"Válság és önrendelkezés a mezőgazdaságban" konferencia

A Szövetség az Élelmiszer-önrendelkezésért alapító tagjaként a Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúton szeretné felhívni figyelmet a „Válság és önrendelkezés a mezõgazdaságban” címû konferenciára.

 

Az elmúlt két év robbanásszerű termény-áremelkedései nyomán az éhezők száma a bolygónkon 940 millióra nőtt. Az élelmiszerár-válság kialakulásáért nem csak a növekvő kereslet, hanem a világ tőzsdéin elszabaduló pénzügyi terményspekuláció is felelős volt. A tőzsdebuborék kipukkanása után az árak ugyan zuhanni kezdtek, de a folyamat az általános gazdasági válsággal ötvöződve immár a hazai agráriumot is érinti, nemcsak a kistermelők és városi fogyasztók kiszolgáltatottságát növelő szeszélyes áringadozásokon, hanem a vidékfejlesztési programok összeomlásával fenyegető hitelválság révén is.

A konferencián arra keressük a választ, hogyan függ össze a pénzügyi és a mezőgazdasági válság, illetve hogyan fog kikerülni belőlük a magyar vidék? Erről tartanak előadást többek közt az ENSZ FAO, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért munkatársai.

A konferencia ingyenes, időpontja:

2009. január 12. 9.00-15.00
 
Helyszín: Medosz Hotel (1061 Budapest, Jókai tér 9.)


Ma még lehet jelentkezni!

 

Részletekés forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete