Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tudással a hulladék ellen

Ősszel újra a tanárok hulladékos tanárai leszünk
Év: 
2011
Szám: 
Nyár

2011. őszén immár hatodik alkalommal szervezzük meg A hulladékgazdálkodás és a fogyasztói társadalom ismeretanyagához kötődő nevelési feladatok elméleti és gyakorlati problémái, lehetőségei című kedvelt akkreditált pedagógus továbbképzésünket.

A tanfolyam résztvevői megismerkednek a hulladékgazdálkodás alapfogalmaival, a reklám – fogyasztás – hulladék összefüggésével és következményeivel, valamint a fogyasztói társadalomból a fenntartható társadalom felé vezető út hulladékgazdálkodással kapcsolatos lépéseivel a hétköznapi ember nézőpontjából. A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a közös gondolkodásra, csoportmunkára. A résztvevők sok-sok érdekes módszerrel ismerkedhetnek meg, melyek segítik az ismeretek átadását a gyerekeknek, valamint gyakorlatias ötleteket adunk a környezetkímélőbb iskola működtetéséhez.

A képzést elsősorban a 10- 18 éves korosztályt tanító pedagógusoknak és környezeti nevelőknek ajánljuk.

Az akkreditált pedagógus továbbképzésünk 30 órás. A képzés során 30 kreditpont számolható el.

pedagógusképzés

Helyszín: Humusz Ház, 1111 Budapest, Saru u. 11.

Képzési napok:
2011. október 21-22.
2011. november 11-12.
2011. november 26.

Részvételi díj: 40.000 Ft.

Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 30.

A jelentkezési lap letölthető innen: www.humusz.hu.
A kért átutalásos számlát, vagy csekket a választott díjfizetési módnak megfelelően kiküldjük a megadott postai címre.
A jelentkezés csak a részvételi díj befizetésével érvényes!
A képzés részletes tájékoztatója megtalálható a honlapunkon. További információ: Némethné Molnár Anna, oktatas[kukac]humusz.hu

*A képzés alapítási engedély száma: OKM-3/30/2006.
A képzés indítási engedély száma: OKM-2/85/2007