve a pénzt a kormányzati zár alá vett ajkai timföldgyárból.

Persze nem csak a privát szféra szemetét éri meg óriási pénzért átvenni, majd fillérekért „ártalmatlanítani”, hiszen ami a privát szférában bomba üzlet, az az állami megrendeléseknél egyenesen atombomba biznisz.

Szerző: Huth Gergely
Forrás: www.kecskemetilapok.hu