Éhségsztrájkkal az égető ellen

Közel két hét folyamatos őrállása 2009. augusztus 28-án véget ért. Eddig a napig volt területfoglalási engedélye a PRONAS-nak a Füzesi út mentén. A második hét (az elsőről már olvashattak a honlapon) bővelkedett a mozgalmas eseményekben. Hétfőn 40-45 fő érkezett Ausztriából, s az esti tábortűz mellett élénk beszélgetés alakult ki, amit végül több órás közös dobolás tett emlékezetessé. Nagyon sok, az ország távolabbi részén élő család keresett meg minket, akik az Őrségben nyaraltak. Volt egy kedves zalaegerszegi házaspár, akik rossz irányba fordultak le, s kikötöttek Heiligenkreuzban. Kevés német nyelvtudásuk ellenére azonnal tudták a szomszédban, kiket keresnek, s mutatták nekik az utat. Gratulált nekünk egy moszkvai hölgy, míg tiroli környezetvédők fejüket csóválták, hogyan kezdhetett bele egy osztrák cég a határ mellett egy ilyen beruházásba. Akadt egy ember, akit felháborított az égetőt ellenző magatartásunk. Szerinte Magyarországot semmilyen mértékben nem érinti az égető. Ezt azzal támasztotta alá, hogy amennyiben eldőlne a 98 méter magas kémény, az nem esne át magyar területre. Nem viccelt. Ausztriában, a dél-burgenlandi régióban nagyon komoly sajtóvisszhangja volt az éhségsztrájknak. A Kleine Zeitung mellett a Woche és a Bezirksblätter címlapon tudósított a kitelepülésről. Beszédtéma lett az égető a környéken. Talán megérti a szomszédos osztrák lakosság, hogy az égetővel 50 évre bevásárolnának hatalmas közúti forgalmat, jelentős szilárd- és gáznemű szennyezést, továbbá egy állandósuló határ menti konfliktusforrást. A civil ellenállás erejét mutatja, hogy a BEGAS által 2006. május 17-én kiadott időtervhez képest komoly eltérések vannak. Megadtak egy optimális, illetve egy elhúzódó határidős tervezetet. Az első variációnál bő két év, a másodiknál egy év csúszásban vannak. Közben a Lenzinget érzékenyen érintette a válság, nehezen képzelhető el, hogy a közeljövőben bővíteni kívánná a termelését, ami úgymond indokolná a szemétégető felépítését. Visszatérve a Füzesi útra: az utolsó estén értékeltük a kitelepülést, majd sokáig énekeltünk a tábortűz mellett. Kovács Miklós az évek óta tartó küzdelmet és az emberek felelősségérzetét versbe és dalba foglalta. E dal méltó zárása volt a rendezvénynek... Még nem késő Még zöld a fű és kék az ég, Piroslanak a háztetők. Nyugat felől, ha fújni kezd, Nem úgy lesz, mint azelőtt! Szürke hamu, fehér vízgőz, Mindegy nekünk, s nekik egyre megy! Nem várhatunk közömbösen, míg Élőhelyünk tönkre megy... Refr.: Vajon mit mondunk majd utódainknak, Hol van, mit eleink reánk hagytak? Akik ma minket semminek néznek, Megállíthatnák az esztelenséget! De vajon mit mondunk majd utódainknak, Hol van, mit eleink reánk hagytak? Forrás:pronas.hu