Szakpolitika
ÁLLÁSFOGLALÁS
A magyar társadalomnak szüksége van a civil szervezetek munkájára. Sokféle és pótolhatatlan munkát végzünk a közjó és a demokrácia kiteljesítése érdekében: az állampolgárok önszerveződésének biztosítunk lehetőséget, keretet adunk közös tevékenységeiknek a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem vagy az érdekérvényesítés területén. Lehetővé tesszük, hogy az állampolgárok csoportjai közösen képviselhessék érdekeiket, részt vegyenek a közéletben és ellenőrizzék a politikai hatalom mindenkori gyakorlóit.
Növelnék a hulladék újrahasznosítást az EP-képviselők
Növelni kívánják a kommunális hulladék újrahasznosításának arányát az Európai Parlament (EP) képviselői egy újonnan elfogadott jogszabály-tervezet szerint. Eszerint csökkentenék a hulladéklerakók környezeti terhelését és az ételhulladék mennyiségét.
Környezetterhelési díjat fizethetnek az áruházláncok
A házhoz szállítási szolgáltatással együtt folyamatosan növekvő környezetterhelés után is díjat fizethetnek a jövőben a napi fogyasztási cikkeket kínáló áruházláncok – írja a Magyar Idők hétfői számában.
Kevesebb kukáscég lesz
Nemsokára csak a töredéke működik a mai 109 hulladékgazdálkodó közszolgáltató cégnek, a terület már zajló átalakulásának végére régiónként csak egy-egy ilyen társaság üzemel majd az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től kapott válasz szerint. Az új rendszernek április elejére kellene felállnia, de a zárás térségenként eltérhet a hatósági, engedélyezési, cégbírósági és egyéb eljárások miatt.
EU Parliament says: boost recycling, cut landfilling and curb food waste
The share of waste to be recycled would rise to 70% by 2030, from 44% today, under draft Legislation ADOPTED on Tuesday.
Sajtóközlemény a Párkányba tervezett hulladékégető ügyében
A helyi környezetvédelmi szervezetek elutasítják a Párkányba tervezett hulladékégetőt és kezdeményezték az ügyben a nemzetközi hatásvizsgálati eljárás megindítását.
Sárga kedvencünk ára: szédülés, vetélés, rák és mérgezés a banánföldeken
A bio és fairtrade minősítésű banánok olyan ültetvényekről érkeznek, ahol a munkások az átlagosnál emberségesebb körülmények között dolgozhatnak. De mi történik ott, ahol a munkásokat nem védik a fenti minősítések által megkövetelt feltételek? Tízszer több a vegyszer a banánültetvényeken mint a burgonyaföldön. A Tudatos Vásárlók Egyesületének mérges ecuadori körképe.
Kína utat mutat Trumpnak
Kínában több mint ötszáz szénbányát terveznek végleg bezárni az idén - írta a China Daily napilapra hivatkozva az MTI.
Sztrájk az FKF-nél, nem viszik el a szemetet Budapestről
A bértárgyalások elhúzódása és a béremelés hiánya miatt sztrájkot hirdetett február 20-ára a Fővárosi Közterület-fenntartónál (FKF) működő legnagyobb szakszervezet. Az FKF végzi a fővárosban a hulladék gyűjtését és kezelését, valamint a hókotrást is.
A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) közleményében azt írta, február 20-án hétfőn üzemkezdettől 18 óráig terveznek sztrájkolni.